Róbert Katalin: Szelídíts ​meg!

Fülszöveg:
Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…

Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?

Könyvadatok:

Téma: ifjúsági

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 270 oldal
Megrendelhető: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

                

Véleményem:
Nehezen kezdtem bele, de ahogy haladtam előre a történetben úgy vált egyre izgalmassá és érdekesebbé. Imádtam, hogy tényleg a mai fiatalokról és az ő kis lelkivilágukról szól. Néhol nem tetszett a sok káromkodás, de mivel én is nem rég voltam tini, öcsém pedig most van ebben a korban, sajnos tudom, hogy a fiatalok így fejezik ki a mondandójukat: nulla szókinccsel, egyetlen racionális érv nélkül és féktelen dühvel. 

Szinte fellélegeztem, amikor azt láttam, hogy értelmes becenevei vannak a karaktereknek. Egy olyan név, ami kellőképpen leírva őket, nem klisés és nem röhejes. Nem megjegyezhetetlen rövidítés és nem is gyümölcs név. A kis herceg, a Pilóta és Róka is végig hű marad a nevéhez, és a nevük is hű marad a személyiségükhöz.

"- Mit olvasol? Magyarra kell?

- Önszorgalom - morogta Kisherceg. Megdöbbentette, hogy még tizenhét évesen is akadnak olyanok a környezetében, akik nem értik, miért olvas valaki saját szórakozására, túl a kötelezőkön. De lassan kezdett beletörődni, hogy akadnak olyan emberek, akik nem akarnak mindent megismerni vagy megérteni maguk körül."

Róka az elején nekem inkább egy mérges sündisznóhoz hasonlított. Egy okos, de nem elég érett sündisznóhoz, akiben ott a potencia, hogy kijöjjön a rejtekhelyéről és legyen valaki, de ez nem könnyű neki. Kisherceg pedig egy kicsit elveszett fiúcska, aki azért határozott is tud lenni. Kicsit magamra emlékeztetett (mellesleg egy könyvmoly is). 

Ez a könyv nem csak az ifjúságnak íródott. Az idősebb korosztályt is próbálja megszólítani, főleg azok a részek érdekesek, ahol Kisherceg a boldogsághoz vezető utat keresi. Szomorú volt azt olvasni, hogy fáradtnak, kiégettnek és boldogtalannak látja a felnőtteket, de sokszor bizony ez a helyzet. A könyv mondanivalója nagyon hasonló Kosztolányi Esti Kornéljában szereplő leíráshoz (a Boldogság című fejezetről beszélek, nem egy hosszú rész, érdemes elolvasni). 

" - Arra vagy kíváncsi, hogy jól keresek-e? - kérdezte az ügyvéd kissé sértetten.

Kisherceg a fejét csóválta. 

- Arra vagyok kíváncsi, hogy boldog-e.Az ügyvég úgy nézett rá, mint aki nemigen tudja értelmezni a kérdést."

Kevés olyan dolog van, amit nem imádtam volna teljes mértékben ebben a könyvben. Egyetlen egy olyan kifejezés volt, amivel ki lehetett kergetni a világból: "lesajnáló pillantás 2.0" vagy "gyilkos pillatás 2.8". Olyan érzésem volt, mintha az írónő belefáradt volna abba, hogy értelmes mondatot rakjon össze. Amikor a sok szép leírás után ezt kellett olvasnom, legszívesebben kihajítottam volna az egész könyvet az ablakon. Aztán persze nem tettem, és szinte a kedvencemmé vált.

Összegzés:

Idézetek:

" - (...) arra vagyok kíváncsi, hogy boldog lennék-e, ha ilyen munkám lenne. Mármint a hétköznapokon.
- Ha megtalálod hogy mitől különleges a hétköznapod, akkor igen. Néha egyáltalán nem egyértelmű, de rajtad múlik, hogy észre veszed-e az átlagosban az egyediséget. " 

"A naplemente persze szívfájdító volt, mint az, amit a könyvben az igazi herceg néz, ha olyan nagyon-nagyon szomorú. Talán a szépsége miatt. Vagy azért, mert az ember szeme káprázik, ha már éppen készül lebukni az öböl túloldalán a fák mögé. "

"– Ma nem olvasol? (…)
– Befejeztem és nincs kedvem másba kezdeni.
– Mert olyan, mintha benned maradt volna a történet és nem tudnád elengedni. Vagy inkább az nem engedne el téged."

"A reményben az a szar, hogy kézen fogva rángatja magával a csalódást. Minél többször reménykedik, annál gyakoribb a csalódás."