A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép állítja művéről az írőnó. Egy csendes budai utca, ahonnan a Dunára látni. Itt él három szomszédos házban három baráti család: a fogorvosék lányukkal, Henriettel, az özvegy őrnagy házvezetőnőjével és fiával, Bálinttal, és a kiváló tanár feleségével meg két lányával, Irénnel és Blankával. A gyerekek nem csak játszótársak, bonyolult és ellentmondásos szálak fűzik össze őket.
Mint jelkép, a Katalin utca az ártatlan és romlatlan gyermekkor, a bűntelen ifjúság szimbóluma. Ezt az idilli világot rombolja szét a történelem, a Horthy-korszak, majd a háború durva valósága, amelyben elsüllyed ház, utca, ország, minden nemes emberi érzés, még a szerelem is.
Akik mindezt túlélik, azok is kiűzetnek a Paradicsomból, mert vétkeztek, mert nem álltak ellen a Gonosznak. Már csak álmaikban térhetnek vissza a Katalin utcába, mert nem volt bátorságuk megtenni azt, amit meg kellett volna tenniük. A Katalin utcában már csak az élők közé vissza-visszalátogató halottak vannak otthon, akik emlékeikből újraépítik a múltat, de boldogok ők sem lehetnek, hiszen nincs átjárás az élők és a holtak világa között.
Könyvadatok:
Téma: 20. század , lélektani
Kiadó: Európa
Eredeti kiadás éve: 1969
Oldalszám: 216 oldal
Megrendelhető: Bookline
Miért pont ez?: Eltökéltem, hogy minden Szabó Magda könyvet elolvasok. Az Abigélen már számtalanszor átrágtam magamat, és a Für Eliset is nem egyszer már kivégeztem (Az értékelésemet a könyvről ide kattintva tudjátok elérni). A Katalin utcával úgy jártam, hogy mér tavaly belekezdtem, de közben elvesztettem a könyvet, így sokáig nem tudtam folytatni.
Véleményem:
Érdekes, de Szabó Magda el tudja érni azt, amit több szerző nem. Mindig az éppen olvasott regénye tetszik a legjobban. A Katalin utca olyan szívbe markoló, hogy szinte már gyönyörű.
Kezdjük az elején, nevezetesen az első (fejezetnek nem nevezhető) beköszöntővel. A narrátor már itt, előre jelzi a könyv végkimenetelét. Úgy és olyan életigazságokat fogalmaz meg benne, ami egyáltalán nem válik klisésé. Pontosan azt mondja ki, amit az ember, ahogy öregszik annál inkább érez:
"Senki sem mondta meg nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük. Hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott egész tudatát."
Az első pár fejezetben a felnőtt emberek életébe tekinthetünk bele, akik mindig visszavágynak gyermekkoruk színhelyére, a Katalin utcába. Ez természetes, hiszen ott együtt boldogok voltak: Henriett, Irén, Blanka és Bálint.
Aztán láthatjuk a gyermekkorukat, majd azt, hogy a háború hogyan döntötte romokba ezt az idillt. Mindannyian sok megpróbáltatáson mentek át, és ez megváltoztatta őket. Erősebbek lettek tőle, de a hitüket egy boldog és jó életre elvesztették.
A Katalin utca csupán egy szimbólum, de a jelentése mindenki számára egyértelmű és ismert. Minden ember vágyakozik valami iránt. És egy idő után már nem a jövőbe vágyik, hanem a múltban próbálja megtalálni a boldogságot.
A könyv azt is nagyon jól szemlélteti, hogy a négy gyerek múltja nem is volt mindig tökéletes, de ennek ellenére mégis mindig visszavágynak a Katalin utcába.
Végtelenül szomorú történet ez. Az életről, az idő múlásáról és az elvesztegetett lehetőségekről szól. Mégis gyönyörű. Gyönyörű, mert olyan változatos formai, eszköz -és stílus jegyekkel teszi ezt, ami mellett nem mehetünk el csodálat nélkül.
Szabó Magda mint sok más könyvében, itt is beleírta magát a történetbe. Nagyon izgalmas volt azt olvasni, hogy hogyan képzeli el a túlvilági létet. Engem egyáltalán nem botránkoztatott meg a halottak visszatérése, hiszen ezzel is azt akarta kifejezni, hogy ha valaki nagyon vágyik valamire, akkor mindent el tud érni.
Összegzés:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése