Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés

Fülszöveg:

A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával. 
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin. 
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.

Véleményem:
Huh! Mit ne mondjak! Nehéz szülés volt, de jelentem: KÉSZ! Elolvastam! Végig szenvedtem rajta magamat és most itt vagyok, hogy véleményt mondjak e remek műről!
A Gyönyörű sorcsapás sorozat befejeztével egy dolgot tudtam biztosan: Nekem kell Trenton története is!
Nyílt titok, hogy Travis és Abby csak az utolsó kiegészítő novellában kerültek csak közel a szívemhez, de a mellékszereplőkre és főként a Maddox családra már akkor nagyon kíváncsi voltam.

Sajnos hatalmas nagyot csalódtam az egészben.
Csak egy hajszál választ el attól, hogy ízekre szedjem szét az egész sztorit. 
A végén a nagy csavar engem nem nagyon tudott meglepne, ami lehet azért van mert túl sok krimit olvasok :D. T.J.-nek már csak a monogramja is árulkodó volt!
Innentől kezdve az egész szituációra ferde szemmel tekintettem. Az elején abban a téves illúzióban ringattam magamat, hogy végre kapok egy normális, csavarok -és eszetlenségek nélküli könyvet Jamie McGuire-től, de nem így lett. 

Azért nem landolt még a kukában az egész könyv és az alapsorozat sem, mert mindig találtam legalább egy olyan szereplőt, aki miatt érdemes megtartanom az egészet. Hangsúlyozom:

NAGYON VEGYES ÉRZÉSEIM VANNAK!

Trentonban nem csalódtam. Hozta azt a formáját, amit megismertem és talán egy kicsit jobban belopta a szívembe magát ebben a történetben. Azt azért cáfolnám, hogy tipikus Maddox, mert ehhez csak egy összehasonlítható alanyom van, de abban egyetértek, hogy Travishez hasonlóan ő is küzd a hölgyért. Emellett megvan minden olyan tulajdonsága, ami szerethetővé teszi a karakterét. Vicces, odaadó, gondoskodó, megbocsájtó  és megfontoltabb mint a testvére. Tehát Travis keményebb és mégis lágyabb, simulékonyabb énjét kaptuk meg.
Ráadásul kaptunk hozzá egy igen aranyos - néhol már tényleg idegesítően cuki -, kislányt is. Mi kell még?
Térjünk át egy másik nagyon fontos szereplőre: Camille Camlin-re. A sztorit az ő szemszögéből követhetjük nyomon, amivel én teljesen ki voltam békülve. Ami kevésbé ment le a torkomon az maga a kis csaj hozzáállása bizonyos dolgokhoz. Rögtön egy szerelmi háromszöggel indított, amit én már az előző könyvekben sem szerettem. Ráadásul, hogy a dolgokat tetézze a legjobb barátnőjének is hasonló problémái voltak. Másrészt pedig nem igazán tudtam megérteni a hatalmas nagy pálfordulást, amikor egyik percről a másikra szembe ment az addigi elhatározásával miszerint neki sohasem lesz tetkója.
A mellékszereplőkből már megint nem kaptam eleget! Annyira jó lett volna egy kicsit több részt olvasni, amiben szerepel a cuki kis Olive vagy akárki aki a tetoválószalonban vagy a bárban dolgozik!
Amit még fontosnak tartok megemlíteni: a borzasztó nevek! Nekem már az alapszériában kiborult a bili, amikor mindenkinek a neve T-vel vagy A-val kezdődött. Most pedig kaptam egy csomó C betűs embert, akiket ha az életem múlna rajta sem tudnék megkülönböztetni.  

A borítóról:

Praktikusabb okokból én a magyar kiadás keménytáblás borítóját választottam. Ez itt az első kép :) A baj csak az, hogy utólag jöttem rá mennyire nem illik az egész könyv hangulatához. Ha feljebb néztek, akkor láthatjátok, hogy az idézet mellé is a szebbik kiadást tettem. Ami ugyan csak nem nyerte el tetszésemet, de a regény végén találtam arra utaló jelet, hogy miért pont a páva tollat választotta a tervező.

