Kleinheincz Csilla: Ólomerdő *Mini-könyvklub 3*

Fülszöveg:
Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.
Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.
A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…
Bár mese lenne!

Vélemény:

Bár csak 16 éves vagyok, de az életem eddigi részében eléggé sok mesével találkoztam már, amik egytől egyig valamilyen hatással voltak rám. Legyen az egy egyszerű mese, mint A kis gyufaárus lány, vagy egy hosszabb lélegzetvételű történet, mint a Fairy Oak. Néha még ma is belegondolok abba, hogy ezek mit is jelentettek nekem, akkor amikor olvastam őket illetve milyen értékeket képeznek számomra a jelenben. Vajon mennyire befolyásolták az életemet?
Ha jobban belegondolok nagyon is hatással voltak arra, hogy most milyen értékeket tartok a legfontosabbnak és mi az, ami mentén megítélem a dolgokat. 

Számomra az Ólomerdő is egy ilyen mese. Ami nem csak egy lány fejlődését, nővé érését mutatja be, hanem példát mutat az olvasói számára is. Azt kell, hogy mondjam, nekem már maga a könyv létezése is akarva-akaratlanul is egy nagyon rossz szokásomat alakította át. Ezt a szokásomat sokan ismerik, én csak könyvtárt-titisznek hívom. A változás történetesen egy könyvtár épületében ment végbe, ahova azért mentem be, hogy kikölcsönözzem Kleinheincz Csilla irományát. Gondoltam belelapozok, megnézem nincs e valami baja a példánynak és egyszerűen ott ragadtam. Abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni számomra megszűnt az idő fogalma. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem és végeztem az egésszel. Még jó, hogy megvolt nekik a következő rész is, így az most itt csücsül mellettem! :D
Rá kellett jönnöm, hogy nem csak egy könyvélménnyel lettem gazdagabb, hanem a könyvtár is egy olyan kellemes hely, ahol senki sem zavar olvasás közben és órákon keresztül csend van. Tehát ha a könyv kevésbé lett volna jó, akkor is  már alapból egy élménnyel gazdagodtam.

Nyilván kitaláltátok már, hogy lennie kellett egy másik élménynek is, amit olvasás közben szereztem. Ennek a történetét itt olvashatjátok:
Nem véletlen emlegettem feljebb a meséket, hiszen mostani Mini-könyvklub páciensünk is rendelkezik igazi népies mese motívumokkal. A tündérek mellé még egy jó adag olyan elem is társul, mint a fésűből elővarázsolt erdő, a mostohaanya és a parazsat evő táltos paripa. Amiknek a történetét és működésének módját persze mindannyian ismerjük és talán már unjuk is, de higgyetek nekem! Ebben a könyvben egyáltalán nem idegesítő ezeknek a motívumoknak a jelenléte! Sőt, inkább még élvezetessé és izgalmassá teszi a egészet azzal, hogy beleszövi ezeket a dolgokat. Ugyanakkor engem kellemes és ismerős érzéssel töltött el, hogy ezek a sokszor hallott és kiskoromban imádott dolgok is megjelentek.

A szereplők többnyire egyszerűek, nincsenek túlbonyolítva. Saját értékeik vannak, amik mentén cselekszenek és ez adja a történet fő konfliktusát.
A regény központjában Emese áll, aki az apja hibája miatt Rabonbánhoz kerül egy elvarázsolt helyre. Közben a lány is és édesapja, István is a másik szülő (Lóna) keresésére indul, akit évek óta a mostohaanyja tart fogva. István emberként csak nagy árat fizetve juthatott be a tündérvilágba, ahol elveszett tündér felesége van. A történet tartogat még pár igen érdekes és fontos szereplőt, de egyenlőre megmaradnék a spoiler mentes írásnál. Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, akkor mindenképpen olvassátok el! 
A sorból kicsit kilóg, de karakter ábrázolásban szerintem a legjobban hozott szereplő egy manó volt, akinek két énje és ehhez híven két neve is van. A poént nem szeretném elárulni, hogy miért lett ilyen és miért jelentős, de annyit elmondok, hogy egy eszméletlenül jól ábrázolt karakterrel van dolgunk, akinek megvan a saját története, csak meg kell írni ;) 

Az egész tündér világot a szerző úgy építi fel, hogy az olvasó szinte maga előtt látja az eget, a kastélyokat, az Ólomerdő fáit, a talajt és még a legapróbb részleteket is. Bele tudjuk magunkat élni az egész történetbe, Emese vagy bármelyik szereplő helyébe és az ő szemükkel látni ezt a csodálatos világot.

A legnagyobb tanulságot én az egyéni kapcsolatok szintjén tudtam értelmezni. Ha Lóna odafigyel a testvérére, akkor nem történtek volna meg azok a rossz dolgok, amik miatt többek között a lányának is felelnie kellett volna. Ha Lóna jobban figyel a lányára, akkor nem kellett volna szegény kislánynak anya nélkül felnőnie. Ha István ugyancsak előrébb látó lett volna, akkor Emesét nem viszik el tőle és így tovább... A lényeg az, hogy nem lehetünk önzőek, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tetteink következményeit és nem élhetünk az "önmegvalósítás" szintjén (legalábbis az etika tanárom hasonló szavakat használna erre a szituációra :D).
Az író mind a történet ábrázolásával, mind a stílusával a szívemhez nőtt. 

Összegzés:

Cselekmény: 9/10
Borító: 5/5

Szereplők: 5/5 

Read More

Cecelia Ahern: U.i.: Szeretlek!

Hatalmas nagy köszönet AniTiger-nek a könyvért! Tőle kaptam ajándékba és egyszerűen IMÁDTAM!

Fülszöveg:

Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.

Vélemény:

A februári hónap nagyon érzelgős volt, nem csak a magánéletemet nézve, de az olvasásaimat tekintve is. Ez volt a 3. a sorban, amin sikerült elpityerednem.
Az elején naivan azt hittem, hogy erős tudok lenni és nem fogok sírni, de hamar kiderült, hogy ez nem egészen így működik. Az egész történetnek sokszor sikerült könnyekig meghatnia. Nem számoltam az elhasznált papír zsebkendők számát, de lehet érdemes lett volna már csak összehasonlítás képen a többi olvasóéhoz képest.

Kezdjük ott, hogy már az alapötletnek sikerült megvenni magának. A főszereplővel érzelmi szinten pedig azonnal azonosulni tudtam. Mert sajnos tudom, hogy milyen nehéz egy szerettünk elvesztése. Az addigi életünket teljesen felforgatja. Sok minden más mellett már nem lesz ott a lehetősége annak, hogy bármikor tanácsot tudjunk kérni Tőle, elmenjünk vele csak úgy sétálni egyet és fagyit együnk nyaranként a kedvenc padunkon. Ennek feldolgozása pedig nem kis feladat.
Hollynak ebben a volt férje, Gerry segít. Ezt nem úgy teszi, mintha egy fantasy könyvben lennénk és kopogószellem formájában jelenne meg a pasas, hanem teljesen emberi módon, ahogy az a valóságban lehetséges volna: LEVELEKET ÍR A HALÁLA ELŐTT. A könyv címét ezeknek a leveleknek a befejezése, lezárása adja:

Holly minden hónapban egy levelet bonthat ki, és az azokban szereplő dolgokat teljesíteni kell. Mindezt azért, hogy fel tudja dolgozni a gyászt, el tudja engedni Gerryt és újra normális életet tudjon élni. A legtöbb feladat rendkívül egyszerű és a főszereplő előadásában még szórakoztató is.
Világosan leszögezte, hogy nem minden megy mindig egyik napról a másikra és nem mindenen tudunk változtatni, akkor sem ha nagyon akarjuk. Viszont ha teszünk azért, hogy jobb irányba kanyarodjanak az események, akkor előbb-utóbb elnyerjük a méltó jutalmunkat.

A könyv emellett megmutatja azt is, hogy két ember mennyire képes egymást szeretni. Még akkor is, ha nézetük gyakran különbözik és emiatt néha veszekednek. A pár sok mindenen átment már az életben, mégsem adták föl és küzdöttek azért, hogy együtt maradhassanak. Rengeteg áldozatot hoztak egymásért, ami mindenképpen követendő példa.
Közben sok mellékszereplővel is megismerkedünk, akik vagy a gyógyulásban segítenek vagy Holly és Gerry közös életéhez voltak köthetőek. Valakinek a történetét közelebbről és jobban szemügyre vehetjük, ilyenek például Holly testvérei és közeli barátai. Nekik sem könnyű a gyász feldolgozása, de a főszereplő látva azt, hogy Ők hogyan tudnak tovább élni, felbátorodik.

Kicsit befejezetlennek éreztem. Oké, nem kell minden könyv végére egy happy end, de úgy éreztem, hogy Hollynak még nem sikerült teljesen felépülnie és időre van még szüksége.
Sok volt az elvarratlan szál. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mi történt a testvérekkel és a barátnőkkel. Felkeltette az érdeklődésemet az Ő történetük is és egyszer nagyon szeretném majd azokat is elolvasni, ha lesznek :)

Megvallom őszintén, eddig ez volt a második könyvem az írónőtől, de nekem ez sokkal jobban tetszett. Nem éreztem azt, hogy ez az első könyve az írónőnek. Egyszerűen nem voltak felesleges cselekményszálak vagy felesleges szereplők, akiknek megjegyezhetetlen neve lett volna. A végét leszámítva úgy volt kerek, ahogy Cecelia Ahern megírta.
Tervezek még olvasni más könyveket Tőle. A legjobban az Ahol a szivárvány véget ér és az Ajándék című könyvei érdekelnek a legjobban. Az előbbit már kölcsön is kaptam barátnőmtől, remélem nem sokára sort tudok keríteni az elolvasására is :D

Összegzés:
Cselekmény: 9/10
Borító: 4/5 - A külföldi jobban tetszik.
Szereplők: 4/5 

Read More

GasztroKedd #1

"A GASZTROKEDD egy kéthetente megjelenő rovat, amelyben gasztroregényekről írok véleményt."

Joanne Harris: Csokoládé

Fülszöveg:

"Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja „csokoládézóját” – a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja… Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál."

Vélemény:

Másfél évvel ezelőtt olvastam először a könyvet és már akkor nagyon megtetszett. Kíváncsi voltam a többi részére is, de sajnos nem tudtam beszerezni, azonban múlthéten megláttam a könyvtárban a trilógiát. Olyan boldog lettem, hogy elhatároztam: újraolvasom az első részt.
A történet első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnhet, azonban komoly témákat taglal és igazi gondolatébresztő. 

"Mert miféle istentelen léleknek jutna eszébe böjt
 idején csokoládézót nyitni isten házával szemben?"

Vianne Rocher lányával együtt egy kis francia faluba költözik. Itt csokoládéboltot nyit, ám ahogyan az idézetből is látszik, mindezt böjt idején teszi ráadásul egy templommal szemben, aminek a papja nem nézi jó szemmel új szomszédja ténykedését. A történet többnyire kettejük csatájáról szól. A nő a mágia, az öröm, a nem hétköznapi és a szeretet megtestesítője. Míg a tiszteletest vallásos megtartóztatás jellemzi, ami magában foglalja az ételek és azok élvezetének elvetését is. Mindezek ellenére vannak közös vonásaik is, amire időközben az olvasó is rácsodálkozik. 

"Reggel megszemléltem a kirakatot. Fehér márványpolcon számtalan doboz és csomag sorakozik, ezüst és arany papírból készült tölcsérek, rozetták, csengők, virágok, szívek és tarkán kígyózó szalagok. Üvegharangokban és – dobozokban állnak a csokoládéféleségek, a praliné, a Vénusz bimbaja, a fondant, a cukrozott gyümölcs, a mogyoró halmocska, a csokoládékagyló, a kandírozott rózsaszirom, a cukormázas ibolya…" 

Az első pár fejezetben megismerhetjük a falu lakosságát. Mindenki elveszettnek és szomorúnak látszik, amikor először belép a csokoládé volt bejáratán, de sokkal örömtelibben hagyják el azt. Ez főleg a bolttulajdonos megnyerő személyisége és persze az édességek miatt is így van.
Fontos szerepet kapnak benne az emberi kapcsolatok és azok változásai is. Ezenfelül van szó benne a bántalmazásról, a sorsunk alakításáról, a vallásról, az anya-lánya kapcsolatról és a boldogság megtalálásáról. 

"– Még emlékszem, mit mesélt a mamám a húsvéti csokoládéról. – Pénzünk soha nem volt erre a sok finomságra, de azért mindig megkaptam a magam cornet-surprise-ét, a húsvéti ajándékokkal megrakott papírtölcsért: volt benne aprópénz, papírvirág, élénk színekkel kifestett kemény tojás és egy évről évre változatlan, gondosan megőrzött, csibékkel, nyuszikkal, boglárkák közt mosolygó gyerekekkel díszített színes kartondoboz, a mélyén parányi csomag celofánba csavart mazsolás csokoládédrazséval."

Az események ugyan lassan indulnak be, de az olvasó addig is gyönyörködhet a rendkívül nagy gondossággal és írói precizitással megfogalmazott szavakban, szó fordulatokban és mondatokban. Igazi zamatot add neki és már a szavak szintjén is egy egészen másvilágba repít el minket.
Nincs benne semmi sablonos. Egyik könyvvel sem lehet összehasonlítani, annyira színvonalasra sikeredett. Már maga a történet sem az a tipikus tömegszámra gyártott habos-babos/tini regény.
MINDENKINEK AJÁNLOM, aki vágyik egy kicsi újra, egy kicsit másra és szereti az elgondolkodtató regényeket. Egy nagy bögre forrócsoki mellé vagy HÚSVÉTI olvasmánynak szerintem rendkívül megfelel. 

"– Nos, valami azt súgja, hogy te mogyorós drazséért jöttél"

Valahogy nekem mindig kimaradnak az adaptációk, ahogyan most is. Nem láttam, de tervezem, hogy megnézem. Majd, egyszer, valamikor.... Úgy érzem kellene egy lista, amire felírom ezeket a dolgokat mert általában csak olyan filmeket szoktam nézni, amiket a tévé is lead. 

Összegzés:

Cselekmény: 9/10
Borító: 4,5/5

Szereplők: 5/5

Read More

Agatha Christie #2

"2016-ban elhatároztam, hogy minden hónapban legalább egy AC könyvet kiolvasok. Ezekről a könyvekről az adott hónap 22. napján olvashatjátok az értékelésemet. Februárban egy Poirot könyvre, méghozzá a NYÍLT KÁRTYÁKKAL-ra esett a választásom."

Fülszöveg:

"Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. A pénzedért arra fogadsz, akire akarsz. A közmegegyezés szerint az ilyen történetben a favorit nem hasonlít ahhoz, akit a lóversenypályán annak tartanak, vagyis: lehet kivülálló személy is. Nézzük meg, kiről tételezhető fel a legkevésbé, hogy a tettet elkövette, s ezzel tíz közül kilenc esetben munkánk véget is ért. 

Hercule Poirot ismét munkában címmel is megjelent.

Vélemény:

Engem már maga az alapötlet megvett magának. A történet egy bridzspartin kezdődik, ahol a vendéglátón (Mr. Shaitana) kívül 4-4 ember játszik 2 asztalnál egy összenyitott szobában. Az érdekes az, hogy az egyik asztalnál csupa olyan ember foglal helyett, akik már gyilkoltak egyszer az életükben. Viszont a gyilkosságokat nem sikerült rájuk bizonyítani, így azóta is szabadon járhatnak és kelhetnek. A másik asztalnál a bűnözések felderítésében és bűnözősök elkapásában jártas személyek foglalnak helyett. A 8 ember mindegyike igen belemerül a játékba, méghozzá annyira, hogy észre sem veszik, hogy Mr. Shaitana-t meggyilkolják. 

Négy lehetséges gyilkossal állunk szemben: 

• Dr. Roberts: "Vidám, élénk arcszínű, középkorú férfi volt. Apró, hunyorgó szemű, kissé kopaszodó, hízásra hajlamos – és körüllengte a makulátlan tiszta és fertőtlenített orvos levegője. Modora nyílt volt és barátságos."
• Mrs. Lorrimer: "'Hatvanas éveiben járó, finom arcvonású, jól öltözött hölgy lépett be, gyönyörű frizurába rendezett ősz hajjal."
• Despard őrnagy: "Az őrnagy magas, szikár, jóképű férfi volt, arcát némiképp elcsúfította egy heg a halántékán" 
• Meredith kisasszony: "Húszas éveinek elején járó lány lépett be. Közepes termetű volt, és eléggé csinos. Barna haja csigákban omlott a vállára, hatalmas szürke szeme volt. Arcán a púderen kívül nyoma sem volt más festéknek. Beszéde halk, modora meglehetősen félénk."

Tehát 25% rá az olvasó esélye, hogy eltalálja avagy sem a gyilkos személyét.
Innentől kezdve mondhatnánk azt, hogy könnyű dolgunk van, hiszen nem kell számolnunk azzal, hogy a komornyik volt mégis a tettes vagy esetleg valamelyikük felbérelte az ablaktörlő fiút, hogy helyette gyilkolja meg Mr. Shaitana-t. Azonban nekem és a négy "nyomozónak" is igen komoly fejtörést okozott ez a probléma. 

Persze mint most is nagyon izgalmas volt a történet, hiszen nem csak egy, hanem 4 másik korábban elkövetett gyilkosságot is figyelembe kellett vennünk. Természetesen ezt az ügyet a mi jó öreg Poirot mesterünk tudta megoldani egy az egyben. Zseniális fortélyaival még az elkövetőt is rá tudta venni, hogy bevallja a bűnét. 

Igaz, az események nagyon lassan indultak be, de a végére igazi kalandos és pörgős eseményeknek lehettünk tanúi. A legfőbb bajom az volt, hogy nem ismertem a bridzs alapvető szabályait és azt, hogy mit jelentenek a kifejezések a kártyajáték kapcsán. Azonban szorgosan utánanéztem (megjegyzem nem biztos, hogy túl sokat tanultam belőle és engem a gyilkos személyének megfejtéséhez sem vitt közelebb). Azonban nagyon érdekesnek találtam azt, hogy nyomozónk hogyan próbálta az emberek személyisége mögött megbúvó dolgokra rátapintani. 

– A kérdés most már csak az, vajon tévedhet-e Hercule Poirot. 
– Senki sem tévedhetetlen – válaszolta ridegen Mrs. Lorrimer. 
– Én az vagyok – vágott vissza Poirot.

Nem mondom, hogy ez AC legjobb regénye (nálam az Orient expressz és a Tíz kicsi néger mindent visz), de lehet belőle okulni és mindenképpen remek olvasmány ;) 

Bocsánat ezt nem tudtam kihagyni! IGAZAM LETT! Első Agatha krimi ahol kitaláltam, hogy ki az igazi gyilkos. Az igazság az, hogy az előző esetekből okulva, most a regény elején kiválasztottam egy "lovat", amire licitáltam egész végig. Határozottságom sokszor persze megingott, de mégis megmaradtam az én első gyanúsítottamnál és valahogy eltaláltam. Persze nem tudtam a részleteket, azokat csak Hercule Poirot tudta kitalálni.

Összegzés:

Agatha Christienél mindig bajban vagyok az összegzésnél, mert sohasem tudom, hogy más könyvekhez vagy a saját könyveihez hasonlítsam, de ebben az esetben eléggé könnyű dolgom volt.
Cselekmény: 9/10 - az eleje kicsit lassú, de minden értelemben fordulatos egy történet.
Szereplők: 5/5 - az elején kapunk róluk egy körülírást és ennek megfelelően láthatjuk a cselekedeteiket.
Borító: 5/5 - mert utal a címre és a cselekményre is. 

Többi értékelés:

augusztus:
Nyaraló gyilkosok

július:
A barna ruhás férfi

június:

A kutya se látta

május: 

#1: Gyilkosság meghirdetve

#2: Három vak egér

április:
Az Ackroyd-gyilkosság

március:

-

február:

Nyílt kártyákkal

január: 

Miért nem szóltak Evansnak?

Read More

E. Lockhart: A hazudósok

Follow my blog with Bloglovin

Fülszöveg:Egy gyönyörű és előkelő család. 
Egy magánsziget. 
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 
Hazugságok hazugságok hátán. 
Igaz szerelem. 
Az igazság.

Vélemény:

Ez a könyv nagyon népszerű a molyon, ami a figyeltjeim kívánságlistáját illeti, illetve sokan írtak már róla, így úgy döntöttem: én is adok neki egy esélyt. 

A történetet Cady Sinclair szemszögéből követhetjük végig. A lány egy gazdag család sarja, akik minden nyáron összegyűlnek a saját kis magánszigetükön, hogy egymás társaságát élvezzék. Ezekbe a nyarakba kapunk betekintést. Cady legjobb barátai egyben az unokatestvérei is, akik egymás után születtek ugyanabban az évben. Éppen ezért hasonló az érdeklődési körük és remekül kijönnek egymással. A csipet-csapathoz a nyolcadik nyáron egy fiú, Gat is csatlakozik, akibe később a lány szerelemes lesz. Így ezentúl négyen lesznek: Cady, Johnny, Mirren és Gat. Szinte teljesen tökéletes és idilli életet élnek, amíg a tizenötödik nyáron minden megváltozik. A főszereplőnk nem sokra emlékszik a történtekből: a 3 hónap teljesen kiesett, migrénes fejfájások gyötrik azóta is és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy valami fontosat felejtett el. 2 év múlva azonban visszatér a szigetre és elkezdi összerakni a kirakós darabkáit, szépen lassan rádöbben, hogy mi is történt. 

Mindenki írta, hogy a vége letaglózó. Én nekem is be kell állnom a sorba. Egyszerűen annyira a szívembe tudott markolni az utolsó pár fejezet, hogy hangosan zokogtam azután is, hogy a legvégére értem és becsuktam a könyvet. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire megszerettem a karaktereket időközben. A négy hazudós: Gat, Cady, Johnny és Mirren; mindannyian hozzám nőttek. 

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam: ha tudtam volna, hogy mi fog történni a végén akkor minden bizonnyal jobban észreveszem a rengeteg árulkodó jelet. IGEN! Amikor befejeztem, visszaolvastam. Nem csak a jelek tűntek néhol túlságosan is kiszámíthatónak és elcsépeltnek, de a karakterek ábrázolása is hagyott némi kívánni valót maga után!  Ott van például a nagyapa. Nem tudtam behatárolni az öreget. Egyszer jószívű volt, máskor őrültnek tűnt, harmadszor pedig Cady kijelentette róla, hogy SZERETI, DE NEM IGAZÁN KEDVELI. Miért? A nagypapája megadott neki mindent, még túl sokat is! 
Ez volt az a rész, amivel nem tudtam azonosulni. Nekem ezeknek az embereknek a problémáik túlságosan is eltúlzottak voltak. Hallottam már arról, hogy családok mentek szét csak azért, mert a gyerekek harcoltak a vagyonért, de nekem egy kicsit sok volt ez a tömény szenvedés. Kezdjük ott, hogy a családfő pénzéből él mind a három család. Semmi egyebük sincs csak az, amit Tőle kapnak. Erre a nagymama halála után elkezdik egymást ölni, hogy minél több dologra és pénzre tehessenek szert. Ez még rendben is lenne. Azonban nem hiszem, hogy úgy bármilyen jogon győztest lehetne hirdetni. Nézzük mivel próbálkoznak a lányok: első szülött unoka bevetése, első szülött fiú unokára való hivatkozás, saját magunk sajnáltatása (amikor 2 ember él egy 5 hálószobás házban, ami túl kicsi nekik, SZEGÉNYKÉK!) és behízelgő módon mindent elnézni az öregnek. 

Azonban ennek ellenére még is érdekes dolgokat boncolgat a könyv. Az elfogadásról és a megértésről szól. Ott van például Gat esete, aki félig india származású. Az Ő és Cady románcát a nagypapa nem nézi túlzottan jó szemmel és megvon bizonyos juttatásokat a lánytól. Kérdem én: milyen magaviselet ez? A legidősebb Sinclair úgy viselkedik mintha ő sohasem lett volna szerelmes. Csak azért mert valakinek nem ugyanolyan a bőrszíne és nem tejföl szőke....
Cady anyját sem tudom megérteni, fél év után eltitkolja a saját lánya elől az igazságot, mert nem képes azzal szembe nézni, ahogyan a gyermek szenved minden áldott nap, amikor elmeséli neki a történteket. Természetesen igaza lett, a csajnak végül tényleg sikerült visszaemlékeznie a részletekre is. Az minden estre eléggé idegesítő volt, hogy mindenki azt mondogatta, hogy VISELKEDJ NORMÁLISAN. MERT NORMÁLIS VAGY. MERT TUDSZ NORMÁLIS LENNI.
A szülői elvárások azonban néhol már extrémek így is, de mindenképpen érdekes dolgokat vetnek fel.

Annyi mindent tudnék még mondani! Most úgy érzem napokon és oldalakon keresztül tudnám elemezni ezt a könyvet, pedig előttem már jó néhányan megtették.
Én is túl érzékeny vagyok, én is hasonló hangvételben írtam volna meg a történéseket (mert tini vagyok). Ezért jó a könyv. Mert az író el tudja hitetni velem, hogy ez egy 17 éves depressziós, amnéziás lány visszaemlékezése/naplója vagy jegyzetei alapján készült. 

Még annyit hogy:
Tetszettek a kis mesék amit Cady írt.
Tetszettek a szlogenek, amiket kitaláltak maguknak a szereplők.
Tetszett Cady és Gat szerelme.
Tetszett, hogy mind a ketten a kezükre írták a mottójukat vagy azt, hogy milyen könyvet akarnak elolvasni.
Tetszett a szereplőábrázolás.
Tetszett, hogy a végén sikerült túllendülnünk azon amitől rettegtem: hogy olyan egyszerű és semmit mondó könyv lesz ez is mint a A nyár, amikor megszépültem.

Összegzés:

Cselekmény: 9*/10  - Egyszerűen nem tudok neki 10 pontot adni, mert voltak benne hibák. Ettől függetlenül nagyon megszerettem! :) 

Szereplők: 4/5 - A főszereplő néhol idegesítő volt, de a többieket mind megszerettem. 

Borító: 3/5 - A cím fordítása még mindig szörnyű... Egyébként még annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az angol cím egy kicsikét sejtet is.

Read More

Agatha Christie #1

"2016-ban elhatároztam, hogy minden hónapban legalább egy AC könyvet kiolvasok. Ezekről a könyvekről az adott hónap 22. napján olvashatjátok az értékelésemet. Januárban a választott könyvem a MIÉRT NEM SZÓLTAK EVANSNAK? lett, amiben sem Poirot sem Miss Marple nem szerepel, mégis remek kis történet."

Fülszöveg:

A címben szereplő kérdést egy haldokló teszi fel – szikláról zuhant a szakadékba, és Bobby Jones talál rá, a helybéli lelkész negyedik fia. A szerencsétlenül járt férfi meghal; zsebében nem találnak azonosító iratot – csupán egy fényképet, amely egy feledhetetlenül gyönyörű fiatal nőt ábrázol. A haldokló búcsúszavai, no meg a rejtélyes fénykép nyomán fog kalandosnak bizonyuló nyomozásba Bobby – méghozzá nem egyedül. Társául szegődik a kastély vállalkozó szellemű ifjú úrnője, Lady Frances. Agatha Christie-nek ebben a regényében ugyan nem szerepel sem Poirot mester, sem Miss Marple – ám a semmiféle veszedelemtől vissza nem riadó, találékony ifjú párosnak is sikerül felgöngyölítenie a titokzatos bűntényt (az ugyanis hamar kitűnik, hogy a végzetes baleset nem véletlenül történt), és a legeslegvégén még arra is fény derül, hogy ugyan ki is lehetett az a titokzatos Evans…

Véleményem:

Több okból is kedves nekem ez a könyv. Először is egy Molytól kaptam ajándékba még egy évvel ezelőtt. Másodszorra Agatha Christie az egyik kedvenc íróim közé tartozik, és ez nagy szó, mivel nincs olyan ember, akitől ennyi könyv elolvasása után még mindig szeretném az írásait. Harmadszor pedig lehet, hogy Poirot és Miss Marple is hiányzik ebből a regényből, de kit érdekel? Attól még Agatha ugyanúgy tudja csűrni, csavarni a szálakat, ahogyan senki más. Nem hiába Ő a krimik királynője!
A két főszereplő, akik a rejtélyt próbálják megfejteni, azonnal a szívemhez nőtt. Igazi amatőrökhöz méltóan próbálkoznak és próbálkoznak tovább kitartóan még akkor is, ha valahol zsákutcába futnak.  A történet előre haladtával egyre jobban belekeveredtek ők is az események hálójába és egyre profibbak lesznek. Nem mindig tudják megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, de egészen kalandossá válik a történetük. Merészségük és hiszékenységük viszont nagy bajba keveri őket. Érdekes volt látni, hogy hogyan bontakozik ki a valódi személyiségük. Azt, hogy hogyan küzdenek, hogy kiderüljön az igazság. Csak gratulálni tudok nekik! Igazi nyomozó párost (amihez mások is csatlakoztak) alkottak!
Néhol kicsit unalmasnak tűnhet a szereplők állandó botladozása. Én azonban rendkívül élveztem, vártam, hogy mi sül ki a dologból. A vége eléggé pörgősre és izgalmasra sikeredett, szinte tövig rágtam a körmömet.
Amikor már azt hittem, hogy nem tud meglepni, Agathanak sikerült olyan csavart bele raknia az egészbe, amin csak ámuldozni tudtam. Kicsit furcsán éreztem magamat, amikor az legvégén előrukkolt egy olyan dologgal, amit addig még említeni sem említettek. Itt picit becsapottnak éreztem magamat. Hogyan találtam volna ki a rejtvényt és az utolsó mondatot, ha nem volt semmi rá utaló jel? Ezt nem értettem és kicsit igazságtalan és egyáltalán nem volt fair az olvasóval szemben!

Összegzés:

Cselekmény: 9/10 - néhol lassú volt  

Szereplők: 5/5 

Többi értékelés:

augusztus:
Nyaraló gyilkosok

július:
A barna ruhás férfi

június:

A kutya se látta

május: 

#1: Gyilkosság meghirdetve

#2: Három vak egér

április:
Az Ackroyd-gyilkosság

március:

-

február:

Nyílt kártyákkal

január: 

Miért nem szóltak Evansnak?

Read More

Andy Weir: A marsi *Mini-könyvklub 2.*

Fülszöveg:Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Read More

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Fülszöveg: "Park Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni. 

Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor
Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.
Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják."

Read More

Lori Lansens: A lányok

Fülszöveg:

"Rose és Ruby – testvérek, legjobb barátok, egymás bizalmasai.

Barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, dolgoznak, imádják a nevelőszüleiket és megvalósítják az álmaikat. Ám a Darlen lányok élete mégsem nevezhető hétköznapinak, mivel a 30. születésnapjuk közeledtével ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, ugyanis a fejük kistányérnyi helyen összeforrt az egyik oldalon. Egy orvosi vizsgálat után a könyvmoly Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát. Ám amikor Ruby megkérdezi, hogyan írhat egy összenőtt iker önéletrajzot, hiszen nem is egyedül élte az életét, megállapodnak, hogy néhány fejezetet a sokkal csinosabb testvér is papírra vet. Így kiderül, hogy bár sziámi ikrek és elvben ugyanazt élik át, nem mindenben egyezik a véleményük. 

Sőt, még titkokat is őriznek egymás elől. 

A mindenen átsegítő összetartozás és a függetlenség utáni vágy rendkívüli történetét sosem fogja elfelejteni az olvasó."

Read More