Mostanában ritkán tettem ilyet ezen a felületen, de úgy éreztem, hogy az új év alkalmával megosztanék veletek pár történetet a létező és nem létező pillangóimról az életemben. Vágjunk is neki!
A MACI CSOPORT
Első pillangóm az életemben egy óvodai jel volt. Én erre rendkívül büszke voltam.
Bölcsödébe egy darab vödörig vittem, a karrierem csúcspontja pedig az előkészítőben egy házacska volt. Anyukám azonban az óvodás szülői értekezleten kiharcolta (vérrel és verítékkel) nekem a pillangó jelet.
Ezt a harcot (bár mint keresztszülőként, nem mint anyaként) tavaly nekem is meg kellett vívnom. Keresztlányom halálosan odavan az autóként, ami elméletileg egy fiús jel. Természetesen én ugyanúgy vérrel és verítékkel, rengeteg mosolygással és csokoládéval elértem, hogy rózsaszín (!, mert hogy az elméletileg egy lányos szín) játékautót kelljen felvarrnom az összes holmijára szeptemberig.
Mindezt azért tettem, mert rám igenis nagy hatással volt az óvodai jelem, hiszen ezért választottam minden Anyák napi ünnepségen a pillangó szerepét a színpadi előadásban. És bizony ezért virít a lakásunkban bekeretezve édes tova 15 éve az a kép, melyen anyámmal vagyok és a fél arcomat kitakarja egy rettentően elegáns karton pillangó (tehát igazából bármely 5 éves gyerek lehetne azon a képen).
A GYOMORFEKÉLY JELEI
Általánosan és örök érvényűen elfogadott tény, hogy amikor szerelembe esünk (igen, abba az igazán Nagyba), akkor a hasunkban ezernyi repdeső lepke kavarog fel. Hát ki kell hogy ábrándítsak mindenkit: ez nem a szerelem jele.
Ez annak a jele, hogy annyira görcsösen ragaszkodsz ehhez a kitalált tévképzethez, hogy akarjuk, hogy működjön a dolog, ennél fogva ráfeszülsz. Ha ettől most nem fáj a hasad, majd a fejed fog!
A tinédzser kor viszontagságait kiheverve aztán rájövünk, hogy minden vágy (, legyen az bármilyen természetű, ) tűnő dolog, így az élettől, és főleg a lepkéktől nem várunk el már túlzottan sokat.
Miért van mégis, hogy ennek ellenére mindig keressük azt Az embert és azokat a pillanatokat, melyekbe a nem létező lepkéink szárnyra kapnak?
Mert hinni akarjuk, hogy egy felsőbbrendű dolog, mely épp ésszel és elmével nem megmagyarázható, irányít afelé az út felé, melyen járnunk érdemes.
Bevallom őszintén, én abban hiszek, hogy nem fogom lerókázni a hasgörcstől életem szerelmét.
AZ ELMÉLET, AMINEK NINCS GYAKORLATI HASZNA
Egész estés mozifilmek készültek a különböző pillangóhatásnak nevezett - igen eltérő módon értelmezett - jelenségekről. Kezdjük ott, hogy a definíció szerint az elmélet maga tévesen onnan származik, hogy "egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”.
Tekintsünk most el attól, hogy maga az elmélet megfogalmazása is egy véletlen műve.
Mit kapunk, ha lecsupaszítjuk ezt a dolgot?
Azt, hogy a nagyobb dolgokra a kis dolgok is hatással vannak. Tehát, ha elütök egy srácot az utcán, az feljön hozzám, meglesem az alsóneműjét, szerelmesek leszünk, és boldogan élünk míg a stroke el nem választ (mindannyian ismerjük ezt a sztorit). Ebből következik, hogy ha bármi máshogy történik a múltban, és véletlenül a haverját ütöm el a srácnak, akkor bizony az Ő zoknijait fogom stoppolni életem végéig (kivéve, ha elhízom, mert akkor minden kapcsolatnak vége szakad).
Emellett az elmélet szerint a nagyobb dolgok végső soron a kisebb dolgokból megjósolhatók. Pár kivétel akad, például az időjárás és a tőzsde. Tehát azt, hogy milyen ruhába induljak el hétfő reggel otthonról továbbra is a kártyajóstól kell megtudakolni.
Számomra ez tipikusan az a jelenség, amikor azt hisszük magunkról, hogy hatalmas nagy okosságot mondtunk a kifejtésével, miközben csak szarral dobálóztunk. Ha pedig egy kis szerencsénk van nem néznek le minket azért, mert nyáron kisbundában vagy télen sportcipőben szaladgálunk.
AZ EMLÉK, MELY HAMIS
Utoljára talán a legkevésbé izgalmas sztorit hagytam, mely meghatározta egész gyerekkoromat, mégis magát a történetet csak 2016-ban fedeztem fel magamnak.
A történet így hangzik, amikor egy ismeretlennek mesélem el újonnan:
- Amikor 6 éves voltam, és néztük a nagyapámmal a tiszavirágzást…(*itt színpadias kitekintés a hallgató közösségre*), elmondta nekem, hogy a tiszavirágok, mint a pillangók is, rendkívül rövid ideig élnek. Erre én sírva fakadtam, és majdnem kirohantam a világból is. Amikor azzal nyugtatott meg: Lehet, hogy a pillangók élete rövid, de ez nem jelenti azt, hogy a sorsuk tragikus.
Ezután pár nappal pedig átnyújtotta nekem a pillangós nyakláncot, mely nagyanyámé volt.
A valóságban így néz ki a történet: Egyszer sem néztem nagyapámmal a tiszavirágzást, mert rengeteget betegeskedett. Aki volt már ilyenen tudja, hogy ez nem egy olyan dolog (az elővirágzás része), amit dátumra pontosan meg lehet jósolni.
A mondat tényleg elhangzott, de én először a Megmaradt Alice-nek című filmben hallottam, és azóta a mantrámmá vált. Tényleg van egy pillangós nyakláncom, amit 8 évesen harcoltam ki magamnak a Hídivásárban.
Ezek a tények szinte majdnem romba dönt minden romantikus elképzelést.
Mégis hazudok a körülöttem lévőknek és magamnak is. Miért? Mert ez egy szép, kerek és megható emlék. És mert ezzel a történettel elfelejthető az emberi gyengeség, melyet mai napig a "betegség" szó mögé bújtatok. Hiszen a valódi történetben sem szerepel az a mértéktelen életmód, amit nagyapám folytatott.
A MACI CSOPORT
Első pillangóm az életemben egy óvodai jel volt. Én erre rendkívül büszke voltam.
Bölcsödébe egy darab vödörig vittem, a karrierem csúcspontja pedig az előkészítőben egy házacska volt. Anyukám azonban az óvodás szülői értekezleten kiharcolta (vérrel és verítékkel) nekem a pillangó jelet.
Ezt a harcot (bár mint keresztszülőként, nem mint anyaként) tavaly nekem is meg kellett vívnom. Keresztlányom halálosan odavan az autóként, ami elméletileg egy fiús jel. Természetesen én ugyanúgy vérrel és verítékkel, rengeteg mosolygással és csokoládéval elértem, hogy rózsaszín (!, mert hogy az elméletileg egy lányos szín) játékautót kelljen felvarrnom az összes holmijára szeptemberig.
Mindezt azért tettem, mert rám igenis nagy hatással volt az óvodai jelem, hiszen ezért választottam minden Anyák napi ünnepségen a pillangó szerepét a színpadi előadásban. És bizony ezért virít a lakásunkban bekeretezve édes tova 15 éve az a kép, melyen anyámmal vagyok és a fél arcomat kitakarja egy rettentően elegáns karton pillangó (tehát igazából bármely 5 éves gyerek lehetne azon a képen).
A GYOMORFEKÉLY JELEI
Általánosan és örök érvényűen elfogadott tény, hogy amikor szerelembe esünk (igen, abba az igazán Nagyba), akkor a hasunkban ezernyi repdeső lepke kavarog fel. Hát ki kell hogy ábrándítsak mindenkit: ez nem a szerelem jele.
Ez annak a jele, hogy annyira görcsösen ragaszkodsz ehhez a kitalált tévképzethez, hogy akarjuk, hogy működjön a dolog, ennél fogva ráfeszülsz. Ha ettől most nem fáj a hasad, majd a fejed fog!
A tinédzser kor viszontagságait kiheverve aztán rájövünk, hogy minden vágy (, legyen az bármilyen természetű, ) tűnő dolog, így az élettől, és főleg a lepkéktől nem várunk el már túlzottan sokat.
Miért van mégis, hogy ennek ellenére mindig keressük azt Az embert és azokat a pillanatokat, melyekbe a nem létező lepkéink szárnyra kapnak?
Mert hinni akarjuk, hogy egy felsőbbrendű dolog, mely épp ésszel és elmével nem megmagyarázható, irányít afelé az út felé, melyen járnunk érdemes.
Bevallom őszintén, én abban hiszek, hogy nem fogom lerókázni a hasgörcstől életem szerelmét.
AZ ELMÉLET, AMINEK NINCS GYAKORLATI HASZNA
Egész estés mozifilmek készültek a különböző pillangóhatásnak nevezett - igen eltérő módon értelmezett - jelenségekről. Kezdjük ott, hogy a definíció szerint az elmélet maga tévesen onnan származik, hogy "egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”.
Tekintsünk most el attól, hogy maga az elmélet megfogalmazása is egy véletlen műve.
Mit kapunk, ha lecsupaszítjuk ezt a dolgot?
Azt, hogy a nagyobb dolgokra a kis dolgok is hatással vannak. Tehát, ha elütök egy srácot az utcán, az feljön hozzám, meglesem az alsóneműjét, szerelmesek leszünk, és boldogan élünk míg a stroke el nem választ (mindannyian ismerjük ezt a sztorit). Ebből következik, hogy ha bármi máshogy történik a múltban, és véletlenül a haverját ütöm el a srácnak, akkor bizony az Ő zoknijait fogom stoppolni életem végéig (kivéve, ha elhízom, mert akkor minden kapcsolatnak vége szakad).
Emellett az elmélet szerint a nagyobb dolgok végső soron a kisebb dolgokból megjósolhatók. Pár kivétel akad, például az időjárás és a tőzsde. Tehát azt, hogy milyen ruhába induljak el hétfő reggel otthonról továbbra is a kártyajóstól kell megtudakolni.
Számomra ez tipikusan az a jelenség, amikor azt hisszük magunkról, hogy hatalmas nagy okosságot mondtunk a kifejtésével, miközben csak szarral dobálóztunk. Ha pedig egy kis szerencsénk van nem néznek le minket azért, mert nyáron kisbundában vagy télen sportcipőben szaladgálunk.
AZ EMLÉK, MELY HAMIS
Utoljára talán a legkevésbé izgalmas sztorit hagytam, mely meghatározta egész gyerekkoromat, mégis magát a történetet csak 2016-ban fedeztem fel magamnak.
A történet így hangzik, amikor egy ismeretlennek mesélem el újonnan:
- Amikor 6 éves voltam, és néztük a nagyapámmal a tiszavirágzást…(*itt színpadias kitekintés a hallgató közösségre*), elmondta nekem, hogy a tiszavirágok, mint a pillangók is, rendkívül rövid ideig élnek. Erre én sírva fakadtam, és majdnem kirohantam a világból is. Amikor azzal nyugtatott meg: Lehet, hogy a pillangók élete rövid, de ez nem jelenti azt, hogy a sorsuk tragikus.
Ezután pár nappal pedig átnyújtotta nekem a pillangós nyakláncot, mely nagyanyámé volt.
A valóságban így néz ki a történet: Egyszer sem néztem nagyapámmal a tiszavirágzást, mert rengeteget betegeskedett. Aki volt már ilyenen tudja, hogy ez nem egy olyan dolog (az elővirágzás része), amit dátumra pontosan meg lehet jósolni.
A mondat tényleg elhangzott, de én először a Megmaradt Alice-nek című filmben hallottam, és azóta a mantrámmá vált. Tényleg van egy pillangós nyakláncom, amit 8 évesen harcoltam ki magamnak a Hídivásárban.
Ezek a tények szinte majdnem romba dönt minden romantikus elképzelést.
Mégis hazudok a körülöttem lévőknek és magamnak is. Miért? Mert ez egy szép, kerek és megható emlék. És mert ezzel a történettel elfelejthető az emberi gyengeség, melyet mai napig a "betegség" szó mögé bújtatok. Hiszen a valódi történetben sem szerepel az a mértéktelen életmód, amit nagyapám folytatott.
