2019. november 9., szombat

Ifjúsági könyvekről röviden



Tasnádi István – Jeli Viktória – Vészits Andrea – Gimesi Dóra: Az ellopott időgép
Ezt a könyvet nagyon nehéz úgy olvasni, ha nincs fogalmunk az előző kötetek történetéről, mégis én azt mondom, hogy érdemes végig szenvednie az olvasónak ezt a pár oldalt, mert akkor egy izgalmas és nem mindennapi történetet olvashat. Ami igazán tetszett benne, hogy Tibi először nem ismeri fel, hogy vannak olyan dolgok, amik után jobb nem kutakodni, nem szabad mindig a miérteket keresni. Ezért még hazudni is képes csak, hogy utána a középkori Londonban találja magát. A következő pár napban mindent meg kell tennie annak érdekébe, hogy a következő vásári akasztáson ne Ő legyen a főszereplő. A jelenben lévő többi szereplő is kitesz magáért, és mindegyik a maga módján próbál meg segíteni a bajba jutott társuknak. A könyv sajátsága az a kicsit morbid humor, amin lehet sírni és nevetni is. 


Kertész Erzsi: A ​sárkány nyomában
A cselekmény két szálon játszódik. Az egyik a középkorban, amikor Magyarországot a törökök tartották rettegésben, a másik a jelenben, amikor a tanárok tartják rettegésben az általános iskolás nebulókat. A két történet pedig összekapcsolódik, ahogyan az egy jó meséhez illő. 
Gáspár rendkívül jószívű gyerek, aki az élete árán is megvédené a hazáját, és ez volt az, ami igazán tetszett benne. Dani történetének pedig olyan tanulsága van, ami a fiatalokat arra buzdítja, hogy merjenek kilépni a komfort zónájukból és azzal foglalkozni, amit igazán szeretnek. 
Egyedül azt tudom felróni ennek a könyvnek, hogy a vége kicsit befejezetlennek hat, én elbarangoltam volna még a Pásztói titkos alagutakban, hogy a medál igazi rejtélyét megfejtsem. 


Tasnádi István – Jeli Viktória – Gimesi Dóra – Vészits Andrea: A varázsfuvola-akció

Ezt a kötetet pillanatok alatt olvastam ki. Egy részt, mert nem egy hosszú terjedelmű, másrészt pedig azért, mert annyira pörgős a cselekménye, hogy igazán nehéz abbahagyni. Különösen az tetszett, hogy drámaként van megírva. Ezt úgy kell érteni, hogy párbeszédes formában van megírva, egy nagy konfliktusa van, és a szereplőnek komoly döntést kell meghoznia.
Ezúttal Mozart korába repülünk vissza, A varázsfuvola ősbemutatójára. Hanna a szerencsétlen a sorban, aki megváltoztatja az eseményeket, és majdnem tönkreteszi a jelent is. A poént nem akarom lelőni, de a lényeg, hogy a könyvből még tanulni is lehet, miközben jót szórakozunk azon, ahogyan hőlégballonokkal hőn szerelmes vitézek börtönökből szöktetnek szép lányokat.


Berg Judit Kertész Erzsi: Az ​óra rejtélye

A könyv két fiatal kalandorról szól, akik rendkívül imádják a rejtélyeket, és éppen ezért olyan bajba keverednek, ami egy felnőttet is komolyabban megviselne. Azonban rendkívül leleményesek, és a szerencse is melléjük áll. Így sikerül megszökniük egy börtönből, láthatatlan embereket láthatóvá varázsolni, és bankrablókat lefegyverezni. 
Az írónők nagyon jól értenek a gyerekek nyelvén, emellett rendkívül izgalmas történeteket találnak ki, hogy megfogják őket. Az ​óra rejtélye nem önálló alkotás, a Kiki nyomoz sorozat második kötete, még sem okoz gondot önálló kötetként kezelni. A főszereplők ugyanazok, de a mellékszereplők változtak, és a bonyodalmak teljesen újak, így elenyésző a visszautalás az előző kötetre (pl.: megemlítik, hogy Kiki mennyire szereti a rejtélyeket).


Balázsy Panna: Csini?!
Friss hangú, üde és kellemes olvasmány a Csini?!. Néhol igazán mély gondolatokkal, amiken egy felnőtt talán többet rágódik, mint egy 12 éves lány. Szandra, aki a történetet elmeséli, igazán aranyos és megkapó személyiséggel rendelkezik. Még nem lázad túlzottan a szülei ellen, nem nyílt fel a csipája, ami a nővéréről nem igazán mondható el. A könyv olyan értékeket képvisel, amivel egyetértek. Egyetlen dologgal nem értek egyet:  az intők nincsenek nagy hatással a lányra. Ezeknek nálunk súlyos foganatja volt otthon.
Nem kiemelkedően jó, de mégis ajánlanám, mert olyan problémákat taglal, ami a mai felgyorsult és globalizált világunkban időszerű.