Karinthy Frigyes: Utazás ​a koponyám körül

Fülszöveg:

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Könyvadatok:
Téma: önéletrajz
Kiadó: Kossuth
Eredeti kiadás éve:1937
Oldalszám: 206 oldal
Megrendelhető: BOOKLINE

Miért pont ez?: 
Korábban sokszor szerettem volna nekikezdeni ennek a könyvnek, ugyanis Karinthy egyike a kedvenc íróimnak. Egyszer még a könyvből készült hangjátékba is belehallgattam, de az nem igazán nyerte el a tetszésemet. Viszont a POCKET könyv változata teli találat volt. Utazás közben olvastam, mert tényleg egy retikülben is elfért és bár szépen lassan (napi átlagos 4 oldallal), de végül sikerült elolvasnom a történetet. 

Véleményem:
Érdekes volt látni, hogy egy beteg hogyan tapasztalja meg az agydaganat tünet együttesét, hogyan diagnosztizálja magát, és hogyan éli meg minden egyes percét az életének. Az író többször is figyelmeztet rá, hogy néhány jelenetet átszervezett, kiszínezett, az eseményeket némiképp plasztikázta, de végig megpróbált hű lenni a valósághoz. 

A valóság pedig brutális és kegyetlen. Bár sok dolog szép körmondatokba van foglalva, a mélyükön valódi szomorúság leledzik. Az író végig bizakodó marad, hisz abban, hogy felépül, de ugyanakkor az elmúlásra rettentően nagy hangsúlyt fektet a könyvében. Alapigazságokat közül velünk, melyek elkísérnek mindennap minket, ott vannak a kapualjba, amikor kilépünk reggel az utcára, a munkahelyen, az ebédünkbe és az egész életünkbe, de értelmükre csak akkor jövünk rá, amikor valami nagyobb katasztrófa történik velünk. 

Érdekes az akkori korkép az, hogy a kor embere hogyan viszonyult egy súlyos és gyógyíthatatlannak betegséghez. Még izgalmasabb volt olvasni, hogy egy beteg (, akinek az agyával baj van és megítélőképessége nem megfelelő) hogyan reagál ennek a kornak az elképzeléseire. Mi megy végbe benne, miért dönt úgy ahogy, később hogyan értékelődik át benne minden tette. 

Nekem az első gondolatom az volna, ha kiderülne maholnap, hogy agydaganatom van, hogy vajon melyek azok a tetteim, melyeket én hajtottam végre és melyek azok melyeket a daganat irányított. Mit tettem vagy nem tettem volna, ha nincs ott az a valami a fejembe. Más lett volna az életem vajon? Karinthy is számtalanszor felteszi magának ezt a kérdést. Miközben vívódik a többi emberrel, magával is meg kell küzdenie. 

Ez az örökös harc, mely önmagunk és a világ megismerésére irányul, még sincs sohase vége. 

Összegzés: