2019. október 2., szerda

Sarah MacLean: Tizenegy ​botrány egy herceg meghódításához


Fülszöveg:
Egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…
Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.
Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt; ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek, és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.
A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden, számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.
Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.


Könyvadatok:
Téma:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 414 oldal
Megrendelhető: BOOKLINE



Miért pont ez?:
A sorozat első része, A csábítás kilenc szabálya a 2016-os évben az egyik kedvenc könyvem volt. Tavaly elolvastam a sorozat második részét is, ami szintén nagyon tetszett, így kérdés sem volt, hogy a befejező részt is olvasni fogom. A történelmi romantikusok mindig feldobják a kedvemet, ráadásul Sarah MacLean olvasmányosan és gördülékenyen fogalmaz, így szinte együltő helyemben olvastam ki a regényét. 

Véleményem:
Talán Juliana történetére érdekelt a legjobban, a három testvér közül egyedül Ő nő, és hasonló temperamentummal rendelkezik, mint újdonsült sógornői. A mostani történetben az előzőekkel ellentétben nem volt olyan frappáns beköszöntő a fejezetek elején, sajnos. Pedig ezek jelentették eddig az iránymutatást: mit fogunk látni? milyen botrányra számítsunk? 

Az egyes szám harmadik személy elbeszélő mód még mindig a kedvencem, ahogyan az írónő stílusa is. Sokat változott az első könyv óta, de ugyanolyan szórakoztató és bájos tudott maradni. A főszereplőről nem mondható el, hogy bájos egy teremtés, de a cselekmények előrehaladtával képes Ő is a változásra. Juliana igazi olasz: nagyszájú, kiáll az igazáért és makacs. Teljesen ellentéte a becsvágyó és gőgös hercegnek, akit fel akar rázni a bágyadtságból. 




Drámából, botrányból itt sincs hiány. Azonban kevesebb erotika került a papírra, mégis annak sokkal nagyobb ú.m. ára van. A két szerelmest egyből felfedezik, még akkor, amikor mai értelemben szinte semmit nem csináltak. Juliana testvére, Ralston márki természetesen túlreagálja a helyzetet, és egyből vérre menő harccal akar megküzdeni húga becsületéért. 
Nincs túl sok idő arra, hogy ez a bimbózó kapcsolat kiteljesedjen, és nem csak a tettenérés miatt. Leighton hercege ugyanis nőül kíván venni egy jó hírnevű angol kisasszonyt. Ha ez nem lenne elég, további bonyodalmak nehezítik kettejük kapcsolatának pozitív irányban való haladását. Tehát minden szempontból egy izgalmas könyvet kapunk mi olvasók. 

A londoni elit soha nem változik, mindig pletykás, rosszindulatú népek gyűjtőhelye marad. Ebben a részben pedig jócskán kijut belőle az olvasónak. Azonban Juliana nem okoz csalódást: botrányt botrányra halmoz, és már a puszta megjelenésével felborzolja a kedélyeket. Néhol igazi lázadóként szál nyeregbe, néhol az idegösszeroppanás szélén táncol. 

Igazi macska-egér játékot űz az udvarlójával is. A szerelmi szál nem megszokott módon alakul, bár Sarah MacLeannel semmi sem megszokott. Akinek tetszett az első két rész az most sem fog csalódni. 

Már csak egy gondom van a könyvvel: túl gyorsan véget ért. 

Összegzés:

2019. szeptember 3., kedd

Dorothy Koomson: Az utolsó csepp


Fülszöveg:
Egy ártatlan rajongás örökre megpecsételte a sorsukat.
Két tizenéves lány, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy tanárt. De csak egyikük került börtönbe a gyilkosságért, a másik szabadon élhetett.
Két tizenéves lány, akik akár barátnők is lehettek volna. De ugyanazért a férfiért rajongtak, és emiatt örökre megváltozott az életük.
Húsz év elteltével kiszabadul a gyilkosságért elítélt Poppy. Még mindig állítja, hogy ártatlanul került börtönbe, és feltett szándéka, hogy megkeresi Serenát. Szembe kell nézniük egymással és a közös, sötét múlttal. Mi történt valójában? Jól ítélt-e a bíró? Melyik lány volt a gyilkos? És mit tett a tanár a két tapasztalatlan tinédzserrel, amiért az életével fizetett?
Dorothy Koomson lebilincselően feszes regényéből A fagyis lányok címmel 2013-ban angol tévésorozat készült. Felkavaró és hazánkban is aktuális témája miatt csak felnőtt olvasóknak ajánljuk.
Könyvadatok:
Téma:
Kiadó: Kulinária

Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 300 oldal
Megrendelhető: BOOK24





Miért pont ez?:
Először Bea és Zsófi oldalán találkoztam a könyv ajánlójával. Azon a nyáron a Lírában pedig szinte poton pénzért lehetett hozzájutni, úgyhogy beszereztem belőle egy saját példányt. Idén már a Várólistás csökkentés kihívás egyik könyveként is bekerült a listámba, mert azóta sem sikerült leülnöm és végig olvasnom. De így, hogy 2 hetet otthon töltöttem, valamivel el kellett ütnöm az időt.
Véleményem:
Nagyon nehéz volt ezt a könyvet olvasni. Főleg onnantól kezdve, amikor rájöttem, hogy a jelen összes bonyodalma -a múltban történt- két tizenéves megerőszakolásából ered. Ráadásul nem csak szexuális bántalmazásról volt szó, hanem fizikai és lelki terrorizálásról is. A könyvben négy szálon futnak az események: a jelenben két különböző nő mindennapjait láthatjuk, a múltban történteket ugyanez a két nő meséli is, csak gyermeki fejjel. A szálak a múltban és a jelenben is összeérnek, míg végül a két nő élete is végleg összefonódik.
A múlt béli eseményeket olvasni kemény dió. Olyan nehezemre esett, hogy számtalanszor félre kellett tennem a könyvet, mert egyszerűen nem bírtam megemészteni. Gyomorforgató volt, az író nagyon kegyetlenül az arcomba tolta a kemény valóságot. És bár alap esetben nem értenék azzal egyet, hogy a borítón fel legyen tüntetve, de itt nagyon is támogatom: „Csak felnőtt olvasóknak.”
Nem azért, mert az erőszakról, a rossz emberekről, a pszichopatákról és a megfelelési kényszerről nem kell beszélni. Hanem azért, mert ebben a formában ez egyszerűen túl sok.

A szereplőket megfelelően kidolgozottak, bár a felnőttek viselkedése hagyott néha kívánni valót maga után. A központi szerepet a gyerekek játszották, és a gyerekkori emlékek. Mégis kicsit hitetlenkedve állok az előtt, ahogyan a szülők viselkedtek, miután kiderültek a gyerekeik viselt dolgaik. Elutasították őket, hazugnak nevezték a két lányt, és nem hittek nekik. Ez juttatta oda őket, ahova felnőttként kerültek. És bár a trauma azok után is nagy volt, amit a férfi okozott a lányoknak, a szülők is hozzájárultak ehhez.
Érdekes, hogy a traumákat, mennyire nehezen tudják feldolgozni az immár felnőtt nők. 20 évvel később is kísérti őket a múltjuk: mindaz amit tettek, és mindaz, amit nem tettek meg. Ráadásul egyikük még börtönbe is volt, mely gyökeresen megváltoztatta. Sajnos Poppy nem tudott tovább lépni, nem tudott új életet kezdeni. Míg a másik személynek látszólag minden megadatott: szerető férj, két gyerek, rendes munka. A sajtó és a közvélemény viszont mind a kettejüket hidegvérű gyilkosként könyvelte el. 
Sok kérdést felvet a könyv: Te mit tennél, ha kiderülne, hogy a testvéred egy gyilkos? És ha a gyermekedről derülne ki ugyan ez? Hinnél neki, ha tagadja a gyilkosságot? Elhinnéd, hogy évekig bántalmazták, miközben Te semmit sem vettél észre belőle? 
Összegzés:

2019. augusztus 17., szombat

Szabó Magda: Nekem ​a titok kell

Fülszöveg:
Szabó ​Magda édesapja halála után örökségként Szabó Elek legértékesebb kincsét, svájci szerszámosládáját és a fiókjában talált rézsípot meg cirmos üveggolyót vitte magával Budapestre. Ha a golyót a fénybe tartotta, mindig más színnel ragyogott fel.
Mint a cirmos üveggolyó, olyan ez az eddig napi- és hetilapokban, folyóiratokban rejtőzködő, kötetben még soha meg jelent írásokat tartalmazó könyv. Sokszínű. Novellák, tárcák, vallomások, interjúk, levelek, versek – megannyi műfaj, megannyi téma és forma.
Hol szikár és mégis torokszorítóan drámai, hol megkapóan lírai novelláiban a sorsfordító pillanatot ragadja meg, amikor valakinek az élete más irányt vesz. Az eszmélés pillanatát, amikor megszólal az a bizonyos belső hang. Pontosan dokumentált, tárgyszerű vagy éppen játékos, humoros tárcáiban, amelyek új minőséget hoznak a műfajba, „utazik”. Utazik a hazában, Magyarországon, és utazik az emberi lélek mélyére, amelynek oly kiváló ismerője. Új helyeket, tájakat, városokat fedez fel. És persze embereket, ismeretleneket, akiknek a titkát kutatja. Varázslatos gyerekkorát, mozgalmas életének és pályájának fontos állomásait felidézve váratlan őszinteséggel saját magáról vall, önnön titkait tárja az olvasó elé az interjúkban és vallomásokban. 1938 és 1942 között született verseiből egy, társát és útját kereső, „ezüst sikert álmodó”, „arany csodára váró” érzékeny, fiatal nő bonyolult érzésvilága bontakozik ki. A neki és az általa írt levelek pedig magánéletéről adnak hírt, ahol „rossz meg jó vegyesen” fordul elő.
Az Urbán László összeállította Nekem a titok kell című kötet az újdonság és meglepetés erejével hat, még közelebb hozva az olvasóhoz Szabót Magdát, az embert és az írót.


Könyvadatok:

Téma: válogatott novellák
Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 248 oldal
Megrendelhető: MOLYBOLT



Miért pont ez?: 

Szabó Magdát, mint írót nagyon szeretem. Az Abigél mellett a Katalin utca és a Für Elise is nagy kedvencem, így időszerű volt, hogy tőle olvassak. A utolsó lökést a Nincs időm olvasni! kihívás Instagram posztja adta meg nekem. A júliusi téma Szabó Magda volt, és bár ezt a könyvet nem Ő írta, de az ő novelláit, leveleit és verseit tartalmazza. 


Véleményem: 


A könyv több részből is áll, én most itt csak hármat emelnék ki, amik engem jobban megfogtak.
Az első részében Szabó Magda cikkeit, rövid novelláit olvashatjuk, amik újságokban, lapokban jelentek meg még csak. Ezek szépen egy csokorba vannak kötve, van közöttük némi átfedés. Nem nehéz őket elhelyezni időben és térben, ha ismerjük az írónő életrajzát és alkotásait is. Ha pedig mégsem így van, akkor sem kell elkeserednünk. A könyv végére minden letisztázódik. Különösen tetszettek mert volt pár novella, ami egymásra utalt, hasonló szereplőkkel operált. 

A következő része a könyvnek a levelek. Ezek között is két fajta van: egy részüket Szabó Magda írta, másrészüket a kortársak címezték az írónőhöz. Szabó Magda levelei is sokat elárulnak az írónőről, de ami teljesen ledöbbentett az az volt, hogy a neki szánt levelek is még ugyanannyi információt tartalmaznak, ha nem többet. Ezekben dicsérik az éppen megjelent könyvét, vagy személyes kérdéseket tesznek fel. 

A harmadik rész -, ami az írónő életrajzához kapcsolódik - egy interjú volt, ami a könyv végén foglal helyet. A könyvet olvasva az első részekből csak morzsákat tud összekaparni az ember. Egyfajta benyomást, víziót kap csak. A végén azonban ennek az interjúnak a keretében megkapjuk egybe gyúrva a sok morzsát. Így egy egész lakomát ülhetünk, miközben olvassuk a bensőséges hangvételű beszélgetést. 

Kiemelendőnek tartom azt, amit az írónő a gyermektelenségről írt és nyilatkozott. Ebben a korosztályban a magyar írók nem vállaltak gyereket, mert eltökélték: mindig minden körülmények között arról fognak írni, amiről Ők akarnak, nem a propaganda fogja meghatározni az életük ezen részét. És ha néha éhezniük kell emiatt, akkor éheznek. Egyikük sem kockáczatta meg azt, hogy amiatt kényszerüljön más íze szerint tetszése szerint írni, mert a gyermeke éhezik. Pedig tanári pályán kezdte és nagyon szerette a gyerekeket, és a gyerekek is szerették őt. 

Összességében azt mondom, hogy érdemes volt ebben a formában is összegyűjteni és megjelentetni az irományokat. Köszönet érte Urbán Lászlónak és a kiadónak!
Számtalan érdekes és izgalmas dolgot olvashatunk Szabó Magdáról és Szabó Magdától. Megható, elgondolkodtató és értékteremtő gondolatokat tartalmaz a könyv. 

Annyira nem volt jó, hogy a könyv a többi Szabó Magda kötet mellett foglaljon helyet a polcomon, de egy olvasásnak elment a könyvtárból kikölcsönözve. 
Összegzés: 

2019. augusztus 13., kedd

Elizabeth Kolbert: A ​hatodik kihalás


Röviden a könyvről:
Elizabeth Kolbert a New York Times és a New Yorker újságírója szinte oknyomozó riporterként tárja fel előttünk, amit eddig is sejtettünk: a Föld fajai olyan nagy mértékben halnak ki az ember miatt, ami egy nagyobb katasztrófának felel meg. A legutolsó ilyen nagy kihalás a dinoszauruszok eltűnésével járt, ez ma a legismertebb. A napokban folyót pedig elegánsan HATODIK KIHALÁSNAK hívjuk.

Elizabeth Kolbert sok különböző tudományos műhelyt járt végig – városokban, múzeumokban, az Andok erdeiben, az Amazonas mentén. Első kézből szerzett tapasztalatait a régebbi kihalások nyomaival vetette össze, és kiválasztott egy tucat fajt, amelyeken bemutatja a közelmúltat, a jelent és a jövőt.
Az író egyáltalán nem katasztrofista, ezért a könyvben láthatjuk azt is, hogy sokan sokat tesznek, hogy megmentsék, amit csak lehet. Elszánt biológusok és önkéntesek gyűjtik össze, gondozzák és szaporítják az arany csonkaujjú békákat Panamában, a szumátrai orrszarvút európai és amerikai állatkertekben, a hawaii varjút Kaliforniában. Ausztrália partjainál egymást váltó tudóscsoportok dolgoznak a korallok fennmaradásáért.


Könyvadatok:
Téma: természettudományi
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 412 oldal
Megrendelhető: MOLYBOLT



Miért pont ez?:
Az egyetemen biológiát tanulok, így adta magát a szituáció, amikor is egyik tanárom ajánlott olvasmányként elküldte nekünk a könyv címét. Az érdekes csak az volt, hogy ez a tanárom nem az Ökológus miliőből származik, hanem a társadalomtudományi karon oktat.


Ajánló:
Korunk súlyos válságai legfőképpen környezeti problémák: az éghajlat változás, a biológiai sokféleség csökkenése, termőtalajok pusztulása, települési szmog stb. Ezek aztán kihatnak a társadalmi-gazdasági rendszerre például éhezés, édesvíz-szűkösség vagy egészségkárosodás formájában. Ebben a könyvben a sokféleség csökkenésére, a fajok kihalására fekteti Elizabeth Kolbert a hangsúlyt. Ami főleg állatokat, de néhol növényeket is magába foglal. A legérdekesebb azonban, amikor a legközelebbi ősünkről a Neandervölgyi emberről vagy a Hobbitról beszél, de mindent csak sorjában.

Nem gondolnánk, de nagyon új eredetű az a meglátás, hogy az ember előtt éltek olyan fajok, amelyek ma már kipusztultak. Nagyon sokáig azt se gondolták, hogy vannak kihalt állatfajok. Aztán jött egy francia tudós Cuvier, és az óriásalkárok. Ő volt az első, aki ráébredt erre az előkerült csontokból. Hogy hogyan arról egy izgalmas és érdekes sztorit lehet olvasni a könyvben. Az Ő tanításait vitte tovább Lyell, aki ugyan az evolúciót elvetette, de új elméletet dolgozott a kihalásokra. Darwin volt az, aki ezt megmerte lépni, de bizonyos dolgokba Ő is tévedett. A nagy tudós útját is többek között megismerhetjük. 




A felfedezések után eljutunk azokra a lapokra, amik az ember megjelenése utáni bioszférát írják le. A Pangea szétválása és az állatfajok elterjedése és differenciálódása után az ember is elindult hódító körútjára. Itt ismerkedünk meg egy olyan elmélettel, ami számomra merőben új és ledöbbentő volt. Kiderült ugyanis, hogy a mamutok és a nagy emlősök kihalását is az ember okozta, amikor még ennek tudatában sem volt. Azok az állatok melyek nagy kihordási idővel rendelkeznek, és melyek nagyra nőnek (ennél fogva nincs is túl sok belőlük) már egyetlen egy populációjuk elvesztését/környezetének pusztulását is megszenvedik. Mivel a nagyobb, rátermetebb egyed lesz kevésbé kitéve a predációs nyomásnak, ezért az evolúció is erre felé halad. Azonban a nagy termet rengeteg előnytelenséggel jár, ami legjobban abban nyilvánul meg, hogy kevesebb utód kihordására és felnevelésére lesznek képesek. A fajszám pedig igen jelentős összetevő, ha kihalásról vagy alkalmazkodásról van szó. 


A második nagyon fontos üzenete a könyvnek, hogy a fajok nem csak az egyedszámtól, de a környezettől is függnek. A korallok számtalan fajnak adnak otthon, ahogy az erdők is. A globális klímaváltozáshoz a növényeknek is alkalmazkodniuk kell, már ha tudnak. Az állatok náluk egyértelműen könnyebben vándorolnak, azonban itt is van jele a változásnak. Sőt a globális kereskedelem meggyorsulása, az emberek mobilitása is hozzájárul ahhoz, hogy inváziós fajok terjedjenek el. A vándorkagyló, a denevérek fehér-orr szindrómáját okozó gomba, az európai nyúl, vagy a japán kudzu elterjedése új kontinensen évente több milliárd dollár kárt okoz. Ez az, ami a 21. század egyik fő problémája. Nem csak közvetlenül pusztítjuk ki a fajokat, de közvetlenül, más fajokkal végeztetjük el a "piszkos munkát". 

Számomra a harmadik és egyben legérdekesebb üzenet az emberi fajjal kapcsolatos. Egy részt annak a génnek az említése, ami olyan "bolonddá" tette a Homo sapienst, hogy neki merjen vágni a nyílt tengernek egy szál hajóval, úgy hogy fogalma sem volt hol és mikor fog újra partot érni. Más részt az a tény, hogy a többi homo génjeit részben tartalmazza a mi gén állományunk is. És a szerző valamint annak segítője felismerése, hogy ez csodálatos. Lehet, hogy kipusztultak, lehet, hogy soha többé nem lesz még egy ugyanolyan identitás; mégis megőriztük egy részüket, mely tovább él bennünk és velünk.

Az utolsó, ami teljesen ledöbbentett az a rengeteg faj, amit az 5 évvel megjelent könyv veszélyezettként említ és melyek közül sok ma már kihalt. 

Elizabeth Kolbertről elmondható, hogy rendkívüli precizitással és pontossággal ír, mely nem hiába váltotta ki a szakma elismerését is. Nem egy könnyed olvasmány, de kihagyhatatlan. Valószínűleg a tengerpartra nem vinném magammal, de tudományos szemszögből nézve közérthető és egyszerű olvasmány, mely épp hogy csak a felszínt kapargatja.

Összegzés:


2019. augusztus 12., hétfő

Donna Tartt: Az Aranypinty + NYEREMÉNYJÁTÉK

Fülszöveg:
„Olvastad ​már az Aranypintyet?” – koktélpartik és baráti beszélgetések visszatérő kérdése volt ez a könyv megjelenése idején Amerikában. Tizenkét év hallgatás után jelentkezett új könyvvel az amerikai kortárs irodalom egyik legtitokzatosabb ikonikus figurája, és bebizonyította, hogy megérte a várakozást. (…)
A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.
Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.

Könyvadatok:

Téma
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 800 oldal
Megrendelhető: MOLYBOLT





Miért pont ez?: 
Idejét sem tudom már, hogy mióta csücsül a várólistámon a könyv. Arra viszont emlékszem, hogy anno a fülszöveg vett meg magának: egy kisfiú, aki úgy kötődik egy festményhez, mintha az életet jelentené neki.  

Véleményem:

Eleinte nem tudtam hova tenni magamban ezt a könyvet. Könnyű olvasmánynak kicsit nehéz volt, ugyanakkor a komolyabb részek nem tudtak igazán elgondolkoztatni. Aztán rájöttem valamire: az egész könyv alkot egy nagy egészet. Ahhoz, hogy megértsük legalább kétszer el kell olvasnunk az elejét: egyszer, amikor először olvassuk végig a regényt, és másodszor, amikor már mind a 800 oldalon túlrágtuk magunkat, és látjuk hogyan végződnek a szálak.


A főszereplő, Theo narrációjában követhetjük az eseményeket. Aki kisiskolásként egy robbanás következményeként elvesztette az anyját, szert tett egy híres festményre és egy küldetést is kapott. A festmény, mely megváltoztatta az életét, Carel Fabritius Aranypinty című fatáblája. A fiú és a festő élete számtalan párhuzamot mutat: Carel 32 éves volt, amikor a helyi lőporgyár felrobbanása következtében meghalt. A festmény az évek során az egyetlen egy kapaszkodó marad a fiú számára. Mondhatni az egyetlen dolog, ami megmaradt emlékként a katasztrófáról és az édesanyjáról. Ugyanakkor hatalmas teher is, melyet rejtegetnie kell. 

Donna Tartt nagy erőssége, hogy úgy tud írni, hogy úgy érezd: te is ott vagy a szereplőkkel. Szinte minden esemény megjelenedik a szemünk előtt. Beszippant a helyszín, a cselekmény és a karakterek. 
A regény főleg New Yorkban játszódik, ahol Teo a gyermekkorát töltötte, majd fiatalon Los Angeles-be került, végül Amszterdam utcáin is bolyongunk egy kicsit. Az atmoszféra végig egészen hihetetlen, a három helyszín három különböző sztereotípiát állít elénk: az elit életét; a bűnözők és szenvedélybetegek sorát; majd a szürke és jelentéktelen embereket. 



Szinte hihetetlen látni, ahogyan egy-egy szereplő mennyire járul hozzá ahhoz, hogy a fiúból olyan felnőtt váljon, amilyen. A nő és a család, aki befogadja a tragédia után; a saját apja; a barátja, Boris. Theo édesanyja elvesztése után, nem csak a festménytől képtelen megszabadulni, de szinte minden más egyébnek is a rabja lesz: pia, cigi, drogok, gyógyszerek. Ennél fogva szinte antihősnek lehet mondani. Egy olyan szereplő van, aki végig pozitív tudott maradni a szememben, de ezt már nem spoilerezném el. A pszichológia töltet mindvégig nagyon erős tud maradni. A drog addikciót nem csak klinikailag helyesen írja le, de érzelmi töltetet is csempész bele.

A szerző olyan szeretettel telve ír a festményekről, a művészetekről, hogy nem csoda: a regény befutása után több ezren vándoroltak el a múzeumba, hogy megnézzék az eredeti festményt. Már csak ezért is érdemes elolvasni a történetet. A 800 oldal tökéletesen elég ahhoz, hogy a részleteket is megismerjük, ezért nem egy pörgős regény, de megéri kivárni a végét.  
Összegzés:


NYEREMÉNYJÁTÉK:

Ha eddig eljutottál, akkor most közlök veled egy jó hírt: Ez a 200.-dik könyves értékelés a blogon! Amely örömére most egy gyors NYEREMÉNYJÁTÉKOT hirdetek. Idén ősszel jelenik Az Aranypinty megfilmesített változata a mozikban. Ez alkalommal két darab Cinema City belépőt nyerhetsz, amelyet szabadon felhasználhatsz az év végéig. 

Feltételek:
- Legyél a honlap követője!
- Válaszolj a kérdésekre!

Figyelem!:
- Csak magyarországi címre tudok postázni.
- A nyertest e-mailben értesítem. Ha 5 napon belül nem jelentkezik, akkor újra sorsolok. 

- Sorsolás: 2019.09.14.-én.

Kérdések:
1. A fülszöveg említi, hogy Donna Tartt 12 év hallgatás után jelentkezett új könyvvel. Melyik volt az utolsó könyve Az Aranypinty előtt? (Magyarul nem jelent meg.)
2. A könyv 2014-ben Pulitzer-díjat is kapott. Az oldalon található még egy könyv, ami ugyanebben a kitüntetésben részesült (más kategóriában). Mi a címe?
3. Ki alakítja az idősebb  Theodore-t a filmben? 



2019. július 15., hétfő

Igaz Dóra: Egy ​fiú a csapatból

Fülszöveg:
Dani felkavaró mondatokat hall az iskolában. „Kevés vagy, mint Hitlerben a jóindulat” – mondja egy osztálytársa, aki később a haláltáborokat is emlegeti. Dani kétségek között megy haza, és próbálja megemészteni a hallottakat. A szüleitől tudja, hogy ők zsidók, de ennél többet sosem sikerült kihúznia belőlük. Az internetet is segítségül hívja, de amit ott talál, attól csak még jobban megijed és összezavarodik. Amikor az osztálytársai kihagyják a focimeccsből, mivel hittanon alakítanak csapatokat, Dani végképp elkeseredik. Aztán megismerkedik a barátja idős nagypapájával, és a bácsi egy napon mesélni kezd a gyerekkoráról és 1944-ről… 
Mikor kezdhetünk a holokausztról beszélni a gyerekekkel? Hogyan közelítsünk meg egy ilyen súlyos témát, hogy ők is be tudják fogadni? A könyvbeli Dani legnagyobb nehézsége az, hogy a felnőttek konokul hallgatnak. Igaz Dóra és a Pagony ezzel az érzékeny, okos regénnyel segít abban, hogy a gyerekek elindulhassanak a megértés felé.

Könyvadatok:
Téma
Kiadó: Pagony
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 144 oldal
MegrendelhetőMOLYBOLT



               

Miért pont ez?:
A 2018-ban megjelent ifjúsági irodalmi kategóriában bekerült a Merítés-díj TOP10-esébe. Azt kell mondjam ez a jelölés nem véletlenül történt meg, előttem sokan már olvasták ezt a kis könyvet, és nagyon tetszett nekik. A témafelvetése sem mindennapi, de remekül van kivitelezve is. 

Véleményem:
Az első, amit el akartam mondani ezzel a könyvvel kapcsolatban az, hogy a személyes élményeimet megosztom veletek. A történet egyik első konfliktusa az, amikor Dani, a főszereplő otthon hangosan a következő káromkodást süti el: "Kevés vagy, mint Hitlerben a jóindulat". Erre aztán a szülők ugranak, leszidják a 10 éves kisfiút, de el nem magyarázzák neki, hogy miért nem szabad használnia máskor a kifejezést. A gyerek szemszögéből látva az eseményeket, bizony nem túl jó, hogy a szülők nem világosították fel Őt. Ugyanakkor a másik oldalon ott van, hogy a szülő legfőbb feladata, hogy megvédje a gyermekét, és ilyen fiatalon bizony velem sem beszéltek holokausztról vagy a világháborúkról. 

Én legelőször nyolcadikos koromban (13 évesen) tanultam először iskolai keretek között a múltszázad világégéséről. Addig semmilyen formában nem találkoztam a témával, de akkor jó sok tudást belénk pumpáltak. A történelem, a média és a rajz órák is a holokauszt tragédiájára és a II. világháborúban elkövetett egyéb szörnyűségek körül forgott. Talán még akkor sem tudtam épp ésszel felfogni, hogy mit is jelent ez, de megtanultam, hogy viccelődni sohasem szabad vele.

Ez nem volt olyan régen, most 20 éves vagyok, azonban van egy öcsém, aki az internet csodás világának köszönhetően sokkal korábbi éveiben találkozott már a holokauszttal, és sajnos hasonló formában, mint ahogyan azzal Dani és iskolástársai is találkoztak. Káromkodás formájában terjed el a "hitvány zsidó"-zás és egyéb más beszólások. Ezért is van helye ennek a könyvnek ezen a listán, és ezért is van helyi itt ezen az oldalon. Sőt, azt mondanám, hogy minden családos házban helye van. Mert nem csak a fiataloknak nyújt támpontot, segít jobban feldolgozni az információkat, hanem a szülőknek is nagy segítségül és tanulságként tud szolgálni ez a mese.  


A karakterek éppen annyira kidolgozottak, amennyire egy ilyen tanmeséhez illően kell. A két főszereplő (Zsombi és Dani) gyermeki odaadással él-hal a fociért, szinte mindig tudják, hogy mire gondol a másik, ezért is lettek legjobb barátok. A könyv elején a két fiú szinte egy embert alkot, amikor is az események következtében elkezdenek eltávolodni egymástól. Daninak feltűnik, hogy nem csak abban mások, hogy az egyikük hittanra jár, a másikuk nem. Teljesen más családból is jöttek, nem ugyanúgy élnek. 

Az eseményeket Zsombi nagyapja szakítja félbe, aki mind a két fiúnak elmeséli a saját fiatalkorában megélt II. világháborús szörnyűségeket. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, a fiatalokat felkavarja a történet, az elején hitetlenkedve hallgatják a beszédet, de a végére az abszolút megdöbbenésé lesz a főszerep.  

A 144 oldal minden lapja értékes és nem tudnám azt mondani, hogy egy-egy fejezetet ki lehetett volna hagyni. Ifjúsági regényként remekül megállja a helyét, de ahogy már mondtam, a felnőttek számára is fontos üzenetet hordoz. Akár közös olvasásra is ajánlani tudom. 


Összegzés: