2017. január 1., vasárnap

2017-es fogadalmak

Először is szeretnék mindenkinek Boldog és sikerekben gazdag Újévet Kívánni!
Ebben a bejegyzésben, ahogyan a fenti cím is mutatja, az újévi fogadalmaimról lesznek szók.

Előzmény: 

Tavaly ilyenkor készítettem egy bejegyzést, amiben különböző dolgokat fogadtam meg. Azóta rengeteget változtam. A legtöbb fogadalmamat sikerült betartanom, ám akadtak, amiknek a betartásában csúfos kudarcot vallottak. Azonban ez nem tántorít el attól, hogy 2017-ben ne fogadjak meg semmit sem.

A blogolással kapcsolatban megfogadom, hogy:
  Továbbra is lelkesen fogok hozzáállni a dolgokhoz.
  Több bloggeres, molyos eseményen veszek részt és ezekről élménybeszámolót is írok. 



Ami az olvasásaimat illeti:
Innentől kezdve minden elolvasott könyv után félreteszek 200 Ft-ot. Ez tavaly nem sikerült. Meglátjuk, hogy idén beválik-e. Egyébként ha jól számolom, akkor ha ezt betartom 22.000 Ft-om lenne, amit lelkiismeret furdalás nélkül költhetnék könyvekre.
– A saját könyveim olvasottsága: 75% (most 72) lesz. Tavaly csak 69 volt, ezért nem is merek többet mondani. 

 Angolul és olaszul is olvasni
– Tavaly Agatha Christie-t olvastam minden hónapban, most valami nagyobba vágom a fejszémet: Bradburyre olvasom magam!. 3 hónapon keresztül mindennap egy novellát, egy esszét és egy verset olvasok el, ami jelenleg a legnagyobb kihívásnak számít, de elszántabb vagyok, mint valaha. 
Elolvasom az összes vett/cserélt/kapott könyvet, ami 2016-ban került a polcomra. (Nagyjából 17 könyv van még hátra)
Elolvasom az összes vett könyvet, ami 2017-ben kerül a polcomra.


Egyéb célok/tervek: 
–  Szeretnél elmenni a Molyszülinapra.
  Szeretnél elmenni Budapesten a Könyvfesztiválra vagy a Könyvhétre.
  Meg szeretném szerezni a jogosítványt. 
  Le szeretném tenni az olasz középfokú nyelvvizsgát.


Vallomás:
Ezt a bejegyzést már december elején megírtam. Csak, hogy ne felejtsem el a nagy kapkodásban. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése