2015. október 15., csütörtök

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033 *Mini-könyvklub 2.*

Fülszöveg:2033. 
Az egész világ romokban hever. 
Az emberiség majdnem teljesen elpusztult. 
Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel. 
Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.


Véleményem:Ha azt mondanám, hogy meggyűlt vele a bajom az eléggé nagy kicsinyítés lenne.
Először nem is nagyon zavart, hogy tele van orosz állomásnevekkel, gondoltam úgysem fontosak. Fogalmazzunk úgy, hogy volt olyan, amire jobban oda kellett volna figyelnem, de általánosságban állíthatom: a könyvnek úgy a 2/3-át simán ki lehet hagyni, nem veszít vele semmit az ember.
Egyáltalán nem láncolt magához a könyv, egyszerűen mindig csak azt néztem, hogy "hány oldal van még hátra?", "jaj, de régóta olvasok!". Egyébként az értékelését is ezért halasztottam ilyen későre: egyszerűen nem tudok róla semmit elmondani.



Próbáltam pozitívumokat keresni, de csak pár dolgot sikerült összeszednem:
- Ez tényleg egy remek disztópia. Tökéletesen ábrázol egy jövőbeli világot, ami velejéig romlott.
- Érdekes a vallásról alkotott képe. Több szemszögből és megvilágításból is láthatjuk ezt a kérdést, ami nagyon elgondolkodtató. Egyrészt a hitt és a vallás mögött elbújó igazságot feszegeti: mi az ami tényleg létezik és mi az ami csak egy ember képzeletének szüleménye? Illetve mi történik akkor, ha kiderül, hogy az amiben hiszünk nem valóságos?
- A vége: felemelő érzés volt letenni a könyvet, de egyben rendkívül elgondolkodtatóra sikeredett a befejezés.


Mégis akkor miért nem jó a könyv?
- Én még ilyen hosszú monológokat nem láttam! Egy megszólalás volt vagy két oldal, a leírások pedig kész kisregényeket alkottak.

- Nem tetszett a főszereplő, Artyom. Szerintem csak mázlija volt, hogy az összes alagúton sikerült átkelnie és túlélte is. Körülötte szinte az összes ember vagy megőrült vagy lelőtték vagy csak egyszerűen kipurcant. Ő viszont mindenkit túlélt! Pedig az útja során tényleg olyan emberekkel is találkozott, akiknek szerintem az élete sokkal többet is ért nála. ((Kicsit Beavatott érzésem volt, aki olvasta az utolsó részt az tudja miről beszélek)) Mivel Ő a főszereplőnk így már a történet kezdete előtt egyedüliként megmenekül egy patkánytámadástól. Majd az alagút csábító szavát sem hallja, megmentve ezzel társai életét, majd agyonlövik, felkötik, megmenekül a mutánsok elől (alias "könyvtárosok"), megmérgezik, de persze mindezeket túléli és végül nem derül ki, hogy egy rakétának vele is sikerült végezni e.
- Túl sok kihagyható rész van benne....
- Az az igazság, hogy kipróbáltam és sokkal jobban élveztem a belőle készült játékot, mint a könyvet

Egyébként furcsa, de a sok szenvedés ellenére kíváncsi vagyok az író többi könyvére és a Metró folytatására is. Talán a sok utalás miatt: remélem megtudjuk, hogy mi történt Hunterrel, akinek a megbízatásából vágott neki Artyom az útjának; nagyon érdekel, hogy a világ másik részén vajon mi lehet (mert ugye a könyv csak Oroszországról tesz említést) és várom, hogy meg legyen magyarázva egy csomó dolog, amit csak elhintett az író.
Szeretném megköszönni Vegazusnak, aki segített az orosz nevek nagy rendetlenségén átlátni! Örülök, hogy te vagy a vezetőnk! :) 



Összegzés:
Borító: 5/5 - Mivel én könyvtárból gazdálkodom, így az amit én olvastam úgy nézett ki, mintha a kutya szájából szedték volna ki, de egyébként tetszik, olyan nyomasztó hangulata van mint a könyvnek....
Cselekmény: 4/10- inkább hagyjuk....
Szereplők: 2/5 - Mert néhány mellékszereplő igazán jópofa.