Kleinheincz Csilla: Ólomerdő *Mini-könyvklub 3*

Fülszöveg:
Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.
Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.
A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…
Bár mese lenne!

Vélemény:

Bár csak 16 éves vagyok, de az életem eddigi részében eléggé sok mesével találkoztam már, amik egytől egyig valamilyen hatással voltak rám. Legyen az egy egyszerű mese, mint A kis gyufaárus lány, vagy egy hosszabb lélegzetvételű történet, mint a Fairy Oak. Néha még ma is belegondolok abba, hogy ezek mit is jelentettek nekem, akkor amikor olvastam őket illetve milyen értékeket képeznek számomra a jelenben. Vajon mennyire befolyásolták az életemet?
Ha jobban belegondolok nagyon is hatással voltak arra, hogy most milyen értékeket tartok a legfontosabbnak és mi az, ami mentén megítélem a dolgokat. 

Számomra az Ólomerdő is egy ilyen mese. Ami nem csak egy lány fejlődését, nővé érését mutatja be, hanem példát mutat az olvasói számára is. Azt kell, hogy mondjam, nekem már maga a könyv létezése is akarva-akaratlanul is egy nagyon rossz szokásomat alakította át. Ezt a szokásomat sokan ismerik, én csak könyvtárt-titisznek hívom. A változás történetesen egy könyvtár épületében ment végbe, ahova azért mentem be, hogy kikölcsönözzem Kleinheincz Csilla irományát. Gondoltam belelapozok, megnézem nincs e valami baja a példánynak és egyszerűen ott ragadtam. Abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni számomra megszűnt az idő fogalma. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem és végeztem az egésszel. Még jó, hogy megvolt nekik a következő rész is, így az most itt csücsül mellettem! :D
Rá kellett jönnöm, hogy nem csak egy könyvélménnyel lettem gazdagabb, hanem a könyvtár is egy olyan kellemes hely, ahol senki sem zavar olvasás közben és órákon keresztül csend van. Tehát ha a könyv kevésbé lett volna jó, akkor is  már alapból egy élménnyel gazdagodtam.

Nyilván kitaláltátok már, hogy lennie kellett egy másik élménynek is, amit olvasás közben szereztem. Ennek a történetét itt olvashatjátok:
Nem véletlen emlegettem feljebb a meséket, hiszen mostani Mini-könyvklub páciensünk is rendelkezik igazi népies mese motívumokkal. A tündérek mellé még egy jó adag olyan elem is társul, mint a fésűből elővarázsolt erdő, a mostohaanya és a parazsat evő táltos paripa. Amiknek a történetét és működésének módját persze mindannyian ismerjük és talán már unjuk is, de higgyetek nekem! Ebben a könyvben egyáltalán nem idegesítő ezeknek a motívumoknak a jelenléte! Sőt, inkább még élvezetessé és izgalmassá teszi a egészet azzal, hogy beleszövi ezeket a dolgokat. Ugyanakkor engem kellemes és ismerős érzéssel töltött el, hogy ezek a sokszor hallott és kiskoromban imádott dolgok is megjelentek.

A szereplők többnyire egyszerűek, nincsenek túlbonyolítva. Saját értékeik vannak, amik mentén cselekszenek és ez adja a történet fő konfliktusát.
A regény központjában Emese áll, aki az apja hibája miatt Rabonbánhoz kerül egy elvarázsolt helyre. Közben a lány is és édesapja, István is a másik szülő (Lóna) keresésére indul, akit évek óta a mostohaanyja tart fogva. István emberként csak nagy árat fizetve juthatott be a tündérvilágba, ahol elveszett tündér felesége van. A történet tartogat még pár igen érdekes és fontos szereplőt, de egyenlőre megmaradnék a spoiler mentes írásnál. Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, akkor mindenképpen olvassátok el! 
A sorból kicsit kilóg, de karakter ábrázolásban szerintem a legjobban hozott szereplő egy manó volt, akinek két énje és ehhez híven két neve is van. A poént nem szeretném elárulni, hogy miért lett ilyen és miért jelentős, de annyit elmondok, hogy egy eszméletlenül jól ábrázolt karakterrel van dolgunk, akinek megvan a saját története, csak meg kell írni ;) 

Az egész tündér világot a szerző úgy építi fel, hogy az olvasó szinte maga előtt látja az eget, a kastélyokat, az Ólomerdő fáit, a talajt és még a legapróbb részleteket is. Bele tudjuk magunkat élni az egész történetbe, Emese vagy bármelyik szereplő helyébe és az ő szemükkel látni ezt a csodálatos világot.

A legnagyobb tanulságot én az egyéni kapcsolatok szintjén tudtam értelmezni. Ha Lóna odafigyel a testvérére, akkor nem történtek volna meg azok a rossz dolgok, amik miatt többek között a lányának is felelnie kellett volna. Ha Lóna jobban figyel a lányára, akkor nem kellett volna szegény kislánynak anya nélkül felnőnie. Ha István ugyancsak előrébb látó lett volna, akkor Emesét nem viszik el tőle és így tovább... A lényeg az, hogy nem lehetünk önzőek, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tetteink következményeit és nem élhetünk az "önmegvalósítás" szintjén (legalábbis az etika tanárom hasonló szavakat használna erre a szituációra :D).
Az író mind a történet ábrázolásával, mind a stílusával a szívemhez nőtt. 

Összegzés:

Cselekmény: 9/10
Borító: 5/5

Szereplők: 5/5