2016. július 31., vasárnap

Havi összefoglaló: JÚLIUS

Mi történt velem?:

Azt hittem június után nem lehet még több kalandban részem. Ennek ellenére júliusban még többet utaztam és még több dolgot láttam.

Elsején rögtön Olaszországban kezdtem, majd irány Németország és egy napra a franciákhoz is benéztünk. Ezzel kapcsolatban hozok majd egy élménybeszámolót. :) 
Többek között dolgoztam másfél hetet, találkoztam új emberekkel és ami a legfontosabb: pénzt is kerestem , aminek a felét azóta el is költöttem, de ez már lényegtelen.

Sienában jártunk
19.-én átmentem a KRESZen, ezzel együtt teljesítettem az egyik nyári tervemet. Augusztusban fogok menni vezetni, mert az oktatóm nyaral.
Sajnos a medence felállítást elbuktuk, mert kiszakadt az egész. Ugyan apum rendelt újat, de visszamondta, mert közöltük vele: jó lesz a csongrádi strand is :D 


Ezenkívül a blog történetében elértem egy mély pontra is, ami azt eredményezte, hogy napokig nem írtam és semmi kedvem sem volt. Dacból pedig született egy oldal és egy bejegyzés, amiből meglátjuk mi lesz...

Volt vendégbloggerem is! Zoé Stephen Chbosky könyvéről az Egy különc srác feljegyzéseiről írt bejegyzést. Amit ide kattintva el tudtok érni. A regényt én is tervezem olvasni és szerepel is a 2016-os Várólista csökkentés kihíváson az alternatív listámon.

Olvasások:
Összesen 10 könyvet olvastam el, ebből az első kettő még júniusból, a harmadik májusból maradt. Illetve 1 könyv vár még arra, hogy végigolvassam. 



Elmélkedés:
  1. A könyvmoly dilemmája: Melyik könyvet NE vigyem a nyaralásra?
Augusztusi tervek:
2016/2017 kihívás keretein belül van még 2 tartozáson: 


1, Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

2, Elisabetta Gnone: Fairy Oak – A Fény Hatalma -> újraolvasás lesz

Illetve van egy utazó is nálam:
3, Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Valamint könyvtárból több könyvet is kihoztam, amiket jó lenne el is olvasni:
4, Naomi Wood: Mrs. Hemingway
5, Sarah Dessen: Along for the Ride – Álom két keréken

      2 megjegyzés:

      1. Neked aztán mozgalmas nyarad van! :) Gratulálok még egyszer a Kreszhez, az utazásról meg kíváncsian várom az élménybeszámolót :))

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Igen, az volt :D Köszönöm szépen még egyszer! Igyekszem a beszámolással ;)

          Törlés