A 2. képen egy spanyol kiadás borítóját láthattok, ami először kicsit furcsának hathat, de még mindig jobban passzol az írónő előző sorozatának borítójához, ami a spanyol kiadásokat illeti. Én is hasonlót hoztam volna össze.
A következő az egyik kedvencem. Bár a háttér nem éppen a legszebb, de kalitka és a pillangók nagyon tetszenek.
A 4. kép, hasonlóan a 2.-hoz ugyancsak a főszereplő párost mutatja. Az olaszokat hasonló indokok motiválták, amikor kiadták az új sorozat első részét. Én a kettő közül ezt választanám és nem csak azért, mert olaszt tanulok :D.
A 5. kép nálam az abszolút favorit. Kötődik az előző borítókhoz, nem túl giccses, a színek is a helyükön vannak és nincs tele pávatollakkal! A franciák igazán kitettek magukért! ;)

Értékelés:

Travis története:

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás
Jamie McGuire: Veszedelmes sorcsapás
Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő

Maddox testvérek sorozat:

1. Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés

2. Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás - Thomas története

3. Jamie McGuire: Beautiful Sacrifice - Taylor története, magyarul nem jelent meg
4. Jamie McGuire: Beautiful Burn - Tyler története, magyarul nem jelent meg

Read More

Anna Banks: Poszeidón

Fülszöveg:

Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. 
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

Véleményem:
Az elején tisztáznunk kell valamit: nem a sellős történeteket utálom. Azt utálom, ahogyan meg vannak írva. Nem találkoztam még olyannal, ami olyan jó lett volna,  hogy arra azt tudjam mondani, hogy ez igen! EZ AZ amit kerestem! Pedig én minden alkalommal próbálkozok megszeretni ezeket a történeteket! 
A két kezem nem lenne elég arra, hogy megszámoljam: hány féle szirének/sellős feldolgozást láttam és olvastam az elmúlt évek során. Anna Banks Poszeidónja mégis valamilyen szinten meg tudott fogni. Több szempontból is sokkal érdekesebb és élvezhetőbb élményt tudott nyújtani, mint bármelyik másik könyv ebben a témában.

A mitológiai szál volt benne talán a leglebilincselőbb. Ugyan nem hozott sok újat, de azt mégis élvezhetően és ami fontos, hogy hihetően adta elő. Poszeidón, a szirének és Atlantisz története is megragadó. Másrészről ott volt a valóság, ami észrevehetetlenül keveredik a kitalált világgal. A könyvben ugyanúgy szerepelt a Titanic, az iskola, a világháborúk és az aknamezők is.
Továbbá az is tetszett, hogy a szírének társadalmát és annak szabályait szépen, lassan adagolta csak. Nagyon hálás voltam azért, hogy nem egybefüggő történelem órát kaptam. Meglepődtem amikor a végén ráeszméltem, hogy mennyire réteges és hihető társadalmat épített fel a szemem előtt!
A hangulata is nagyon ott volt. A könyvnek sikerült elérnie azt, hogy úgy érezzem én is ott lubickolok az óceán kellős közepén. Emellett tényleg igazán ki tudott kapcsolni. Szinte egy ültő helyemben kiolvastam az egészet.
Még az sem zavart ahogyan a szemszögek változtak. Ugyanis Anna Banks eléggé furcsa módot talált a gondolatok kifejezésére: vannak E/1 és E/3. személyű részek is.

Mégis megmarad a tipikus tiniregény szintjén. A főszereplőkben nincs semmi új, semmi izgalmas kiszámíthatóak és sablonok alapján vannak felépítve.
Adott egy csinos lány, akit rögtön a regény elején ki kellett tenni egy tragikus eseménynek, mely következtében mindenkinek sajnálni kellene. ((Úgy érzem nyitnom kellene egy YouTube-os csatornát, mert írásban nem tudom kifejezni eléggé a haragomat ennek kapcsán.)) A könyv üvölt egy VIGYÁZAT MARY SUE! tábláért.
A másik főszereplőnk egy Galén-nak nevezett úriember, aki egy jól kisportolt 20 éves szirén.
Mi kell még?
Kell pár izgalmas, vicces és közel sem hétköznapi szereplő, akik feldobják a hangulatot. Az olvasó pedig egy rakat karaktert kap, akik mindegyike rendelkezik ezekkel a tulajdonsággal. A mellékszereplők határozottan figyelemfelkeltőbbek voltak. 

Nem tudom, hogy kire haragudjak jobban: A főszereplőre? Vagy az írónőre, aki a rendkívül idegesítő karakter ellenére mégis izgalmas és olvasható sztorit kanyarított? 

Értékelés:

Read More

Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Fülszöveg:
"A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat. 
Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják. 
Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról."

Vélemény:

Ha az Ólomerdő a család története volt, akkor az Üveghegy az anyáé. Két kisregényből áll, ahogy azt a fülszöveg is írja. Az első adta a könyv címét.  A második és egyben hosszabb részben pedig Emesét ismerhetjük meg közelebbről.

Még szerencse, hogy az előző könyv befejezése után rögtön itt volt nekem a következő rész is! Különben eléggé bajban lettem volna az első pár oldalon. Vigyázat! Most saját bevallás és értekezés következik:
Ti is találkoztatok már olyannal, hogy könyvsorozatnál (, ahol fontos a szálak egymásba kapcsolódása) a történetek elején mindig elismételik azt, hogy mi történt az előző részekben? Pedig ez minden szempontból teljesen felesleges! Pár soros visszaemlékezés még belefér, de amikor a 200 oldalas regény fele csak arról szól, hogy mi történt azelőtt (amit mi már úgyis olvastunk), akkor az kezd mindenki számára kínossá válni. Csak azt árulja el, hogy a szerzőnek nem volt elég új gondolata vagy részleges alzheimer-kórban szenvedett.

Az eddig olvasott könyveim közül ez volt a legjobb folytatás! Ugyanis teljesen mentes volt a fent felsorolt dolgoktól.

Az első részben az anya-lánya kapcsolat fontos szerepet kap, ami nekem kifejezetten tetszett. Néha kicsit bonyolult és homályos volt, de a végére mégis kaptunk egy jól összefogott és hasonlóképpen megírt történetet.
Az előző részben Lóna karakterével nem nagyon tudtam mit kezdeni. Jobban gyűlöltem mint szerettem. Viszont ebben a regényben lehetőséget kaptam rá, hogy megkedveljem őt is. E/1. személyben szólt, amivel alapból egy személyesebb hangot tudott megütni. 

Ezért is lepődtem meg azon ahogyan az egész lezárult. Ugyanis úgy, mint az Ólomerdő végén itt is kaptam egy hatalmas nagy érzelem löketett és jó sok gondolkodni valót. Az írónő itt is megmutatta, hogy milyen súlyos árat kell fizetni a varázslatokért. Számomra ez hasonlóképpen kegyetlen és csúnya lecke volt, mint az előző rész fejezése.
A kedvenc szereplőm nem túl meglepően egy teljesen új karakter lett, akinek eddig a fajtájával sem találkoztam. Ezzel együtt Csilla már megint levett a lábamról. Hihetetlenül szépen fogalmazott! Teljesen bele tudtam magamat képzelni a szituációkba. 

A második részével még mindig nem tudtam megbékélni, pedig már egy hete kiolvastam a könyvet. Volt időm gondolkodni és átrágni magamat az egészen. Ahogy már említettem ez Emese útkereséséről szól. A lány nem igazán találja a helyét. Nem tud dönteni az emberi és a mesebeli világ között. Elindul, hogy kiderítse melyik helyen tudna könnyebben boldogulni.
Sok izgalmas élménnyel lesz gazdagabb, ami mind meg fogják határozni a későbbi jellemét. Ennek megfelelően a könyv maga is megragadja és magába rántja az olvasót. Még jobban megismertem a tündérek világát és kiderült, hogy nem is olyan egyszerű mint amilyennek látszik! 

Jobban előtérbe kerültek a mellékszereplők. Hirtelen nagyon sokan lettek és én csak kapkodtam a fejemet ide-oda. Ugyanis az előző részek ennél sokkal gyérebb szereplőgárdával rendelkeztek. Itt azonban ebből sincs hiány! Amit viszont sajnáltam, hogy az Ólomerdőben szereplő Rabonbán és Fitos lemaradt. :( ....és hihetetlen, de Emesével is tudtam azonosulni!

A vége felé közeledve pedig számtalan kérdésem maradt.  Ami jó is meg azt is eredményezi, hogy izgatottan várjam a következő részt.

Értékelés:

IDE kattintva beleolvashattok a könyvbe.

Read More

A könyvmolyok félelmei

Sziasztok!
Említettem már nektek az Áprilisi összefoglalómban, hogy a gasztrokedd rovat helyett innentől kedve ezeken a napokon más-más témával fogok foglalkozni. A mai nap saját és más könyvmolyok félelmeiről hoztam egy kis bejegyzést (ami időközben jó hosszúvá nőtte ki magát).
A Molyon feltett kérdésemre rengeteg választ kaptam és bizony az én listámra is felkerült egy-két új dolog, amibe előtte bele sem gondoltam. Lássuk is mik ezek! 

Az örök kérdés amitől mindenki retteg: Mi a kedvenc könyved? 

Mint mindenki másnak nekem is rengetegszer felették már ezt a kérdést. Főleg nyelvi órákon találkozok vele, de a mindennapi életben is ugyanúgy szembe jöhet. Az előbbi esetre nyilván jól begyakorolt szövegem van mind angolul mind olaszul. Az első nyelven lassan 6 éve ugyanazt szoktam választani: Jay Asher: Tizenhárom okom volt. Ami persze hazugság mert a legnagyobb jóindulattal is csak 3 pontot tudnék a könyvnek adni az 5-ből, de a témája érdekes és sok kérdést felvethet, amire ugyancsak jól begyakorolt szövegem van. Olaszul viszont mindig Agatha Christie Tíz kicsi négerét emelem ki, mert ez tényleg közelebb áll a szívemhez.
Ha pedig magyarul teszik fel ezt a kérdést nekem: őszintén elmondom, hogy jelenleg 32 könyv van a kedvenceim között és mindegyiket más miatt szeretem.

Hamarabb halunk meg minthogy kiolvasnánk az összes könyvet ami érdekel minket. Azt hiszem ez az aktív könyvmolyság velejárója. Valójában én igazából bele sem gondoltam az egészbe egészen addig, amíg nem láttam a válaszadóim hozzászólását. Rá kellett jönnöm: a legtöbben attól rettegnek, hogy halálukig nem tudják végigolvasni a várólistájukat.
Erre született egy remek megoldás: halálunk után a gyerekeink és az unokáink járjanak ki a sírunkhoz és olvassanak fel nekünk. ((Egyébként én már előre sajnálom szegényeket.)) 

Minden por és hamu lesz vagy éppen az ellenkezője: elázik. Én úgy gondolom a könyveim nem az elsők között lennének amiket kimenekítenék egy lángoló házból. Persze féltem őket, de a környékünkön nem gyakran ég le egy ház sem és tízévente amikor mégis megtörténik egy ilyen eset akkor sem a pórul járt könyveket emelik ki az újság szalagcímében.
Mégsem tud különösebben aggasztani ez az eshetőség. Sőt! Néhány könyvemet meg sem siratnám ha tűzvész martalékává esne. Mert a könyvespolcomon nem csak remek írok könyvei sorakoznak, van ott néhány pocsék mű, amit előszeretettel használnék kerti sütőbe fahasábok helyett tüzelő gyanánt.
A másik kérdés viszont engem is aggaszt. Az elázás és a rongyos lapok elkerülése ellen és egy egyszerű zacskót szoktam használni a példányok megóvására.

A pókok örök ellenségeink. Nem csak egy gyűrött laptól, egy foltos borítótól vagy a kutya szájából kilógó papírfecni miatt tudunk szívrohamot kapni. Ugyanúgy megrémítenek minket a rovarok, ízeltlábúak és egyéb más állatfajták. Nem is csoda hiszen az állatoktól (különösebben a pókoktól, kígyóktól) való félelem a 8. helyen áll a Filantropikum listáján.

Újraolvasni bárki tud mégis sokan sajnáljuk az időt rá. Kérdem én: miért? Egy történet ismétlése kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy tanuljunk is valamit a dologból és ne csak emlékfoszlányok maradjanak meg az adott történetből. Kiskorunkban is sokszor hallgattuk ugyanazt a mesét. Én már akkor eldöntöttem, hogy melyik mese nem tetszik és melyiket akarom újra és újra hallani.
 A villámolvasáshoz annyit fűznék hozzá, hogy nem mindenki tud vagy akar gyorsan olvasni. Van amikor úgy érezzük semmi értelme, mert így nem tud a könyv megérinteni minket, máskor az ellentábor pont az ellenkezőjét állítja. Mindenki szíve joga eldönteni, hogy milyen tempóban és időközönként olvas.

Több szempontból is stresszes tömegközlekedési eszközön utazni. Nálunk néha akkora a tömeg, hogy leülni sem lehet nem hogy olvasni. Ilyenkor nálam marad a hangoskönyv amit sokszor lehetetlen megérteni buszon vagy villamoson. Ez nem csak a sok ember miatt van hanem a motor zúgása is besegít. Én ilyenkor persze maximumra állítom a hangerőt. A baj csak az (és ezt a napokban figyeltem meg), hogy van olyan rész amit így sem hallok mégis a körülöttem lévő emberek tisztán értik amit hallgatok. Ekkor szokott az lenni, hogy inkább elhúzódnak tőlem nehogy kiszakadjon az ő dobhártyájuk miközben én még mindig nem értem mit beszél az előadó a fülembe, de azt érzékelem, hogy valami nincs rendjén. A körülötted állók száma megfogyatkozott és nagyobb terem lett. Ekkor kiveszem a fülhallgatót, elteszem a telefonomat és otthon újra előveszem. Csakhogy otthon sokkal csendesebb a környezet és amikor újra elindítom a lejátszást jobb esetben is csak a dobhártyám szakad szét.

Kifogyunk az olvasnivalókból. Nem vagyok külföldi diák így ezt a félelmet nem nagyon ismerem, viszont amikor megpillantok egy új kiadást akkor mindig elfog a vágy, hogy megvegyem. Aztán eszembe jut, hogy rengeteg elolvasatlan könyvem és új megjelenésem van már így is a polcomon, amik azóta nem is számítanak újaknak mert már 2-3 év eltelt a kiadásuk óta és már senkit sem érdekelnek még engem sem. Félek, hogy ők is ugyanígy végzik ezért inkább hagyom és ha még mindig van kedvem hozzájuk akkor pár év múlva visszatérek a témára.

Kisgyerek számára elérhetetlen helyen kell tartanunk a könyveinket különben....színes filcek martalékai lesznek, esetleg észre sem vesszük és eltűnik belőlük egy-két oldal. Szétszakadnak (csak úgy) vagy leszakítanak belőle egy darabot amikor kapaszkodónak (itt arra gondolok, amikor a gyerek járni kezd és nem csak a könáyveket, de az eléjük elhelyezett értékes szobrokat vagy tárgyakat összetörik) használják őket.

El kell ismernünk: nem csak a kisgyerekek és színes ceruzáik tudnak kárt tenni egy könyvben. Ugyanúgy megviseli minket, ha a kölcsönadott könyvet behajlított sarkokkal, megtört gerinccel és a kávétól színesre festett lapokkal kapjuk vissza. Ennél sokkal súlyosabb amikor a példányunk vissza se kerül hozzánk.
Egyébként a molyoknál ez volt a második a félelmek között.

Kedves idegen, aki ezt itt most olvasod! 
Minden moly nevében kérlek, a saját épséged és egészséged megőrzése érdekedben: menekülj, ha azt látod, hogy egy könyvet olvasó embert felbosszantottál! Nem könnyen jövünk dühbe, de amikor nem hagynak minket kényelmesen, halkan olvasni akkor megeshet, hogy másnak korán reggel porszívó hangja fog felébreszteni. Ne! NE próbáld meg azzal kiküszöbölni ezt a helyzetet, hogy hangos beszélgetés helyett suttogsz. Az csak még rosszabbá teszi a helyzetedet... 

A könyvespolcok nagy problémái, hogy mást is szeretünk rajtuk tárolni nem csak könyveket. Erről bővebben fent említést tettem a színes ceruzáknál és a folyadék veszélyeinél, de úgy gondoltam nem árt külön kihangsúlyozni. Jobb ha nem teszünk semmi mást arra a polcra, mint amire ki van találva! Ha gyerekeink vannak, akkor azokat is jó magasra helyezzük és, ha esetleg tartozik hozzá ajtó is, akkor szereljünk rá gyerekzárat! 

Szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a bejegyzés elkészüljön! Válaszoltak a feltett kérdésemre vagy csak szavaztak. 

Az értekezésünket itt találjátok: http://moly.hu/karcok/697330
Ha pedig Moly tagok vagytok akkor a következő linken Ti is szavazni tudtok: http://moly.hu/szavazasok/milyen-felelmei-lehetnek-egy-konyvmolynak

Természetesen ide is szívesen várom a témával kapcsolatos megjegyzéseiteket :) 

Read More

Jodi Picoult: Szívtől szívig

Fülszöveg:

"E bravúros fordulatokkal tarkított, megindító regény egy gyilkosságért halálra ítélt férfi történetét dolgozza fel, aki azért küzd, hogy felajánlhassa szívét egykori áldozata szívbeteg kislányának. A kisvárosias New Hampshire államban e szándéka, és a személye körül kialakuló legendák alaposan felborzolják a kedélyeket. Egy talpraesett jogásznő és egy fiatal katolikus pap mégis a férfi ügye mellé áll – miközben az események hatására mindkettejük élete gyökeresen megváltozik."

Véleményem:

Ez volt az első könyvem az írónőtől, de biztosan nem az utolsó. Nagyon tetszett az írásmódja, a témaválasztással sem volt gondom, hiszen előre tudtam és pont ezért döntöttem ez mellett. Mégis nagyon sok ismerősöm meglepődött rajta, hogy pont ezt vettem a kezembe, szerintünk ugyanis nem éppen ez a legjobb könyve Jodi Picoult-nak. 

Az elejét szerettem, gyorsan is haladtam vele, de utána sorban értek a csalódások. Ennek egyik fő oka, hogy a komoly témát nagyon szárazon dolgozta fel. Másrészt pedig...tudom, hogy ezt mindenki elmondta már előttem, de borzasztóan hasonlít egy Stephen King könyvre, amiből filmet is készítettek. Ez pedig a Halálsoron.  Nem is beszélve arról, hogy több elemet is kivett egy másik ugyancsak sikeres író gondolataiból és munkáiból, ami számomra unalmas és erőltetett volt. 

 Itt belehallgathattok a könyvbe angolul :) 

Betekintést kaptam az amerikai jogrendszerbe. Amit teljesen pozitívan fogtam fel, mert az iskolában is ezzel nyúznak minket angol lektorin és történelmen is. Rengeteg kérdésemre kaptam választ, új fogalmakat tanultam és meglepő módon arra is rádöbbentem, hogy a világ sok országában miért törölték el a halálbüntetést. Mégis nagyon sok kérdésemre nem kaptam választ, ami teljesen érthető mivel ez nem egy ismeretterjesztő könyv. 

Ráadásul szintén a javára írható, hogy rengeteg fontos és az átlag embert is érintő kérdéseket boncolgat. És itt jött el annak az ideje, hogy kitegyem a SPOILER jelet. A következő sorokat NE jelöld ki, ha nem szeretnéd elrontani magadnak az olvasás élményeit! Nem csak az amerikai jogrendszerről, a rabok életéről, a vallásról, a szerv adományozásról szól ez a történet. Ugyanúgy benne van a családon belüli erőszak, a közösség összetartásának ereje és a csodákra való "reagálás művészete" is. Mindegyik komoly téma, amikről a mai világban többet kellene beszélnünk, mégsem tesszük.  SPOILER vége.

A végével nem tudtam mit kezdeni. A befejezés előtt van egy kis csavar, amire nem igazán számítottam. Felkeltette az érdeklődésemet és olvastam volna róla még egy kicsit. Sajnálatomra azonban rá kellett jönnöm, hogy az írónő ezzel a függő cselekménnyel nem tett semmit. Úgy hagyta az egészet és konkrétan itt be is fejeződött az egész történet miután kapunk még egy utolsó lökést a végső mondattal. Ez nálam igencsak levont az értékéből. 

Értékelés:

Read More