2017. február 23., csütörtök

Böszörményi Gyula: Beretva ​és tőr

Könyvadatok:
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 86 oldal
Téma: ifjúsági, krimi
Sorozat: Ambrózy báró esetei 2,5
Kiadás éve: 2016
Megrendelhető: - (ELFOGYOTT)

Fülszöveg:
1900 ​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre. 
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog? 
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!





Véleményem:
Hűha! Minden egyes kötettel egyre és egyre jobban szeretem ezt a sorozatot. Kár, hogy már csak 1 rész van belőle hátra. 

Még mindig fordulatos, vicces és eszméletlenül jól van összerakva. Igazság szerint lehetetlen róla rosszat mondani. 


Böszörményi Gyula olyan erős személyiséggel rendelkező figurákat hozott létre, akik annak ellenére is ki tudnak tűnni a tömegből, hogy a hangsúly nem rajtuk, hanem a krimin van. Kezdve a perzsa uralkodóval, az egész kíséretén át, egészen a már ismert szereplőkig. Mindenki egyéniség. 

A krimi része valami fenomenális. Az alapsztorin nagyon sokat nevettem, ugyanakkor a szerző kellő komolysággal áll a témához. Ráadásul tetszett a már jól megszokott csipkelődés a báró és Mili között. 

Kicsit hiányoltam a hosszú lábjegyzeteket, de a kötet végén található írói utószóval egyet tudok érteni. Ez a rész túlságosan is rövid volt ahhoz, hogy oldalhossznyi magyarázó szöveggel elrontsuk. 

Annak is ajánlom, aki nem olvasta az előzményeket. Csúcsszuper egy könyv!


Összegzés:

2017. február 19., vasárnap

Mészáros Dorka: Én vagy senki

Könyvadatok:
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
Oldalszám: 288 oldal
Téma: ifjúsági, krimi
Sorozat: -
Kiadás éve: 2016
Megrendelhető: Pagony

Fülszöveg:
2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak. Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk. A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt…

Véleményem:
Tisztázzunk valamit az elején! Ezzel az értékeléssel nem az a célom, hogy másokat megbántsak. Egyszerűen csak a saját véleményemet írtam le.



A krimik megítélése gyakran attól függ, hogy az olvasó hol, mikor és miért találja ki egy kulcsfontosságú figura, a tettes személyét. Nagyon sok regény itt bukik el. Mészáros Dorka azonban profi szinten, még esélyt sem add arra, hogy ez megtörténjen. Saját bevallása szerint a regény írás közben váltott tettest. Igen jól olvastátok! A felénél! 

Ebből fakadóan a szálak teljesen össze vannak kuszálva, az olvasó agyában kész káosz uralkodik, és a végén még maga az író sem tud hiteles indítékkal szolgálni.

A könyvben pár helyen fellelhető logikai vagy esztétikai hiba. 

Sok olyan dologgal foglalkozik, ami a tinédzserek átlagos és mindennapi problémáihoz tartozik hozzá. Nem csak a homoszexualitás, a megszállottság, a kirekesztettség, a trauma feldolgozását foglalja össze. Azonban ez mind megtalálható sokkal részletesebben más ennél sokkal jobb regényekben is. 

Ami rettentően idegesített az a szleng és a becenevek indokolatlan használata. Ez is úgy hat, mintha az írónő kicsit külföldivé akarta volna tenni a regényt. Értem én, hogy a szándék az volt, hogy a fiatalabb korosztály számára is érdekes legyen. Nálam ezzel csak a töredezettséget érte el. Ha minden egyes idegesítő szónál letettem volna a könyvet a kezemből, akkor soha nem értem volna a végére.
Nagyon zavaró, hogy a történet elméletileg Magyarországon játszódik, de az olvasó mégsem tudja igazán ehhez az országhoz kapcsolni. Egyszerűen olyan, mintha egy kis faluba az amerikai sztenderdeket próbálná bezsúfolni. Ki hallott már olyanról, hogy a "legmenőbb" iskolások minden hétvégén hatalmas nagy tengerparti (!) bulikat szervez, hogy aztán a temetőben drogdílerek elől futkorásszon? 


Egyszerűbben: minden végletekig menően el van túlozva. Ami nem is lenne baj, ha elhagyná a magyar tulajdonnevek és főnevek használatát. Így olyan, mint egy amerikai regény nagyon rossz magyar nyelvre fordított változata. 

Összegzés:

2017. február 10., péntek

Lackfi János: Milyenek ​a magyarok?

Könyvadatok:
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 136 oldal
Téma: humor
Sorozat: Milyenek a magyarok? 1.rész
Kiadás éve: 2012
Megrendelhető: Bookline

Fülszöveg:
Milyenek is a magyarok? Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai hencegők. Lepedőakrobaták és sámlin reszkető Gedeon bácsik. Hátrafelé nyilazók és cekkerben bontott csirkét cipelők. Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon búsongók, akik párszor az asztalra csaptak, és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni. Ha meg akartak halni, mindig lerántottak magukkal egy törököt is. Ez az útikönyv elkalauzol a földönkívüliek ismerős birodalmába, kiderül belőle, hol húzódik a belga-magyar határ, kitalálták-e a magyarok az ideális társadalmat, igaz-e, hogy minden magyar tud atombombát gyártani és lóháton állva hatos fogatot hajtani.

Véleményem:
Lackfi János nevével nem most találkoztam először, és nem is utoljára. Ugyanis az ő szerzeményeit, munkásságát, életét kaptunk meg az egyik magyar érettségi szóbeli tételnek. Tehát már lassan 3 és fél éve hetente legalább egyszer meg kell néznem pár Lackfi-féle mémemet jeles költőikről, amit a tanárom posztol ki a közösségi média felületére. Aki nem tudja, hogy miről beszélek, annak itt egy kis ízelítő:





Valójában pont azt kaptam, amire számítottam. Néhol humoros, néhol gúnyos, néhol bántó és néhol vicces olvasmányt, akkor, hogy minket magyarokat hogyan látnak mások. Sok igazság volt benne, de legtöbbször csak egy-egy rossz tulajdonságot próbált meg felnagyítani. Kedvenc idézetem a következő párbeszéd a könyvből: 

"A magyar ember alkoholfogyasztási szokásairól a legpontosabb értesüléssel talán egy közismert vicc szolgálhat. 
Lemegy a televízió stábja egy kis faluba, és betérnek egy paraszt bácsi háza tájára. Beáll a kamera, forog a hang, kérdezi a riporter: 
– Jóska bácsi, kérem, a fővárosi nézők roppant kíváncsiak, hogy zajlik az élet itt vidéken. Elmesélné nekünk egy átlagos napját? 
– Hogyne, kérem szépen. Aszongya, hogy felkelek reggel ötkor, felhajtok egy kupica szilvát… 
– Állj, állj, állj, leállunk – hadonászik kétségbeesetten a riporter. – Jóska bátyám, mit gondolnának magukról a városiak, ha megtudnák, hogy már kora reggel alkoholizálnak? Mondja inkább azt helyette, hogy olvas valamit. Rendben? 
– Rendben. Szóval, akkor reggel felkelek, átfutok gyorsan egy újságcikket. Reggeli mellé aztán átböngészem a napilapot. Kiengedem a jószágot, kimegyek dolgozni a mezőre, viszek magammal egy könyvet is, néha belekukkantok egy kicsit. Ebéd mellé elolvasok még egy fejezetet, aztán délután tevékenykedem a műhelyben, közben átlapozgatok egy magazint. Vacsoránál óvatosan átböngészek pár oldalt, utána meg átmegyek a könyvtárba, és együtt olvasunk a fiúkkal. A könyvtár aztán tízkor bezár, de mi átmegyünk még egy kicsit a Pistához, annak van otthon nyomdája. 
Egyszóval magyar földön éjjel-nappal nagy az általános műveltség."

Én élveztem. Nem egy hosszú olvasmány, de jókat lehet rajta kacagni. Nem kell véresen komolyan venni minden egyes szavát. 

Őszintén szólva voltak olyan részek, amikben magamra ismertem. Voltak benne szituációk, párbeszédek, amik egy az egyben lejátszódnak akár a mindennapjainkban. Igen, mi magyarok a lépcsőházban idős nénikkel beszélgetünk, szeretjük a zsíros ételeket, a pálinkát, és büszkék vagyunk honfitársainkra. 

Az egy pont levonás azért van, mert néhol túl erőltetettnek éreztem. Tudjátok, néha a jóból is megárt a sok. 

Összegzés:

2017. január 26., csütörtök

Izolde Johannsen – Michael T. Marble: A birodalmi kalóz

Könyvadatok:

Alcím: Az Admiral Graf Spee portyázása, pusztulása és az Altmark története
Kiadó: Underground
Oldalszám: 490 oldal
Téma: történelmi
Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái 1. része
Kiadás éve: 2016
Megrendelhető: Undergroundbolt


Fülszöveg:
Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…


Miért pont ez?:
Bizonyára észrevettétek már, hogy nem igazán szoktam történelmi regényekről írni a blogon. Ennek fő oka, hogy nem igazán olvasok sokat belőlük. Ha mégis becsúszik egy-kettő, azok is inkább romantikusak. Ennek ellenére nagyon szeretem őket, mert amellett, hogy tágítják a tudásomat, még szórakoztatóak is tudnak lenni. Ilyen könyv A birodalmi kalóz is, mely egy páncéloshajó történetét meséli el nekünk. Semmi kétség: nem kicsit komolyabb, mint egy Jane Austen regény. 
Igazából ezt a könyvet a sok pozitív vízhang miatt, már tavaly kinéztem magamnak a moly.hu-n. A véső lökést azonban Izolde Johannsen, a könyv egyik alkotója adta. 
EZÚTON IS SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI NEKI, HOGY OLVASHATTAM A KÖNYVET!


Véleményem:
Egy történelmi regény olvasása során mindig nagyfokú koncentrációt igényel. Ez az Admiral Graf Spee történetével sincs máshogy. Bevallom őszintén: jegyzetelnem kellett. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy el kellene kezdenem élvezni a történetet, és félre nem dobtam mindent. Onnantól kezdve, láss csodát: SZÓRAKOZTAM

Tetszett, hogy nem teljesen in medias rest volt a kezdés, azaz volt egy felvezető, hogy tisztában legyünk vele, hogy hol és mikor vagyunk. Minden újabb jelenet vagy nagyobb változás szépen be volt vezetve. Mindenféle felesleges előre vagy visszautalástól mentes volt a könyv.
A német emberekről és a II. világháborús tevékenységükről mindenkinek van a fejében egy általános sztereotípia. A történelem tankönyvek hol megerősítik ezt, hol próbálják diplomatikusan kifejezni azt, ami az emberiség ezen sötét szakaszában történt. 

Ezekkel ellentétben A birodalmi kalóz azt mutatja be, hogy ezeknek az embereknek is volt családjuk, barátaik, érzéseik és tartásuk. Mindezt cseppet sem szájbarágósan teszi. Szépen elkezd mesélni, és nem azt sulykolja belénk, hogy "hát az nem is úgy volt, ahogy azt hinnénk", hanem a dolgokat önmaguk valójában és egyszerűségében ábrázolja. Elsöprő erővel tünteti el azokat az előítéleteket, melyet az olvasó már jóval az olvasás előtt kialakított a német katonatisztekről és személyiségükről. 

Pont ezért lesz történetmesélés szempontjából kiemelkedő. Arányosan mutatja be mind a két felet. Igazság szerint nem is felek vannak ebben a történetben. Sokkal inkább hús-vér emberek, akik élték a mindennapjaikat, végezték a munkájukat és közben barátokat és ellenségeket szereztek. 

Kicsit sajnáltam, hogy a II világháborús történetekben már jól megszokott alapkérdések kevesebb hangsúlyt kaptak. Csak említés szintjén került szóba a zsidók vagy a kínaiak helyzete. Mind a kettőt egy-egy párbeszédben lerendezték. Én olvastam volna még ezekről az emberekről és a gondjaikról.

Tisztában vagyok vele, hogy 490 oldal rettentően kevés, ha a történelmi regények tájékán körbenézünk. Ennek megfelelően a hangsúly a zsebcsatahajó történetén és a kapitány életén van.

Tetszett, hogy a legénységből szinte mindegyik réteget megismerhetjük. Láthatjuk az idős, tapasztalt korosztályt; a zöldfülűket és e két nagy réteg között lévő emberek réteges és színes rendszerét.
Külön plusz pont, hogy a könyv a 
társadalmi rétegekhez hasonlóan precízen ábrázolja az etnikai és vallási különbségeket is. 

Meglepő módon, annak ellenére, hogy nem egy romantikus regény, mégis sikerült meghatnia. Előzőleg tanulmányoztam a csatahajó történetét a abirodalmikaloz.blog.hu oldalon és fel voltam készülve a végkifejletre. Azonban teljesen új élményekkel lettem gazdagabb a teljes történet olvasása során, így kicsit megkönnyeztem, amikor a könyvben olvastam a csatahajó végét. 


Véleményem szerint ennek a regénynek sikerült elérnie a célját és bemutatta nekünk, hogy a II. világháború kegyetlen világában is végig jelen volt az, ami az embert azzá teszi ami. A testvériség, bajtársiasság, a becsület és a hazaszeretet.

Végig hiteles tudott maradni, amit annak köszönhet, hogy rengeteg kutatás és munka áll mögötte. 


Érdemes volt elolvasni, és bizonyára rengeteget fogok még hallani a történetről, a sorozatról és magáról a csapatról, akik lehetővé tették a könyv megszületését. Teljesen egyedi és nemzetközi színvonalú az, amit ők csinálnak. 


U.i.: Megvallom őszintém, hogy ennek a történetnek nálam ülepednie kellett. Már 2 hete elolvastam, de csak most jutottam el odáig, hogy megfelelően véleményt tudjak róla nyilvánítani. Először nem hittem volna, hogy mély nyomokat fog hagyni bennem, de úgy látszik, hogy ez mégsem így lett. Hiszen most itt vagyunk és arról tárgyalunk, hogy miként érintett meg engem ez a történet. 

Összegzés: