Paulo Coelho — A zahir

Könyvadatok:

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 310 oldal

Téma: fejlődésregény

Sorozat: -

Kiadás éve: 2005

Megrendelhető: Molybolt

Fülszöveg:

Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja el férjét, a fényűző életet élő sikeres írót. A szakmájában elismert, háborús tudósítóként dolgozó nőnek látszólat semmi oka nem volt, hogy kilépjen a nyitott házasságból. Lehet, hogy kényszerítették, elrabolták, megölték, vagy egyszerűen megunta kiüresedett kapcsolatát gazdag és befolyásos férjével? Megannyi válaszra váró kérdés. Aztán egy szép napon feltűnik egy különös fiatalember, Mikhail, aki ígéretet tesz a szerzőnek, hogy elvezeti feleségéhez. Az utazás Párizs csillogó termeiből Mikhail háború sújtotta szülőföldjére, Kazahsztán sztyeppéire vezet, ahol az író egy élő spirituális hagyomány segítségével különös felfedezést tesz… 

Miért pont ez?:

Mindenképpen szerettem volna még Paulo Coelho-tól olvasni. A Veronika meg akar halni-val nem került hozzám valami közel, de úgy döntöttem, hogy a barátaim unszolására megpróbálkozok még egyszer vele. Ráadásul a 2017-es Várólista csökkentéses listámon is szerepel. 

Véleményem:

A könyv több év történetet meséli el nekünk. Kezdve azzal a ponttal, amikor főszereplőnket elhagyja a felesége, egészen az önkeresés útján keresztül egészen a végkifejletig. A lineáris mesélést megtöri egy-egy visszaemlékezés, elmélkedés, így az egésznek egyfajta kicsapongó gondolatmenete van. Olyan, mintha abszolút nem lenne benne utószerkesztés. Az elején még lehet követni, de ahogy egyre jobban előrehaladunk a történetbe, úgy bonyolódunk bele a valós és a fikció elemek kavalkádjába. 

Van egy férjünk, aki kicsapongó életet él, több szeretőt tart egyszerre. Feleségét teljes mértékben elhanyagolja, pedig neki köszönheti azt, hogy sikeres író lett belőle. A feleség sem jobb, de a regény vége felé számomra ő sokkal szimpatikus volt, mint maga a főszereplő.
Tehát a férfi elmegy, hogy megkeresse feleségét. Először nagyon felületesen dolgozik ezen a "projekten" (,mert annak tekinti), majd folyamatosan őrül bele ebbe a véget nem érő hajszába. 

Érdekes volt látni, hogy milyen sok helyre eljutunk az utazásunk során. A különböző tájak a főszereplőnk életében egy fontosabb részt jelölnek. Ezek mutatják meg valódi énét.

Ahogy Coelhotól megszokhattuk, itt sincs hiány közhelyekből és világmegváltó idézetekből. Az első 100 oldal végtelenül jól van felépítve ilyen szempontból. Annyira jó időben és jó helyen talált meg ez a rész, hogy képes lettem volna akár kedvencnek jelölni A zahirt. Csakhogy volt még hátra 210 oldal.
Félre ne értsetek! Ezután is vannak benne szép, megfontolandó idézetek, de én többnyire csak szenvedtem az olvasásával. 

"Ha mindennek vége lesz, nem marad más, csak a szerelem, amely megmozgatja az eget, a csillagokat, az embereket, a virágokat, a bogarakat, és mindenkit rávesz arra, hogy járjon a jégen, és egyszerre tölt el örömmel és félelemmel, de ami a lényeg: mindennek értelmet ad."

A címben szereplő zahir arabul azt jelenti: látható, jelenlévő, valami, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, amivel vagy akivel ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni. Nem nehéz kitalálni, hogy regényhősünknek ki a zahirja :)

Amit még nagyon élveztem az a maró gúny volt, amivel az író részben a szereplőit, részben saját magát figurázta ki. Tetszett ez a fajta attitűd.

Ahogy már írtam: számomra a második fele már kész szenvedés volt, ezért csak nagy Coelho-imádóknak ajánlom. A többieknek pedig egy eléggé gyér fejlődésregényként kell felfogniuk. 

Összegzés: