Kezdjük is a nap elején. Reggel 9:45-kor indult a vonatom, ami másnak nyilván megfelelő időpont lett volna ahhoz, hogy reggel felébredjen, rendesen felöltözzön, bepakoljon, átnézze a dolgait, rákészüljön az egész napos sorban állásra. Nekem viszont ezek a dolgok kimaradtak, úgyhogy 9:00-kor nagy nehezen, félzombiként kitámolyogtam, bedobtam egy táskába a pénzemet és a diákigazolványomat és már indultam is. A reggeli dugót sikeresen lekéstük (lehet az is szerepet játszott benne, hogy két órával később indultunk, mint ahogy szoktunk :D), aztán irány a bolt. Mielőtt azonban befordulhattunk volna a sarkon, hogy aztán berohantunk a REGIO-ba, előtte észrevettem mamámat sétálni az úton. Gyors puszi váltás, egy hegyi beszéd újrahallgatása, ami szó szerint ugyanaz volt, mint amit este másfél órán keresztül telefonon hallottam. Aztán természetesen sebes száguldás a boltba, de előtte pár szót váltottam a szomszédnővel, aki a gyerekének akarta kölcsönkérni a kémia munkafüzetet.
9:30 - Beviharzottunk anyummal a boltba. Mindenki teljesen hülyének nézett minket. Én a nagy táskámmal, ami gyakorlatilag üres volt, és a pulcsimmal a fejemen, mert nem találtam neki jobb helyett. Anyum utánam fájós derékkal, de futva pedig a kis retiküljével az egyik kezében, a másikkal meg a kajámmal, amit utánam hozott. Rögtön a fiú részleg felé vettük az irányt, ám amint beértünk le is fékeztünk, ami a következő képen nézett ki: Én megálltam, anyum nem tudott lassítani, elcsúszott, de utolsó pillanatban belém kapaszkodott. Közben, hogy ne legyen feltűnő a bénázásunk (bár ennél feltűnőbbek nem igazán lehettünk volna) anyum beledobta a hátizsákomba a gyümölcsöket, amiket addig a kezében tartott. Na és 5 perc nézelődés, komoly dilemmázás után arra jutottunk, hogy unokatesómnak tökéletes lesz egy kis játék autó (utólag kiderült mégsem volt olyan jó választás).
9:30 - Beviharzottunk anyummal a boltba. Mindenki teljesen hülyének nézett minket. Én a nagy táskámmal, ami gyakorlatilag üres volt, és a pulcsimmal a fejemen, mert nem találtam neki jobb helyett. Anyum utánam fájós derékkal, de futva pedig a kis retiküljével az egyik kezében, a másikkal meg a kajámmal, amit utánam hozott. Rögtön a fiú részleg felé vettük az irányt, ám amint beértünk le is fékeztünk, ami a következő képen nézett ki: Én megálltam, anyum nem tudott lassítani, elcsúszott, de utolsó pillanatban belém kapaszkodott. Közben, hogy ne legyen feltűnő a bénázásunk (bár ennél feltűnőbbek nem igazán lehettünk volna) anyum beledobta a hátizsákomba a gyümölcsöket, amiket addig a kezében tartott. Na és 5 perc nézelődés, komoly dilemmázás után arra jutottunk, hogy unokatesómnak tökéletes lesz egy kis játék autó (utólag kiderült mégsem volt olyan jó választás).
A sztorihoz hozzátartozik, hogy 5 évesen ültem utoljára vonaton és most először utaztam egyedül, tehát elméletileg nagy mérföldkő az életemben. Gyakorlatilag csak addig volt stesszes a dolog, míg megvettük a jegyemet (hatalmas sor állt és nem kicsit voltam késésben), a vonat elejére rohantunk, majd mivel nem találtuk ott az InterCityt ezért anyum feldobott a kocsira azzal az utasítással, hogy bent keressem meg a helyemet. Sikerült annyira sokat bénáznunk, hogy valaki a a kamerákon keresztül is kiszúrta, így az állomáson bemondták, hogy műszaki hiba miatt a legvégére csatolták az én vagonomat. Mivel bármelyik pillanatban elindulhattam, ezért az összes 14 vagonon keresztül visszarohantam, összesen 25 ajtót feltépve, magam után becsapva. Így mindenki tudtára adtam: megérkeztem! Igaz még csak a vonatra. Végül anyumtól is el tudtam köszönni.
Az utazás többi része jól telt: olvastam, interneteztem és végre megreggeliztem. 12:10-kor érkeztem be a Nyugatiba, ahol rögtön le is mentem az aluljáróba. Nem is én lettem volna, ha nem tévedek el :D Még az a szerencse, hogy az első kijárónál sikerült felmennem a felszínre és a térkép segítségével betudtam azonosítani, hogy hol lehetek. Eredetileg úgy terveztem, hogy 23 perc alatt simán elsétálok a Vörösmarty-ig, de végül a Metrón kötöttem ki, ahol új fóbiára tettem szert. Ami nem más, mint a hosszú és meredek mozgólépcső. Most komolyan: Ti próbáltátok már? Kész agyrém az egész. Csak mész azon a meredek lejtőn és nem tudod eldönteni, hogy felfelé vagy lefelé nézz. Egyből hányingerem lett, elkezdett folyni rólam a veríték és a végén kaptam a hátamba egy jó nagy szelet, ami megtámogatott kifelé menetben. Budapestiek!, hogy tudjátok ezt elviselni?
A Deák térig simán eljutottam, de az azonos nevű utcát már nem találtam meg. Először a rossz irányba indultam el, aztán mikor visszafordultam rossz utcába kanyarodtam be. Felhívtam apumat, aki otthon térkép segítségével megpróbált segíteni nekem. De nem sokra ment, mert elküldött újra a rossz irányba, majd 15 perc bolyongás után közölte velem: akkor voltam jó helyen, amikor felhívtam őt. Onnan egy köpés lett volna a tér csak azért nem láttam, mert rossz irányba néztem. Így 13:30-ra épp odaértem ahova kellett, megtaláltam a szobrot is és a molyos társaságot.
Az utazás többi része jól telt: olvastam, interneteztem és végre megreggeliztem. 12:10-kor érkeztem be a Nyugatiba, ahol rögtön le is mentem az aluljáróba. Nem is én lettem volna, ha nem tévedek el :D Még az a szerencse, hogy az első kijárónál sikerült felmennem a felszínre és a térkép segítségével betudtam azonosítani, hogy hol lehetek. Eredetileg úgy terveztem, hogy 23 perc alatt simán elsétálok a Vörösmarty-ig, de végül a Metrón kötöttem ki, ahol új fóbiára tettem szert. Ami nem más, mint a hosszú és meredek mozgólépcső. Most komolyan: Ti próbáltátok már? Kész agyrém az egész. Csak mész azon a meredek lejtőn és nem tudod eldönteni, hogy felfelé vagy lefelé nézz. Egyből hányingerem lett, elkezdett folyni rólam a veríték és a végén kaptam a hátamba egy jó nagy szelet, ami megtámogatott kifelé menetben. Budapestiek!, hogy tudjátok ezt elviselni?
A Deák térig simán eljutottam, de az azonos nevű utcát már nem találtam meg. Először a rossz irányba indultam el, aztán mikor visszafordultam rossz utcába kanyarodtam be. Felhívtam apumat, aki otthon térkép segítségével megpróbált segíteni nekem. De nem sokra ment, mert elküldött újra a rossz irányba, majd 15 perc bolyongás után közölte velem: akkor voltam jó helyen, amikor felhívtam őt. Onnan egy köpés lett volna a tér csak azért nem láttam, mert rossz irányba néztem. Így 13:30-ra épp odaértem ahova kellett, megtaláltam a szobrot is és a molyos társaságot.
Igazából kicsit hazudtam, a csajokkal való találkozás előtt még gyorsan lerohantam egy-két pavilont, de erről később. @Panna szervezésével eléggé szép kis csapat gyűlt össze. Letérítettük a pokrócokat (illetve csak kettőt) és mielőtt rátértünk volna a beszélgetésre, mint hivatalos napirendi pont, sütiztünk egy jót. Illetve sütiztek a többiek, mert nekem sajnos gyümölcsnapom volt. Egyébként nagyon jól éreztem magamat, elmentem közben dedikáltatni is Vivien Holloway-hez. Sajnos hamar elmosott minket az eső. A fák alatt ülve először nem volt feltűnő, hogy szemerkél, de miután mindenki előkapta az esernyőét körülöttünk, mi is szedelőzködni kezdtünk. Összepakoltuk a sok cuccot és előkaptuk az esernyőket már akinek volt, én jobb híján a kabátomat, ketten pedig egy pokróc alatt kerestek menedéket.
Páran ekkor döntöttük el, hogy bevonulunk a legközelebbi boltba. Ahol, miért ne használjuk ki, hogy kint leszakad az ég? úgy sem tudok addig mit csinálni, alapon körülnéztem. Majd mint egy gyerek, aki jól végezte dolgát vissza is álltam a többiekhez a mozgólépcső elé. Kicsit még beszélgettünk majd utána, amikor már nem szakadt annyira az eső, szétváltunk.
De addig tényleg jó volt, rájöttem, hogy többen levelezgetnek egymással és arra is, hogy nekem is többet kellene a többiekkel beszélgetnem. Ugyanis azon kívül, hogy tudtam ki mint olvas és szeretem az értékeléseket, amiket írnak, halvány lila eresztésem sem volt, hogy ki kicsoda. Sajnálom, de legalább majdnem mindenkivel sikerült egy-két szót váltanom. Akivel nem, azzal pedig remélem máskor tudok vagy legalább a kapcsolatot tudjuk tartani interneten keresztül, mert tényleg mindenki szimpatikusnak tűnt :)
Páran ekkor döntöttük el, hogy bevonulunk a legközelebbi boltba. Ahol, miért ne használjuk ki, hogy kint leszakad az ég? úgy sem tudok addig mit csinálni, alapon körülnéztem. Majd mint egy gyerek, aki jól végezte dolgát vissza is álltam a többiekhez a mozgólépcső elé. Kicsit még beszélgettünk majd utána, amikor már nem szakadt annyira az eső, szétváltunk.
De addig tényleg jó volt, rájöttem, hogy többen levelezgetnek egymással és arra is, hogy nekem is többet kellene a többiekkel beszélgetnem. Ugyanis azon kívül, hogy tudtam ki mint olvas és szeretem az értékeléseket, amiket írnak, halvány lila eresztésem sem volt, hogy ki kicsoda. Sajnálom, de legalább majdnem mindenkivel sikerült egy-két szót váltanom. Akivel nem, azzal pedig remélem máskor tudok vagy legalább a kapcsolatot tudjuk tartani interneten keresztül, mert tényleg mindenki szimpatikusnak tűnt :)
Szombaton az első dolgom volt, hogy lerohantam a Főnix standját, megvettem a könyvet. Közben találkoztam egy régi ismerősömmel (bár el tudtuk volna kerülni egymást!), de összességében nagyon kedvesek voltak az eladók is és Kovács Attila is (azaz Holden Rose), bár vele nem beszélgettem. Itt a már említett Vivien Holloway új könyvét (Vérvörös horizont) vásároltam meg, amit ajándékba szánok :)
Aztán szépen, lassan vissza az információs pulthoz, mert a memóriám nem a legjobb. RENGETEG EMBER VOLT! Az egész egy nagy tömeg nyomor volt, annak ellenére, hogy zuhogott az eső. Az igazi könyvmolyokat és a jobbnál jobb ajánlatokat leső embereket még ez sem tántorította vissza. Tehát ugyan csak pár lépésre volt, de a Libri pavilonhoz konkrétan sodródtam az árral. Megvettem Lakatos Levente: Szeress jobban! könyvét, ami ugyancsak ajándékba megy. Barátnőm szülinapjára, úgyhogy remélem nem olvassa ezeket a sorokat :D
Majd hagytam magamat tovább sodorni és másodpercek alatt felkaptam, megvettem és továbbálltam Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten című könyvével. A Könyvmolyképző pavilonjánál sajnos nem volt túl rózsás a helyzet, amikor ott jártam. Lentről elkezdtek beázni (azok a sok, szép könyvek!) és még mindig esett az eső. Amikor később ott jártam a lányoknak már sikerült megoldani a problémát. Nagy meglepetésemre kaptam egy Klasszi Körkép című könyvet is, amibe egyenlőre bele sem néztem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem regény :(
A Maximnál aztán beszereztem 1+1-es akcióval Amy Kathleen Ryan sorozatának utolsó részét a Lángot és mellé kaptam egy ingyen Alan Bradley: De mi került a pitébe? című könyvet. Az eladó nagyon kedves volt, segített választani a milliónyi példány közül :D Azt már meg sem jegyzem, hogy ez a vásárlás sem volt betervezve...
Aztán sorba álltam Leventéhez dedikálásra, több mint 2 órát vártam, kilométeres sorral a hátam mögött, de előttem csak 35-en voltak :D Látjátok, mit meg nem teszek a barátnőmért? Közben persze még mindig esett az eső és nem is kicsit. Egyébként az író aranyos volt, tök jó kis szöveget találtunk ki együtt az aláíráshoz. Kár, hogy megfájdult a derekam miközben a hátamon a táskámmal, több kilós könyvhalommal a kezemben sorban álltam. DE MEGÉRTE! Remélem :'D
A szombati nap margójára még annyit, hogy Nagyon Szépen Köszönöm nagybátyámnak, akinél aludhattam és aki bőséges ételmennyiséget biztosított nekem egészen a következő nyár elejéig! Unokatesómnál is jártam, akivel készült közös fotóm is, amit itt láthattok. Hát nem édes? Kiderült, hogy egy egész polca van tele autóval, de legalább fél percig örült az új ajándékának is :D
Aztán szépen, lassan vissza az információs pulthoz, mert a memóriám nem a legjobb. RENGETEG EMBER VOLT! Az egész egy nagy tömeg nyomor volt, annak ellenére, hogy zuhogott az eső. Az igazi könyvmolyokat és a jobbnál jobb ajánlatokat leső embereket még ez sem tántorította vissza. Tehát ugyan csak pár lépésre volt, de a Libri pavilonhoz konkrétan sodródtam az árral. Megvettem Lakatos Levente: Szeress jobban! könyvét, ami ugyancsak ajándékba megy. Barátnőm szülinapjára, úgyhogy remélem nem olvassa ezeket a sorokat :D
Majd hagytam magamat tovább sodorni és másodpercek alatt felkaptam, megvettem és továbbálltam Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten című könyvével. A Könyvmolyképző pavilonjánál sajnos nem volt túl rózsás a helyzet, amikor ott jártam. Lentről elkezdtek beázni (azok a sok, szép könyvek!) és még mindig esett az eső. Amikor később ott jártam a lányoknak már sikerült megoldani a problémát. Nagy meglepetésemre kaptam egy Klasszi Körkép című könyvet is, amibe egyenlőre bele sem néztem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem regény :(
A Maximnál aztán beszereztem 1+1-es akcióval Amy Kathleen Ryan sorozatának utolsó részét a Lángot és mellé kaptam egy ingyen Alan Bradley: De mi került a pitébe? című könyvet. Az eladó nagyon kedves volt, segített választani a milliónyi példány közül :D Azt már meg sem jegyzem, hogy ez a vásárlás sem volt betervezve...
Aztán sorba álltam Leventéhez dedikálásra, több mint 2 órát vártam, kilométeres sorral a hátam mögött, de előttem csak 35-en voltak :D Látjátok, mit meg nem teszek a barátnőmért? Közben persze még mindig esett az eső és nem is kicsit. Egyébként az író aranyos volt, tök jó kis szöveget találtunk ki együtt az aláíráshoz. Kár, hogy megfájdult a derekam miközben a hátamon a táskámmal, több kilós könyvhalommal a kezemben sorban álltam. DE MEGÉRTE! Remélem :'D
A szombati nap margójára még annyit, hogy Nagyon Szépen Köszönöm nagybátyámnak, akinél aludhattam és aki bőséges ételmennyiséget biztosított nekem egészen a következő nyár elejéig! Unokatesómnál is jártam, akivel készült közös fotóm is, amit itt láthattok. Hát nem édes? Kiderült, hogy egy egész polca van tele autóval, de legalább fél percig örült az új ajándékának is :D
A következő napról már nagy vonalakban beszéltem. Délelőtt unokatesóztam, délben ebédeltem, délután pedig visszatértem a Vörösmarty térre. Eredetileg úgy terveztem, hogy majd kényelmesen előre (!) beállok a 14 órási sorba, de meglepetésemre még a 11 órás sem lett vége, így gyorsan besoroltam. Lényegesen kevés időt ott töltve már volt is egy aláírásom Böszörményi Gyulától és a könyv borítótervezőjétől is (Köszönöm Magocsa-Horváth Éva!).
A metrót elméletileg nem lett volna nehéz megtalálnom, de nekem sikerült megint eltévesztenem, így jó barátomra a telefonomra és a kedves járókelőkre hagyatkoztam. Végül kevesebb mint pár perc bolyongás után célba értem és lefagyasztottam két automatát úgyhogy személyesen kellett odamennem a pulthoz és szépen nézve egy vonaljegyet kérnem. 40 perccel az indulás előtt már fennültem a vonaton (elsőre megtaláltam a jót!) és 17:15-re haza is érkeztem Szegedre :) Fáradtan, fájó derékkal és lábbal, több tonnás csomaggal és bőrig ázva, de megtaláltam anyámat, akinek az első megjegyzése: "látom sikerült megégned a szakadó esőben". Ne kérdezzétek, nem tudom hogy csináltam :D Lehet, hogy akkor amikor eltévedtem a verőfényes napsütésben.
A metrót elméletileg nem lett volna nehéz megtalálnom, de nekem sikerült megint eltévesztenem, így jó barátomra a telefonomra és a kedves járókelőkre hagyatkoztam. Végül kevesebb mint pár perc bolyongás után célba értem és lefagyasztottam két automatát úgyhogy személyesen kellett odamennem a pulthoz és szépen nézve egy vonaljegyet kérnem. 40 perccel az indulás előtt már fennültem a vonaton (elsőre megtaláltam a jót!) és 17:15-re haza is érkeztem Szegedre :) Fáradtan, fájó derékkal és lábbal, több tonnás csomaggal és bőrig ázva, de megtaláltam anyámat, akinek az első megjegyzése: "látom sikerült megégned a szakadó esőben". Ne kérdezzétek, nem tudom hogy csináltam :D Lehet, hogy akkor amikor eltévedtem a verőfényes napsütésben.
ÖSSZESSÉGÉBEN ENNYI LENNE :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése