Jo Nesbø: A ​fiú *Mini-könyvklub 5*

Könyvadatok:

Kiadó: Animus

Oldalszám: 432 oldal

Téma: krimi

Sorozat: -

Kiadás éve: 2014

Megrendelhető: Olvasók Boltja

Fülszöveg:

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.

Véleményem:

Majdnem egy egész hónapot vett igénybe, hogy elolvassam ezt a könyvet. Nem azért, mert unalmas lett volna. Egyszerűen soha nem értem rá, de a magyar egészségügynek köszönhetően volt 2 és fél órám, amikor ugyanarra a dokira vártam, így sikerült majdnem egyhuzamban kiolvasnom. Legalább haszna is volt az ücsörgésnek, ha már meggyógyítani nem tudtak. 

Nem állítom, hogy sok Skandináv krimit olvastam eddig, de egy dologban nagyon eltérnek az általam preferált Agatha Christie stílusától. Itt mindig tudsz mindent. Legalábbis te azt hiszed. Az író szépen leírja, hogy kivel mi történt és kezded úgy érezni, mintha egy sima strandregényt olvasnál, aztán a legutolsó oldalakon összetörik az illúziód és végre kitárul a kép. 

Valójában az elejét nem igazán élveztem. Engem valahogy soha sem tudtak megfogni az ilyen regények. Elkönyvelem őket jónak, aztán rendszerint  rájövök, hogy nem szívesen olvasnám újra őket. A fiú abban különbözik az előbb elmondottaktól, hogy itt sikerült annyira megkedvelnem egy-két karaktert, hogy szívesen olvasnék akár több száz oldalt is még róluk. 

Kicsit tucatsztoriként indult, de szépen kinőtte magát a végére. Tetszett a szerelmi szál is, bár egy kicsit váratlanul ért. Az a jelenet tetszett a legjobban, ahol Sonny megtanul vezetni. A vége pedig igazi meglepetést tartogatott. Csak azt tudom rá mondani, hogy WOW! 

Egy dolgot nem értek: MIÉRT KELL MINDEN BŰNÖZŐNEK UGYANÚGY MEGSZÖKNIE A BÖRTÖNBŐL? Most komolyan, semmi eredetiség nem volt benne. 

Ettől függetlenül olvasmányos, jó kis regény és ha netán a dokinál vagy a vonaton ragadtok, mindenképpen ajánlom.

Értékelés: