2016. április 2., szombat

Havi összefoglaló: MÁRCIUS


A márciussal együtt végre beköszöntött a tavasz, ami a kedvenc évszakom az egész évben. Sajnos az időjárás nem nagyon akart megjavulni, pedig már beszereztem jó pár rucit, amit szeretnék hordani is.
Suliban mindenféle versenyen vettem részt. Voltam biológia versenyen, írtam fizikára a sportokból és voltam laborban is az Agykutatás hetén. Továbbá rengeteg projeckt feladatot és az ének vizsgámat is el kellett készítenem, így nem csoda, hogy ebben a hónapban mind a blogolás mind az olvasás kicsit háttérbe szorult.
Színházi élményekkel is gazdagodtam. Gogol művét az EGY ŐRÜLT NAPLÓJÁT néztem meg az osztálytársaimmal. Ez volt az első monodráma amit láthattam, de nagyon tetszett, Janik László előadása.     


Beszerzések:

Márciusban ugyan nem vettem új könyvet, de 30.-ára szülinapomra kaptam jó párat :D Emellett rengeteg csokit, kávét és jókívánságot kaptam. A legjobban Panna ajándéka, egy Lehel-kürtös mágnes tudott meghatni, amihez kaptam egy ismertetőt is. A könyveknek is természetesen nagyon örültem. Kaptam: 
  • Ally Condie: Mathed - Egymáshoz rendelve
  • Anna Banks:  Poszeidón
  • Kimberly Derting: Eskü
+ Egy színezőt is beszereztem barátnőmtől: Johanna Basford: Titkos kert - Képeslapkönyv



Összesen 8 könyvet olvastam el, ami siralmas teljesítmény, ha a tavalyi márciusi olvasásaimat nézem, de sajnos most ennyire volt csak időm. Az ezekről írt véleményemet a címekre kattintva érhetitek el.

Írtam még:




Az igazság az, hogy nem nagyon merek előre tervezni, mert a márciusi terveimből is nagyon keveset tudtam megvalósítani. Illetve olyan gyorsan eltelt ez az egy hónap, hogy szinte észre sem vettem. Kimaradt egy Agatha Christie, de azt áprilisban megpróbálom behozni, illetve a saját olvasott könyvek számánál sikerült 2%-ot visszaugranom. Ez sajnos azért van, mert beteges könyv gyűjtögető vagyok, de olvasni már kevésbé jut időm. 

  • Neil Gaiman: Sosehol 
  • Brandon Mull: Vadnak született 
  • Jodi Picoult: Szívtől szívig 
  • Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő
  • Susan Kay: Fantom
  • Anna Banks: Poszeidón
  • Fejős Éva: Bangkok, tranzit

    2 megjegyzés:

    1. Micsoda zsúfolt hónapod volt! :)) Jó olvasni, mennyi mindent csináltál márciusban! A tavasz meg most már lassacskán ideér... nálunk minden csupa virág, de naponta felváltva van kánikula és szélvihar. Majd csak jön a meleg és jöhetnek az új ruhák!

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Én pedig már azt hittem, hogy semmit sem csináltam! Pedig így összegyűjtve tényleg sok minden dolog történt velem, de betudtam annak, hogy március volt, ami amúgy is zsúfolt szokott lenni.

        Igen, jövőhéten már szinte kánikula lesz :D Nálunk is ugyanez van: egyik nap majd megsülünk a másik nap pedig szakad az eső. Tegnap már az új ruháimban mentem vásárolgatni, de 5 óra felé már fáztam.

        Törlés