Demi Lovato: Légy erős!

Fülszöveg:„Légy hálás az útért, amit végigjársz, mert az csak a tiéd.” 
A popsztár Demi Lovato számára az élet egy utazás – kápráztató sikerek és szívszaggató veszteségek ideje. 
Demi többszörös platinalemezes énekesnő, tévésztár és színésznő. Szembenézett a függőséggel és a depresszióval, és eközben megtalálta önmagát és a boldogságot. Demi a médiában, dalszövegeiben és 17 millió rajongó által követett Twitterén örökítette meg ezt az utazást. 
A Twitter-bejegyzésekből született a Légy erős, Demi legőszintébb, legbátrabb írásainak 365 napos gyűjteménye, amely saját szavaiból, az őt lelkesítő idézetekből és személyes céljaiból épül fel. 
Ez a könyv mindenkinek szól, bárhol is éljen a világon, akinek vigasztalásra, inspirációra és támogatásra van szüksége személyes útján, hogy mindennap erős lehessen.

Vélemény:

Végig nagyon zavart az, hogy ez elméletileg egy 365 napra szóló (igen, február 29.-ét kihagyták) kis segítség/idézetek tömkelege lenne, mégis egy könyvben van összegyűjtve. Nem hiszem el, hogy az író, a kiadó és az olvasók sem láttak még olyan lapozható naptárat, aminek minden lapja egy napot jelöl. Nekem itthon van is egy. Minden laphoz van egy kép és egy idézet. Annyira örültem volna, ha ezt meg lehetett volna így oldani Demi könyvénél is! 
Az olvasó így nem csak gyorsan végigfutna a könyvön... Aminek mellesleg az lesz az eredménye, hogy néha nem  figyel oda az idézetek mondanivalójára. 

Ennek ellenére nagyon tetszett, ahogyan az egyes lapokon el volt rendezve a szöveg:

• Dátum
• Idézet
• Kitől van az idézet
• Demi saját magyarázata/élménye/tapasztalata az idézethez kapcsolódva
• Egy tanács/ cél megfogalmazása az olvasó számára
• Néhol lábjegyzet

A Dátumhoz kapcsolódó véleményemet elmondtam már: ilyen formában semmi értelme, hiszen az olvasó úgysem azt figyeli.

"Minden problémának van megoldása. Inkább most oldd meg, mint később!"

Az idézetek nagy része nagyon tetszett. A problémám inkább az, hogy alattuk úgy volt feltüntetve az író/híres személy neve, hogy nem volt más betűstílussal szedve. Arra csak később jöttem rá, hogy ahol nem volt ott, hogy kitől származik az idézet, azoknál Demi maga volt a tanácsadó. Megint a kiadó hibája... Egyébként a tartalommal meg voltam elégedve.

A következő résszel alapjáraton nem voltak bajom. A tanácsok és a cél megfogalmazásának lényege gyakran ismétlődött. Egyszer olyannal is találkoztam, hogy ugyanaz kétszer is szerepelt. Szerintem ezzel semmi baj, hiszen a "Légy erős!" témához ezer féle módon meg lehet fogalmazni érveket, de a lényegük mégsem változik. Pár tanulság/tanács, amivel sokszor találkoztam: 

• Hálásnak kell lennünk azért, hogy vagyunk és amiért olyanok vagyunk amilyenek.
• Segítsünk másoknak ahelyett, hogy ítélkezünk és pálcát törünk felettük!
• Szeressük önmagunkat, de ne legyen nagy egonk!
• Fordítsunk arra időt, hogy megismerjük magunkat!
• Legyünk türelmesek!
• Előbb-utóbb mindenki megváltozik. 
• Legyünk céltudatosak!
• Éljünk a jelenben! Ne a múltba meneküljünk! Inkább élvezzük ki a pillanatot! 

"Bármint mentél keresztül életedben, se a jót, se a rosszat ne vedd természetesnek. Életünk minden pillanatában tanulhatunk."

Egy-egy rész elolvasása után Demi utasítására saját mantrát kellett kitalálnom, rá kellett mosolyognom egy járókelőre, listát kellett írnom a terveimről és arról, hogy miért vagyok hálás az életben. Én becsületesen betartottam ezeket a dolgokat, és láss csodát: jobb lett tőle a napom. 
Íme az én 5 dolgom, amikért hálás vagyok: 

Follow my blog with Bloglovin

• A családomért
• A barátaimért
• A kutyámért
• A sportért
• Azért, hogy élek

A lábjegyzet egy olyan rész volt, amit szintén nem értettem. Ez elméletileg azt szolgálta volna, hogy az idézetek szerzőjéről áthatóbb ismeretet kapjunk. Valahol ugyan meg volt említve, hogy az aktuális személy éppen milyen származású, mi a leghíresebb alkotása. Sok helyen azonban szerepelt olyan ember neve lábjegyzet nélkül, akiről még az életben nem hallottam. Máskor volt valami érdekesség is odabiggyesztve, aminek nagyon tudtam örülni. 

Megjegyzés:
Ahogy olvasgattam a véleményeket a könyvről, rá kellett jönnöm: két félre oszlik a tábor. Vannak akik imádják (ők általában rajongók, vagy egyszerűen jó időpontban olvasták), és vannak azok akik utálják, becsmérlik és kiröhögik. Az utóbbi tábortól kérdem én: Hát nem tanultatok semmit sem olvasás közben?
A könyv célja, hogy útmutatást adjon nekünk a mindennapokban. Nem az, hogy olyan nagyságokba emelkedjen, mint A Gyűrűk ura vagy mint A kis herceg. 

Ezért nem is értékelem külön, mert nem lenne fair a többi könyvhöz képest. Ugyanakkor ha belebotlok az életben még hasonló könyvbe, akkor mindenképpen össze fogom hasonlítani a kettőt. 

Read More

Matthew Quick: Napos oldal

Fülszöveg:Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná, hogy elősegítse a gyógyulását. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti! 

A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor szívszorongató és végtelenül szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.

Vélemény:

Az első perctől kezdve nem igazán tudott lekötni a könyv. Túl sok olyan momentum volt, ami számomra teljesen feleslegesnek tűnt és így visszagondolva sincs más véleményem. Pat néha annyira föl tudott engem is húzni, mint Tiffanyt. Legszívesebben felpofoztam volna. Persze dicséretes, hogy meg akar változni, méghozzá jobb ember akar lenni. Ezt azonban csak azért akarja elérni, hogy Nikinek megfelelő legyen. Pedig nem is találkozott a nővel évek óta!

NAGY LEVEGŐ! MOST MEGPRÓBÁLOM ÖSSZESZEDNI A GONDOLATAIMAT....

Pat-nek (ahogyan a fülszövegben is olvashatjátok) van egy elmélete miszerint mindenkinek esélye van egy happy end-re. Ezt csak úgy érhetjük el, hogyha megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból. Mindezt azért teszi, hogy a felesége kedvében járjon. Mindenkivel kedves, elkezdett könyveket olvasni és extra borravalót ad a pincéreknek. Mellesleg megjegyzem, hogy az utóbbi ötlet nagyon szimpatikussá tette. 

Amikor a főszereplőnk kikerül a gyógyintézetből köteles pszichológushoz járni. A dokinak van egy különleges szokása: két széket kínál föl a pácienseinek: egy fekete és egy barna borításút. A beteg dönthet: a jó napa van, akkor a világosabb színű karfát fogja választani, ha azonban valami nagyon bántja, akkor a másik széken foglal helyett. Nem tudom hány pszichológus alkalmazza ezt a módszert, de szerintem ez egy nagyon jó ötlet és érdekes volt ilyenekről is olvasni. 

Pat a történet során nem csak az új doktorával barátkozik össze, hanem újra felfedezi a szociális kapcsolatok szépségeit és hátrányait is. Régi és új barátokra talál, akik egytől egyik nagyon titokzatosan viselkednek, amikor a férfi betegségéről esik szó.

Pat apját nem szeretném csúnya szavakkal minősíteni így csak annyit mondok, hogy egyáltalán nem kedveltem a pasast. Bármilyen szempontból is nézem, de csak azt tudom látni, hogy kegyetlenül bánt a fiával. A hangulatingadozásairól nem is beszélve... Szerintem ezt a részt az író kicsit eltúlozta. A feleség viszont egészen reálisra sikeredett, ahogyan a családi problémák is jól meg lettek tervezve. Teljesen átlagos családban is el tudok hasonlót képzelni. 
Elméletileg ez a könyv tele van izgalmas fordulatokkal. Gyakorlatilag engem nem tudott lenyűgözni és meglepni sem. Sem az, amikor kiderült, hogy Tiffany hogyan manipulálta az eseményeket sem az, hogy Pat miért került a gyógyintézetbe.

Ha már így szóba jött, úgy gondolom nem siklatok pár szóval el a másik főszereplőnk, Tiffany mellett. Matthew remekül kidolgozott karaktert alkotott, ezt el kell ismerni! Annyira briliánsra és egyedire sikeredett, hogy nem tudom egyik olyan szereplőhöz sem hasonlítani, akivel az olvasással töltött pár év alatt találkoztam. Teljesen megértettem, hogy mi kényszerítette arra, hogy keménnyé és néha kíméletlenné váljon. Sajnáltam, hogy az Ő és Pat kapcsolatának nem szentelt több oldalt a szerző, mivel ebből lényegesebben többet ki lehetett volna hozni szerény véleményem szerint. 

Ami bosszantott: 
- Nagyon haragszom a fülszövegre.  Először is túl sokat árul el Pat és Nicki kapcsolatáról. Másodszor a könyv 2/3 részéig a főszereplő kedvenc futball csata, az Eagels nem is kapott ki egyszer sem.
- Nem hiszem el, hogy sikerült egy könyvben legalább 5 másikat elspoilerezni! Ezt egyszerűen nem hiszem el!
- A focis részekből túl sok volt. Itt nem arra gondolok, hogy egy egész fejezeten keresztül ecseteli azt, hogy hogyan ismerkedett meg a többiekkel a meccs előtt. Hanem arra, amikor egy egész oldalon keresztül olvashattam, hogy melyik csapat mennyi pontot szerzett. Mármost, én hozzá nem értőként ezeknek a csapatoknak a hírüket sem hallottam, nem tudom, hogy létezőek e. Még akkor sem érdekelt volna, hogy van e valóságalapja e az eredményeknek, ha hatalmas nagy football őrült vagyok. 

Összegzés:

Cselekmény: 8/10
Szereplők: 3,5/5

Borító: 4/5 - én még szemüveggel sem tudtam kiolvasni az apró betűvel írtakat... 

Read More

Aurora White: A gyöngyhalász

Szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a könyvét! 


Fülszöveg:
"Mikor elengedték a teknőst, egy hatalmas tintahal úszott el mellettük. A lány jól láthatóan megremegett, s Yamato gyengéden átölelte a vállait, majd újra a mélybe mutatott, jelezve, hogy sietniük kell a fogyatkozó levegőjük miatt is. Miyu bólintott és követte őt. 
Az ifjú gyöngyhalász egyből nekilátott a kagylók begyűjtésének, míg kísérőjének figyelmét egy hajó roncsai kötötték le. Nem sokat teketóriázott, gyorsan beúszott az egyik nyíláson, és ámulva szemlélte – a hosszú évek után is – jól konzerválódott belsejét. Úgy tűnt, mintha csak néhány napja hagyta volna el a legénysége. Hatalmas fa ruhásszekrényt látott, melyben még látszódtak a foszladozott régi női ruhák, voltak ott lovagi páncélok, megfeketedett fegyverek, és…csontvázak! – amint ez utóbbiakat felfedezte, rögtön menekülni akart, de előbb még felmarkolta azt a kis ládát, ami az oszladozó ágy lába mellett ácsorgott. 
Pont jókor indult útnak, mert Yamato már türelmetlenül kereste őt mindenfelé. Megmarkolta a karját, és dühösen mutatott felfelé és az orra irányába, amit Miyu egyből megértett. Bűnbánóan bólintott, és gyorsan elindultak a felszínre."

Vélemény:
A fülszöveg engem sikeresen félrevezetett. Nem számítottam rá, hogy kalóz történetet kapok. Sőt! igazából hármat kaptam egyben. Ezek a részek valamilyen úton-módon összekapcsolódnak.

Nézzük csak meg őket!:

• A fekete kalóz özvegye
• A Vörös Ördög
• A gyöngyhalász

Az első részbe belekezdve nekem inkább kedves kis mesének tűnt a történet, amit anyukák a kisgyerekeiknek is felolvashatnák egy forró tea, pizsama és esti lámpa mellett. Éppen ezért kicsit hiányoltam belőle a képeket. Annyira szép és még inkább kidolgozott lett volna egy-egy rajzolt képpel! Nem kell nagyon színes, csicsás képre gondolni! Elég lett volna pár fekete-fehér...Továbbá eléggé furcsának találtam, hogy egy özvegy, akit először törékenynek mutat be, mégis azzal kezdi, hogy egy húzásra kiürít egy egész korsó sört. Egyébként izgalmas és igazi kalóztörténet kerekedett ki belőle. 

A Vörös Ördög története nekem széttagolt volt. Több mint a fele az előző rész folytatása volt, ennek a másik fele pedig már a következő részben volt olvasható. A szereplőket itt egyszerűen nem tudtam megszeretni. Túl rövid és széttagolt volt.

Bevallom őszintén nekem az utolsó tetszett a legjobban. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a fülszövegben fellelhető idézet is innen származik, ez adja a könyv címét és talán ez tartalmazza a legtöbbet, amit ez az olvasmány adni tudott nekem. Itt bezzeg nem volt zavaró az, hogy 3-4 szálon futottak egyszerre az események! A szereplők egytől-egyik a szívemhez nőttek. 

"De vajon mi vezet valakit arra, hogy raboljon? A pénzéhség, ez nem is kétséges. Ez az a tulajdonság, ami az évszázadok során nem változott, ott van az emberekben, és kifordítja őket valódi énjükből."

A könyv mondanivalójával kicsit bajban vagyok. Először is nem nagyon tudok meghatározni egy adott dolgot. Rengeteg jó gondolat van benne. Éppen ezért mondom az, hogy gyerekeknek megfelelő lenne. Persze felnőtteknek is ugyanolyan kiváló.
Nem kell tőle sokat várni: az érzelmekkel játszik. Szép leírások és versek vannak benne. Vannak olyan könyvek, amiket palackba kellene zárni és úgy mutogatni mindenkinek, mert annyira szívhez szólóak. Ez is egy ilyen könyv :) 

Összegzés:
Cselekmények: 8/10 - igazi kalóztörténet
Szereplők:  3,5/5 - nem sokat tudunk meg róluk, nincs főszereplő csak rengeteg mellék
Borító: 4/5 - igazából nagyon tetszik, de nem érzem úgy, hogy egyik történethez is kapcsolódna

Read More

Nem vagyunk időmilliomosok DE! (...)

Azaz ki mikor és hogyan szokott olvasni?

Azért olvasok, mert szeretek, nem azért mert muszáj.
Szerintem ezzel sokkal így vagyunk egy bizonyos ideig. Aztán elkezd érdekelni minket, hogy kedvenc könyvünknek van e folytatása, ha van akkor mikor jelenik meg, van e a szerzőjének több könyve és satöbbi... A mai világban egyszerűen felmegyünk a netre, ahol az ezeregy könyvértékelés mellett ezeket az információkat is megtaláljuk. Eddig nincs is baj.

A gondok ott kezdődnek, amikor valaki saját maga is meg akarja osztani a véleményét a honlapokon. Persze ezután jön a blog nyitása vagy esetleg megtalálja a MOLYt is, ahova regisztrál és elkezdi használni. Ez azzal jár, hogy elkezdi összehasonlítani másokéval az olvasmánylistáját, kihívásokra jelentkezik, mindig frissen és naprakészen látja milyen könyvek fognak megjelenni, mik a legolvasottabbak és így tovább.
A vége az lesz, hogy az olvasás átalakul egyfajta kötelezettséggé. Olvasunk, mert az olvasóknak olyan könyvet akarunk bemutatni, amit Ők még nem ismernek. Olvasunk, hogy teljesítsük a kihívásokat. Olvasunk, hogy több könyv sorakozzon az elolvasott könyvek listáján. Tehát mégis azért olvasunk, mert muszáj. Lehet, hogy közben megmarad az olvasás szenvedélye, de hosszútávon nagyon rizikós és bonyolult az egyensúly megtartása.

Azért nem olvasok, mert nincs időm.
Persze szép dolog azt feltételezni, hogy az embernek arra van ideje amire időt szán, de szerintem ez nem mindig van így. Az utóbbi időben első kézből tapasztalhattam meg, hogy milyen az, amikor az embernek nincs egyáltalán semmire sem ideje. Bemutatom a hétfői napomat:
- 6:45 felkelés, reggeli, fogmosás, gyors smink, rohanás
- 7:20 - 14:50 iskola, lyukasórák nélkül, 2 db 20 perces szünettel, a többi 10 perces
Buszút: 10 perc, majd várakozás (esetleg a házi feladatok megcsinálása)
- 16:00 - 19:30  4 db KRESZ óra, egy 10 perces szünettel
Buszút: 30 perc (angol szavak átnézése)
- 20:00 hazaérkezés
20:00 - 20:30 vacsora, fogmosás, fürdés
és ekkor már az agyam le volt teljesen szívva, álmos és nyűgös voltam, DE!
20:35 - kedd 2:30 fogalmazás írás, felkészülés a következő napi TZkre, kutya megetetése
és akkor nem csináltam még meg se szerdára, se csütörtökre a prezentációt, nem tanultam más tantárgyra csak arra, amiből dolgozatot írtam másnap. Azt viszont már éreztem, hogy reggel mennyire kimerült leszek és semmi kedvem nem volt előröl kezdeni az egészet, de muszáj másnap felkelnek és suliba mennem.

Akkor mikor olvasok?
Az ember nagyon találékony tud lenni, ha akar. Hétvégén, szünetekben, KRESZ óra közben, fürdés közben, evés közben, amikor csak alkalmam nyílt rá. Sokan egészen hétvégéig várnak mire könyvet tudnak venni a kezükben, volt, hogy én is így jártam. Pedig nagyon szerettem volna, ha betudom legalább a kötelező olvasmányaimat bejezni időben. Madách Imre Az ember tragédiájából úgy kellett dolgozatot írnom, hogy a könyv 2/3-ánál tartottam, a többi részéről pedig fogalmam sem volt.

Hogyan tudsz mégis ilyen sokat olvasni?
Megosztok egy titkot: Ha mindennap csak 20 oldalt olvasnánk akkor is mindenki képes lenne kiolvasni 1 év alatt 7300 oldalt, ami 35 könyvnek felel meg. Én tavaly 153 könyvet olvastam el, ami durván 35,000 oldalnak felel meg a MOLY szerint. Az én teljesítésem 4,3 szorosa annak az esetnek, amit előbb felvázoltam. Szerintem ez egyáltalán nem nagy adag, főleg ha azt nézzük, hogy egy átlagos ember 1 oldalt 1 perc alatt olvas el. Én az 40 perces buszozás alatt bőven ennek a többszörösét tudom teljesíteni, ha nagyon akarom.
Akik pedig érdekel vagy már hallottak a gyorsolvasásról, azoknak ajánlom Vegazus oldalát, a nevére kattintva el is tudjátok érni az erről szóló bejegyzését.

És mi segít azoknak, akik blogot is szeretnének vezetni?
Nekik sok sikert kívánok! És meleg szívvel ajánlom Dorothy blogját ajánlanám, ahol letölthető tervezőt is találtok.

A téma felvetést köszönöm Dórinak illetve az Ő kérdezőjének!
A többiek posztját itt olvashatjátok:
- Dóri
- ColourfulFantasy
- Pupilla
- KataCita
- Nita

Read More

Rick Riordan: Az utolsó olimposzi

Fülszöveg:"A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett. Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt. A New York Times sikersorozatának várva várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd."

Vélemény:
Az az igazság, hogy az egyik szemem sír a másik nevet. Szomorú vagyok, mert egy remek sorozat véget ért. Emellett ebben az utolsó részben rengeteg olyan embert elveszítettem, aki a szívemhez nőtt. Boldog vagyok, mert szerintem méltóan sikerült lezárni az 5 kötetet.

"A világvége az autóm motorháztetején landoló pegazussal kezdődött."

Annyi minden történt ebben az egy kötetben! Az összes résszel az volt eddig a bajom, hogy nagyon lassan indultak be az események, itt bezzeg! Bele csaptunk a lecsó közepébe és már pörögtek is az események!
Be kell valljam: rengeteg olyan dolog volt, amire nem emlékeztem az előző részekből. Lehet, nem ártott volna egy gyors újraolvasás. Mert így olyan apró részletek teljesen kiestek, de mégis fontosabb dolgokra, mint például Daidalosz remek terveire, Riskára vagy éppen a 100 karú "szörnyetegre". Sőt, hogy az igazat megvalljam először az sem esett le, hogy ki és mi az a Rachel. Akinek persze rengeteg szerepe lesz a történetben, tehát én mindenkinek azt javasolnám, hogy amennyiben sokat kihagyott az előző részből és nem emlékezne kapásból a fent említett dolgokra, minimum a 4. részt olvassa újra!


Nehéz erről a könyvről spoiler mentesen írni. Aki bármilyen kapcsolatba is került olyan oldallal/bloggal, ahol csak említik ezt a sorozatot, akkor tudhatja, hogy mi fog történni a szerelmi 3-4 (?) szöggel, Luccal, Annabeth-tel, Rachellel és Percy-vel. Ezzel kapcsolatban azt kell mondjam: egyetértek a többséggel. Túl sokáig húzta-vonta a szerző ezt a szálat. Mégis az olvasó igazán meg lehet elégedve a végső eredménnyel. Megkaptuk azt, amire az első könyv óta vártunk!

Amit sajnáltam, hogy Tyson és Grover itt egyáltalán nem kapott kiemelt szerepet. Persze a csatát nézve nagyon sokat köszönhetünk nekik, Ők is rendesen kivették a részüket a szörnyek aprításából. Így jobban belegondolva egy csomó szereplőnek csak pár párbeszéd/oldal jutott. Ezt meg lehet érteni, hiszen a 4 könyv alatt felsorakoztatott személyek hirtelen egy helyen és túl sokan lettek ahhoz, hogy rendesen sok időt lehessen rájuk szánni.

Megdöbbentő. Fordulatos és újból megdöbbentő. Nem volt olyan rész, ahol ne lett volna valami új, valami váratlan, valami olyan amiről eddig csak halvány sejtelmünk volt. Kis kedvcsinálónak:
- Kiderül a teljes prófécia
- Megtudjuk, hogy honnan és miért kapta a nevét ez a rész
- Luke régi életébe nyerhetünk bepillantást
- Láthatjuk Poszeidón palotáját
- Kiderül, hogy a padláson porosodó Orákulum hogyan és miért jutott az elátkozott sorsára
- Bár sok főisten nem kap szerepet benne, de Hádészról az én szemeben kicsit átformálódott. Illetőleg rengeteg kis istenről kaptam információt a görög mitológiából
- Új profécia születik, ami előre utal a folytatásra. ((Amit természetesen nagyon el szeretnék olvasni!))

Összegzés:
Cselekmény: 10*/10
Szereplők: 5/5
Borító: 5/5

Nem, kicsit sem vagyok elfogult :D

A sorozat margójára:
Az első könyv után nem hittem, hogy bármelyik részt is szeretni fogom. Azonban utólag újra kellett értékelnem a sorozathoz való hozzáállásomat. Szinte az összes rész kedvencemmé vált. Az Én szememben Rick Riordan bevonult a legjobb írók közé. Kilóra megvett, és ezzel szerintem sokan mások is így vannak. Butaság azt mondani, hogy a könyvei csak tizenévesek számára íródtak. A Percy Jackson és az Olimposziak minden korosztály számára íródott. Igaz, az utolsó rész kicsit kilóg a sorból, sokkal "erőszakosabb" és "véresebb". 

A sorozat többi része:
1, Rick Riordan: A villámtolvaj
2, Rick Riordan: A szörnyek tengere

3, Rick Riordan: A titán átka

4, Rick Riordan: Csata a labirintusban

5, Rick Riordan: Az utolsó olimposzi

Read More

E. Lockhart: A hazudósok

Follow my blog with Bloglovin

Fülszöveg:Egy gyönyörű és előkelő család. 
Egy magánsziget. 
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 
Hazugságok hazugságok hátán. 
Igaz szerelem. 
Az igazság.

Vélemény:

Ez a könyv nagyon népszerű a molyon, ami a figyeltjeim kívánságlistáját illeti, illetve sokan írtak már róla, így úgy döntöttem: én is adok neki egy esélyt. 

A történetet Cady Sinclair szemszögéből követhetjük végig. A lány egy gazdag család sarja, akik minden nyáron összegyűlnek a saját kis magánszigetükön, hogy egymás társaságát élvezzék. Ezekbe a nyarakba kapunk betekintést. Cady legjobb barátai egyben az unokatestvérei is, akik egymás után születtek ugyanabban az évben. Éppen ezért hasonló az érdeklődési körük és remekül kijönnek egymással. A csipet-csapathoz a nyolcadik nyáron egy fiú, Gat is csatlakozik, akibe később a lány szerelemes lesz. Így ezentúl négyen lesznek: Cady, Johnny, Mirren és Gat. Szinte teljesen tökéletes és idilli életet élnek, amíg a tizenötödik nyáron minden megváltozik. A főszereplőnk nem sokra emlékszik a történtekből: a 3 hónap teljesen kiesett, migrénes fejfájások gyötrik azóta is és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy valami fontosat felejtett el. 2 év múlva azonban visszatér a szigetre és elkezdi összerakni a kirakós darabkáit, szépen lassan rádöbben, hogy mi is történt. 

Mindenki írta, hogy a vége letaglózó. Én nekem is be kell állnom a sorba. Egyszerűen annyira a szívembe tudott markolni az utolsó pár fejezet, hogy hangosan zokogtam azután is, hogy a legvégére értem és becsuktam a könyvet. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire megszerettem a karaktereket időközben. A négy hazudós: Gat, Cady, Johnny és Mirren; mindannyian hozzám nőttek. 

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam: ha tudtam volna, hogy mi fog történni a végén akkor minden bizonnyal jobban észreveszem a rengeteg árulkodó jelet. IGEN! Amikor befejeztem, visszaolvastam. Nem csak a jelek tűntek néhol túlságosan is kiszámíthatónak és elcsépeltnek, de a karakterek ábrázolása is hagyott némi kívánni valót maga után!  Ott van például a nagyapa. Nem tudtam behatárolni az öreget. Egyszer jószívű volt, máskor őrültnek tűnt, harmadszor pedig Cady kijelentette róla, hogy SZERETI, DE NEM IGAZÁN KEDVELI. Miért? A nagypapája megadott neki mindent, még túl sokat is! 
Ez volt az a rész, amivel nem tudtam azonosulni. Nekem ezeknek az embereknek a problémáik túlságosan is eltúlzottak voltak. Hallottam már arról, hogy családok mentek szét csak azért, mert a gyerekek harcoltak a vagyonért, de nekem egy kicsit sok volt ez a tömény szenvedés. Kezdjük ott, hogy a családfő pénzéből él mind a három család. Semmi egyebük sincs csak az, amit Tőle kapnak. Erre a nagymama halála után elkezdik egymást ölni, hogy minél több dologra és pénzre tehessenek szert. Ez még rendben is lenne. Azonban nem hiszem, hogy úgy bármilyen jogon győztest lehetne hirdetni. Nézzük mivel próbálkoznak a lányok: első szülött unoka bevetése, első szülött fiú unokára való hivatkozás, saját magunk sajnáltatása (amikor 2 ember él egy 5 hálószobás házban, ami túl kicsi nekik, SZEGÉNYKÉK!) és behízelgő módon mindent elnézni az öregnek. 

Azonban ennek ellenére még is érdekes dolgokat boncolgat a könyv. Az elfogadásról és a megértésről szól. Ott van például Gat esete, aki félig india származású. Az Ő és Cady románcát a nagypapa nem nézi túlzottan jó szemmel és megvon bizonyos juttatásokat a lánytól. Kérdem én: milyen magaviselet ez? A legidősebb Sinclair úgy viselkedik mintha ő sohasem lett volna szerelmes. Csak azért mert valakinek nem ugyanolyan a bőrszíne és nem tejföl szőke....
Cady anyját sem tudom megérteni, fél év után eltitkolja a saját lánya elől az igazságot, mert nem képes azzal szembe nézni, ahogyan a gyermek szenved minden áldott nap, amikor elmeséli neki a történteket. Természetesen igaza lett, a csajnak végül tényleg sikerült visszaemlékeznie a részletekre is. Az minden estre eléggé idegesítő volt, hogy mindenki azt mondogatta, hogy VISELKEDJ NORMÁLISAN. MERT NORMÁLIS VAGY. MERT TUDSZ NORMÁLIS LENNI.
A szülői elvárások azonban néhol már extrémek így is, de mindenképpen érdekes dolgokat vetnek fel.

Annyi mindent tudnék még mondani! Most úgy érzem napokon és oldalakon keresztül tudnám elemezni ezt a könyvet, pedig előttem már jó néhányan megtették.
Én is túl érzékeny vagyok, én is hasonló hangvételben írtam volna meg a történéseket (mert tini vagyok). Ezért jó a könyv. Mert az író el tudja hitetni velem, hogy ez egy 17 éves depressziós, amnéziás lány visszaemlékezése/naplója vagy jegyzetei alapján készült. 

Még annyit hogy:
Tetszettek a kis mesék amit Cady írt.
Tetszettek a szlogenek, amiket kitaláltak maguknak a szereplők.
Tetszett Cady és Gat szerelme.
Tetszett, hogy mind a ketten a kezükre írták a mottójukat vagy azt, hogy milyen könyvet akarnak elolvasni.
Tetszett a szereplőábrázolás.
Tetszett, hogy a végén sikerült túllendülnünk azon amitől rettegtem: hogy olyan egyszerű és semmit mondó könyv lesz ez is mint a A nyár, amikor megszépültem.

Összegzés:

Cselekmény: 9*/10  - Egyszerűen nem tudok neki 10 pontot adni, mert voltak benne hibák. Ettől függetlenül nagyon megszerettem! :) 

Szereplők: 4/5 - A főszereplő néhol idegesítő volt, de a többieket mind megszerettem. 

Borító: 3/5 - A cím fordítása még mindig szörnyű... Egyébként még annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az angol cím egy kicsikét sejtet is.

Read More