Nina George: Levendulaszoba

Fülszöveg:
A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi…
Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával.
Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek.

Könyvadatok:

Téma: romantikus

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336 oldal
Megrendelhető: BOOKLINE

          

Miért pont ez?: 
Amikor anno aktívan használni kezdtem a moly.hu-t tele volt az egész oldal a Levendulaszoba című könyvről szóló véleményekről, akkor még újnak számított a hazai piacon. Én is feltettem rögtön a kívánság és várólistámra is. Aztán valahogy elfelejtődött, de az előbbi listámon mai napig szerepel, még így is, hogy a Mini-könyvklub tagjaival elolvastuk ebben a hónapban. 

A többi Mini-könyvklub tagnak az értékelését ide kattintva érhetitek el. 

Véleményem:

Ez a könyv egy kis kincsesdoboz, amiben minden megvan, amit az ember magával hordoz az élete folyamán. Bőven tartalmaz jó ötleteket, remek gondolatébresztő, tanít, oktat és egyben tovább irányít más könyvek felé. Felnyitja a szemedet bizonyos dolgokra, ugyanakkor rendkívül vakká is tesz. 

A könyv főszereplője, Perdu úr, aki könyvekkel gyógyítja az emberek lelki problémáit. Olyan panaszokra kínál gyógyszert, melyeket az orvosok nem tudnak gyógyítani. A nagyváros ötfajta szerencsétlenségére (kapkodás, közömbösség, hőség, zaj és szadista buszsofőrök), a szerelmi bánatra, az önhittségre, egyszóval mindenre ami az emberrel történik. Igazi Irodalmi Patika ez Kästner után szabadon. Ahogy Perdu vásárlóinak a könyvek, úgy számomra is ez a könyv egy gyógyír volt. 

A történet nagy része egy hajón játszódik, de a helyszínnek nincs túl nagy jelentősége. Inkább a filozófiai részek azok, amik kitöltik az oldalakat. Néha úgy hat, mintha több történetet összeollóztak volna, és csak az köti össze őket, hogy a szereplői ugyanazok. A gondolatmenetek mélyenszántók, a dialógusok a valóságban inkább hangoznának el egy költő szájából, mint pár ember beszélgetésében. Ugyanakkor ezek a párbeszédek gondolkodni, töprengeni és hinni tanítanak meg minket. Arra ösztönöznek, hogy elmélkedjünk a világról, a kis és nagy dolgokról, és hogy higgyünk abban, hogy más is így tesz. 

Van itt minden, ami kell: írói válság, eltévedt szerelmesek, tangóestek, féltékenység, megcsalás és hűség, odaadás, anya szeretet, láblógatás és kemény munka. Még az is, akinek nem tetszik a könyv egésze, találni fog benne valamit amivel azonosulni tud. Én egyáltalán nem találtam klisésnek, nem minden szava tökéletes és igaz, de az életben sem minden fekete-fehér. A fontos dolgokat különben sem olvasni kell, hanem megélni, hogy Nina George szavaival éljek. 

A veszteség és a fájdalom feldolgozásának egyik különös módját mutatja meg nekünk a szerző az alap séma mellett maradva: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Két évtized és egy makacs hölgy kell ahhoz, hogy ez a folyamat egyáltalán elinduljon Perdu úrban. A gyászolás közben pedig sok mindenen átmegy, de nagy részt mellette van egy az élet értelmét kereső író is. 

"Azokat a dolgokat, amelyek fontosak, mindig lassan kell tenni", mondja a könyv és én azt tanácsolom minden olvasónak, aki kezébe veszi a Levendulaszobát, hogy alaposan gondolja át minden sorát. Az sem árt, ha van egy kis türelme, és képes meglátni a kicsi ötletekben is a nagy dolgokat. 

Összegzés:

Idézetek:

"– A könyvek természetesen nem csupán orvosok. Vannak olyan regények, amelyek az élet szeretetteljes kísérői. Mások egy pofonnal érnek fel. Megint mások barátnők, akik előmelegített fürdőlepedőbe burkolják az embert, amikor ősszel búskomor. Megint mások… no, igen. Mások rózsaszínű vattacukrok, három másodpercig bizsergetik az agyat, és nagy, boldog ürességet hagynak maguk után. Mint egy forró, gyors kaland."

"először is van az olyan szerelem, amely az alsóneműben lakik. Azt ismerem. Tizenöt percig örömet okoz. Másodszor van az olyan szerelem, amely fejben lakik. Azt is ismerem, olyan férfiakat keresel magadnak, akik tárgyilagosan tekintve jól illenek a struktúrába, vagy legalábbis nem nagyon zavarják az életteredet. De ezek nem varázsolnak el. És harmadszor van az olyan szerelem, amely az ember mellkasában, a köldökcsakrájában vagy valahol a kettő között lakik. Ez az, amit én akarok. Varázslatosnak kell lennie, amely az életrendszeremet a legapróbb csavarig megvilágítja."

"Az olvasás: vég nélküli utazás. Hosszú, örökös utazás, amely során az ember szelídebb, szeretetteljesebb és igazán emberbarát lesz."

"(…) a gyász megmutatta nekem, mi a fontos. A gyász ilyen: kezdetben folyamatosan kísér bennünket. Ő ébreszti az embert. Egész nap megy veled, mindenhová. Megy veled az estébe, még alvás közben sem hagy békén. Fojtogat és megráz. Ugyanakkor fel is melegít. Egyszer csak el is megy, de soha nem örökre. És aztán, végül… egyszer csak tudtam, mi a fontos az életben. A gyász elárulta nekem. A szeretet a fontos. Az evés. És hogy a gerincünk egyenes maradjon, és ne mondjunk igent, ha nemet kell mondani."