Mindenről, ami tabu | Fredrik Backman: Hétköznapi ​szorongások

Fülszöveg:
Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ugyanis menekülés közben beront az épületbe, és túszul ejti az összes érdeklődőt: két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. A rendőrség körülveszi a házat, és ahogy telik az idő, a nyolc összezárt – és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő – idegen lassan összeismerkedik, és kiderül, hogy sokkal több a közös bennük, mint hitték volna. A rabló viszont két rossz lehetőség közül választhat: rendőrkézre adja magát, vagy ott marad a lakásban ezzel a sok lehetetlen, ingerült emberrel, akikre mindannyian hasonlítunk kissé…

Könyvadatok:
Téma: fikció
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 370 oldal
Megrendelhető: MOLYBOLT

Miért pont ez?:
Valójában ez a könyv azóta a várólistámon szerepelt, mióta megjelent. Akkor még fel sem tűnt, hogy egy általam szeretett és nagy becsben tartott író a szerzője. Fredrik Backman és az én kalandom 2018-ban kezdődött Az ember, akit Ovénak hívtak című könyvvel (ide kattintva elolvashatjátok a véleményemet). Anno a Mini-könyvklub miatt olvastam, és azonnal kedvencem lett. Most pár év múlva, ugyan ebből az okból kifolyólag került elém a szerző legújabb könyve. 

A többiek értékelését ide kattintva érhetitek el.

Véleményem:

Fredrik Backman ebben a könyvben is hozza azt a fajta színvonalasságot, amit a többi irományban már megszokhattunk tőle. Ismét egy érdekes témához nyúlt hozzá, ezúttal azonban vegyítette a műfajokat. Nagyon nehéz meghatározni, hogy tulajdonképpen melyik vonal a legerősebb benne. Olyan sok mindenről akar szólni, hogy néha az olvasó is képes elveszni a történet folyamába.

Nagyon érdekes, hogy miközben próbál egy teljes (bankrablás és túszdráma) történetet elmesélni, aközben mennyire sok apró dolgot épít bele a cselekménybe. Teszi mindezt azért, hogy pár óra történését 370 oldalba írja le, és azért, hogy kellő ideje legyen felépíteni karaktereit. A hétköznapi szorongások pont arról szól, amit a címe sejtet: egyszerű és idióta emberekről, akik mindennapjaikat saját nehézségeikkel és szorongásaikkal élik meg. Nem az a fontos, hogy mi történik a jelenben, hanem az, hogy milyenek az ember maguk. Mit éreznek, hogyan viselik a rájuk zúduló nehézségeket, és legfőképpen: hogyan jutottak idáig?

A történet főszereplőjét nehéz meghatározni, kezdjük talán a félresiklott rablás (nem) elkövetőjével: éppen egy válás közepén van, a banktól pont csak annyi pénz akart kölcsönre felvenni, amiből kifizetheti az egy havi lakbérét. Éppen ez teszi pocsék rablóvá, és túszejtővé. Az ő gondolatai, problémái a könyv első felében szinte alig kerülnek terítékre. Azt tudjuk csak meg, hogy megsérült, és valaki segített abban, hogy elrejtőzzön. 

Túszai és a rendőrség tagjai annál érdekesebb figurák: A bankrabló egy olyan lakásba menekül a hatóságok elől, mely eladás alatt áll, és melyben éppen lakásbemutató zajlik. Miután megismerkedünk az alap stábbal, rájövök: minimum még egy szereplőnk van. Ez pedig a legbolondosabb vállalkozó nyúl, aki a borítón is szerepel. Minden egyes lakás nézőnek más problémája van az életben: valaki terhes, valakinek kiüresedett a házassága, valakinek a lánya van éppen leváló félben, valaki terápiaként éli meg a lakásvásárlást. Minden szereplő egyszerű, mindennapi szorongásokkal küzd. 

Annyira színesen, szagosan van előadva a sztori, hogy úgy érezzük: mi soha nem kerülnénk hasonló helyzetbe. Mégis én azon kaptam magam olvasás közben, hogy arra gondolok: én mit csinálnék hasonló helyzetben? Valószínűleg hasonlóképpen zakkannék ment, mint ahogy azt Julia vagy Zara tette?
A humor faktor itt is megvolt, igaz kicsit nekem néhol már morbidnak tűnt. Néha sírni tudtam volna a szereplők sorsa felett. A végére azonban 100% pityergős. 

Összegzés:

Read More

Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

Könyvadatok:

Kiadó: L&L

Oldalszám: 424 oldal

Téma: ifjúsági

Sorozat: -

Kiadás éve: 2015

Megrendelhető: Bookline

Fülszöveg:

Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…

Véleményem:

Hát ez csudijó volt! 

Minden benne volt, amit eddig hiányoltam az egész sorozatból. Ez pörgős, vicces és olvasmányos volt. Végre azt kaptam Leiner Laurától, amit vártam. 

Igazán sikerült felhozni ezzel az egy kötettel az egész sorozat színvonalát. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy magamnak is megvásárlom az egészet. Csak hogy a polcomon tudhassam az írónő összes megjelent írását.  

A szereplők sokat változtak, mióta megismertük őket. Beki egy alkotóválság közepébe került. A Fogd be Aszád! és Evelin végre rátaláltak az útjukra. Nagy Márk kezdett kicsit komolyabb lenni. Még Körte is eléggé sokat szerepelt az oldalakon. 

Kedvenc új szereplőt avattam György, alias Dzsordzs személyében. Igaz csak egy jelenet tartozott hozzá, de az eléggé  feldobta a hangulatot.

Drámában sem volt hiány. Kaptunk itt megvadult menedzsereket, pofozkodó celebeket, véres ingeket és összetört szíveket. 

Kicsit örültem a pár hetes kikapcsolásnak, amikor Bexike elutazott kikapcsolódni és dalokat írni. Azt mondom, hogy akkor viszonylag felhőtlen volt az élete. Egyébként ha kihagyták volna ezt a kis részt, valószínűleg a hajamat téptem volna a sok barbárságtól, amit a szerző elkövetett. 

Szegény szereplők úgy meg lettek cincálva, mint még soha! 

Egyedül a vége az, ami borzalmas. Nem tudom épp ésszel felfogni, hogy miért kell a happy end-et ilyen csúnyán tönkretenni? 

Már előre érzem, hogy a következő rész csak a drámázásról fog szólni...Ráadásul nagyon gyanús, hogy az utolsó jelenet csak azért került bele, hogy az olvasók megvegyék a következő részt. 

És bár nagy igazság, hogy a függővég érdekes módon az emberek 90%-ánál beválik. Ők azok akik lelkesen várják a megjelenést és megveszik a sorozat következő kötetét is. Én a maradék 10%-ba tartozom. Engem ez a vég most nem dobott fel. 

Plusz:

Mint, ahogy azt a sorozat többi részében megszokhattuk, itt is nagy szerepet kapnak a  dalok. Egy fontosabbat emelnék ki, amire szántam egy kis időt, meghallgattam és valami eszméletlen jó.

Értékelés:

Read More

Virág Emília: Sárkánycsalogató

Könyvadatok:

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 328 oldal

Téma: urban fantasy

Sorozat: Sárkánycsalogató 1. része

Kiadás éve: 2016
Megrendelhető: Bookline

Fülszöveg:
Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét. 
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Miért pont ez?:

Nagyon sok ember kezében láttam Könyvhéten. Részletesen kielemeztük a borítóján található kotyogós kávéra emlékeztető ábrát, amire később rájöttem, hogy tényleg az aminek először tűnt.

Véleményem:

Engem leginkább a gyönyörű leírások tudtak megfogni. Rögtön egy ilyen kezdéssel indul a könyv: 

"A telihold lenézett a nádfedeles házakra, a hajladozó búzamezőkre, az alvó sárkányokra és a rettegett erdő melletti földúton haladó férfira."

Humoros. Igazából nekem ilyen téren egyáltalán nem tűnt erőltetettnek. Van mit fejlődnie, de összességében rendben volt. Virág Emíliának annyira egyedi a stílusa, ami keveseknek adatik meg. Tetszett, hogy egy teljesen komoly helyzetben is nevetséges tudott lenni. Soha senkit sem láttam még, aki ennyire lazán kezelte volna a könyvét. Pont annyira érdekelte az, hogy az olvasók mit gondolnak, mint engem a holnapi életvitel doga.  

"– Ha bajba kerülsz, fújd meg egyszer, és megjelenek. Ha kétszer fújsz bele, minden tollas teremtmény követni fog téged.

(...)

 – És ha háromszor fújom meg? Akkor mi van?

 – Akkor semmi. De ha eljátszod rajta a Stairway to heavent, pusztító vihart idézhetsz elő."

Engem nagyon zavart a csúnya beszéd. Valahogy nem odaillőnek, erőltetettnek éreztem egy idő után. Én úgy vagyok vele: ha nem tetszik valami azt szép szavakkal is ki lehet fejezni. 

Kicsit hihetetlennek tartottam, hogy mindenki ismeri a pálinkát. Ugyanakkor tetszett a világok közötti kapcsolat magyarázása. (Mindegyik egy réteg és ezek egymásra épülnek, mint a Narniában.)

Az elején nagyon szembetűnő a sok népmese elem. A segítő állatok, a sípok, a király, a két varázsló, a próbatétel a királylány kegyeiért: mindez olyan, ami először idegennek tűnt, de aztán rendkívül természetesé vált. 
A könyv legnagyobb erőssége, hogy a humor és a nevetséges párbeszédek mellett ott állnak a szemet és fület gyönyörködtető leírások is. 

"Fájdalmas hideg járta át a csontjait, kihúzta belőle az élet melegét, a nap hevét, lelassította a szívverését. Halálos, sötét ürességet érzett. Ilyennek képzelte az ember a megsemmisülést, szinte meg tudta érteni az életen túli semmit, a helyet, ahol nincsenek napsütötte kertek, nyáresti borozás a teraszon, nincs nevetés, zene, madarak, emberek, lányok. Csak fájdalmas hideg, örökké tartó sötétség."

Tetszett, hogy annak ellenére, hogy ez egy laza kis regénynek indult, mégis nagyobb horderejű tanulsággal zárult. 

A döntéseinknek ára van és mindenkinek áldozatokat kell hoznia a célja elérése érdekében. Voltak olyanok, akik túl sokat akartak és ez okozta a vesztüket. 

A karakterek zseniálisak voltak. A lidérccsirke a kedvencem, de Hollus sem semmi. A történetbe valóak, mindegyik külön egyéniség.

Értékelés:

Read More

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Fülszöveg:
„Az elveszett cirkáló” közmegbecsülést kiérdemelt kapitánya, Piszkos Fred ebben a kötetben új oldaláról mutatkozik be: érző szívű atyaként, aki a maga módján mindent elkövet, hogy isten kegyelméből trónörökössé lett fiát az uralkodói székbe segítse. Közben megismerjük Fülig Jimmyt is, aki bár Piszkos Frednek régi ellenlábasa, ez alkalommal úgy is mint szépíró, úgy is mint „beugró” trónörökös-herceg, Fred kapitány malmára hajtja a vizet, pedig szíve szerint csak kedves csontnyelű kését keresi, amit véletlenül mindig valaki hátában felejt.

Bevezetés:

- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt? 
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele? 
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.

Miért pont ez?:

Itthon van két hatalmas nagy kötet Rejtő Jenő írásaival. Gondoltam ideje lenne belekezdeni. Ráadásul ennek a könyvnek az elejét szinte kívülről fújtam egy nyelvtan példa miatt, amit órán rengeteg szituációban felolvastunk. 

Véleményem:

Nagyon sokáig nem értettem, hogy miért pont Piszkos Fred szerepel a címben, hiszen a regény feléig kevés szó esik róla. Aztán a vége felé kezdtem megvilágosodni, de még mindig úgy vélem, hogy ez ugyanannyira Fülig Jimmy regénye is.

Az izgalmas történetet nehéz letenni. Már maga az alap szituáció beleránt minket ebbe a különös világba és nem is nagyon akar elereszteni minket. A hajón töltött idő volt a kedvenc részem. Az író könnyedén én humoroson mesél.

Szórakoztató volt, amit el is lehet várni egy Rejtő Jenő könyvtől. Nekem nagyon tetszettek azok a részek is, amiket a többiek nem igazán pozitívan értékeltek. Jimmy naplóján rengeteget kacagtam, nem nagyon törődtem vele, hogy odavaló vagy sem. 


Egyedüli negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy a rendkívül jó kezdés után, mintha a közepe megfeneklett volna. Amikor pedig már elhittem, hogy végig így is marad, akkor persze jött Piszkos Fred és megváltoztatta ezt az ítéletet. 

Még mindig azt mondom, hogy A tizennégy karátos autó sokkal jobban tetszett. Viszont annyit hallottam erről a könyvről, hogy muszáj volt elolvasnom és tudjátok mit? Nem bántam meg. 

Értékelés:

Read More

Isaac Marion: Eleven testek

Fülszöveg:

R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.

Miért pont ez?:

Ami rögtön megfogott benne az a címe volt. Amikor még érdeklődtem a különböző karrier -és személyiség építő könyvek iránt, akkor akadtam rá az interneten. Teljesen véletlenül, és ebből kifolyólag rögtön azt hittem, hogy valami testbeszédes maszlagot tartalmaz. A borítója viszont teljesen eltért az ilyen fajta irományoktól. A fülszöveget elolvasva pedig az is tudatosult bennem, hogy ez egy zombis történet. Gondoltam: miért ne? Vágjunk bele! Soha nem olvastam még ilyesmit. 

Véleményem:

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért csak most fogtam hozzá a könyvnek. Ugyanis a borító ordítja, hogy van benne egy szerelmi szál is. Rögtön a következőre gondoltam: Na, itt egy Twilight-regény zombikkal!, viszont nem teljesen volt helytálló ez a feltételezésem. Volt benne egy kis romantika, de egyáltalán nem nyáltenger. 

A könyv elején a főszereplő, R gondolatait ismerhetjük meg. Megtudhatjuk, hogy milyen egy halál utáni élet: amikor a tested már sorvadásnak indult, ezért nem tudsz rendesen beszélni (csak morogni), az emlékeid elhomályosodtak, szinte semmi sem maradt belőle, nem működnek azok a képességei, amik korábban emberré tették. Ennek ellenére eléggé vicces figura, akit mégsem lehet teljesen komolytalannak nevezni. Ellenben barátjával, M-mel, aki mély érzelmeket táplál minden élőhalott hölgyemén iránt (csajozógép). 

A szemünk előtt bontakozik ki egy egyszerű és primitív zombi társadalom. Ahol együtt vadásznak emberekre, eszik meg őket és zabálás közben élvezik az áldozat emlékeit. Alapvetően csak két fontos szabály van: 1, mindig teljesen elfogyasztják az áldozat agyát, nehogy újabb embert ítéljenek az örök kárhozatra ezen a bolygón és 2, nem szabad feldühíteni a Csontikat (erről később). Mégis ebben a furcsa rendszerben a zombik templomba járnak. Így R-nek az egy szem barátja mellé egy igen furcsa és buta feleség és két kölyök is dukál. Megjegyzem: a kis agyevő szörnyetegeket természetesen nem ők nemzették.
Ha közösség, akkor kell vezető is hozzá. Ezt a szerepet az úgynevezett Csontik töltik ki. Akik valamikor zombik voltak, de a bőr és a hús teljesen lerohadt róluk. Szinte lehetetlen elpusztítani őket, ijesztőek és minden téren befolyásolni tudják társaikat. 20 fős személyzet figyeli a repteret, ahol a kis csipet-csapat él.

Tetszett, hogy egyik zombi sem volt kifejezetten buta. R-et is több kérdés foglalkoztatta. Utálta, hogy nem tudja a teljes nevét, hogy nem tud olvasni, hogy nem tudja miért kell a dolgoknak úgy lennie, ahogyan vannak. Ami pedig igazán szerethetővé tette számomra az ő karakterét az a másokba vetett hite volt. Az, hogy sohasem adta fel a reményt. Hitt abban, hogy a világ egyszer jobb hely lesz, ahol az emberek és zombik nem gyilkolásszák egymást. Ki szeretett volna törni abból a körforgásból, amibe évtizedek óta belekerült. 

Ebben a világban az emberek egy stadion nevezetű helyre kényszerülnek, ahol egyetlen egy fontos feladatuk van: túlélni. Látásmezejük beszűkült és lehetőségeik minimálisak. A sivatag közepén, zombi telepekkel körülvéve nem kecsegtet túl sok jóval az élet.  Itt tengeti mindennapjai a dráma másik főszereplője: Julie (hoppá! nem utal véletlenül ez egy Shakespear történetre?). Aki kicsit elveszett, kicsit mocskos szájú és néha olyan buta kis liba volt, hogy legszívesebben képen töröltem volna. Sajnálom, de nem lett a kedvencem.

Érdekes disztópia, annyi biztos. Annyira nem olyan, amire az ember számítana! Annak, aki minőségi könyveket szokott olvasni a témában (értsd: Orwell vagy bármi olyan, amiben nincsenek nyáladzó tinédzserek), annak kicsit komolytalan lesz. Ennek ellenére a könyv mellett szól, az is, hogy rendkívül egyszerű, gyorsan olvasható, vicces és könnyed(ebb). A témát így is eléggé komolyan kezeli.
A történet vége egyedül az, ami hagy kívánnivalót maga után. Összecsapott, egyáltalán nem átgondolt és rendkívül klisés. Egyszerűen nem tudott megfogni. Addigra túl sok kérdés merült fel bennem a világgal kapcsolatban és egyikre sem kaptam választ. Nincs rendes lezárás, ahogyan azt sem tudtuk meg hogyan alakult ki az addigi világ, úgy azt sem tudjuk: mi lett a vége?

Értékelés:

Read More