Fülszöveg:
"Rose és Ruby – testvérek, legjobb barátok, egymás bizalmasai.
Barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, dolgoznak, imádják a nevelőszüleiket és megvalósítják az álmaikat. Ám a Darlen lányok élete mégsem nevezhető hétköznapinak, mivel a 30. születésnapjuk közeledtével ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, ugyanis a fejük kistányérnyi helyen összeforrt az egyik oldalon. Egy orvosi vizsgálat után a könyvmoly Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát. Ám amikor Ruby megkérdezi, hogyan írhat egy összenőtt iker önéletrajzot, hiszen nem is egyedül élte az életét, megállapodnak, hogy néhány fejezetet a sokkal csinosabb testvér is papírra vet. Így kiderül, hogy bár sziámi ikrek és elvben ugyanazt élik át, nem mindenben egyezik a véleményük.
Sőt, még titkokat is őriznek egymás elől.
A mindenen átsegítő összetartozás és a függetlenség utáni vágy rendkívüli történetét sosem fogja elfelejteni az olvasó."
Így kezdődik az összenőtt ikrek története.
Kicsit szentimentálisan, kicsit magyartalanul, kicsit költőien.
Ellenállok a kísértésnek és próbálom majd nem végig idézgetni az értékelést, de nehéz lesz. Mert ez egy tipikus olyan könyv, amiben rengeteg okosság és igazság van.
Két lány: Rose és Ruby ahelyett, hogy szétvált volna együtt maradt, a fejük oldalán egy kistányérnyi részen összekapcsolódva. A helyzetük okoz némi problémát: a lábuk nem egyforma, a gerincük meghajlott és így tovább... De ők küzdenek: túlélnek és megpróbálják egymást elviselni, ami nem mindig megy, de egymással kell élniük a nap 24 órájában. Mindig együtt vannak, de mégis van magánéletük, mégha ezt nem mindig veszik észre. Vannak titkaik a másik előtt, de ugyanolyan jól ismerik egymás gondolatait, mint a sajátjukat.
Az anyjukat nem ismerték, helyette Lovey néni és Stash bácsi fogadta őket örökbe, ami meghatározó pont volt az életükben. Segítségükkel megtanulták érvényesíteni az akaratukat és némiképp elfogadni a helyzetüket.
Véleményem: Ez volt a harmadik Pioneer könyv, amit olvastam és azt kell hogy mondjam: magasan túlszárnyalta az eddigieket.
Nagyon sok érzés kavarog bennem a történettel kapcsolatban. Magával ragadott, imádtam, haragudtam rá és egyben untam is. Nem hittem el, hogy ezt egy 30 éves ikerpár írta és itt a koron van a hangsúly! Néhol úgy tetszett, mintha nem csak testileg, de érzelmileg is fejletlenek és éretlenek lettek volna a lányok.
Az alapsztori meglepően újszerű: kinek jutna eszébe megírni egy iker önéletrajzát? Ezért mindenképpen hatalmas nagy köszönettel adózom Lori Lansens-nek! Nem tudom, hogy valaki látta e, de volt régebben egy sorozat, ami két sziámi iker életét mutatta be, akik Amerikában éltek és tanárként dolgoztak. A könyv végén nem említik, hogy honnan jött az ötlet, de én olvasás közben úgy képzeltem: ez az ő történetük is. De egyszer sem álltam meg és kezdtem el sajnálni őket, mert ez a könyv nem erről szól. Ez a könyv a szeretetről és önmagunk kereséséről szól. Miért vagyunk itt? Mi értelme az életünknek?
"Amikor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért is élek, a válasz az, hogy a nővéremért."
Tetszettek a kis visszaemlékezések. Nem mindegyik volt rendkívüli, de Rose ezeket azért mesélte el, hogy továbbadja. Továbbadja a történetét, ahogyan azt a nevelőszülei is tették a saját élményeikkel. Így ez az Ő hagyatéka, illetve az övé és Ruby-é.
Mert Ruby is ír. Nem úgy, mint a testvére, de igyekszik. Őt egyébként sokkal jobban megkedveltem, mint a másik lányt, sokkal reálisabb volt. Ruby kicsit álmodozó és a legtöbb élményét elferdíti, kiszínesíti.
A VÉGE nem tetszett. Sajnálom, nem reménykedtem abban, hogy meggyógyulnak a betegségükből, de valami sokkal érzelgősebbre számítottam. Sírni akartam, de nem ment. Nem tudtam.
Összegzés:
Cselekmény: 9/10 - :)
Szereplők: 4/5 - még mindig nem hiszem el, hogy ezt 2 30 éves lány írta, de igazából a koruk nem is nagyon számít, mert megkedveltem őket.
Borító: 5/5 - Abszolút kedvenc
Szereplők: 4/5 - még mindig nem hiszem el, hogy ezt 2 30 éves lány írta, de igazából a koruk nem is nagyon számít, mert megkedveltem őket.
Borító: 5/5 - Abszolút kedvenc
Borítók:
Szerintem a magyar borító sikeredett a legjobban, de találtam még egy szépségest angol kiadásban:
