László Zoltán: Távolvíz

Fülszöveg:
Egyszer ​csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni.

40 év telt el azóta. A kreáknak és mesterséges ökológiájuknak köszönhetően a Földön soha nem látott jólét uralkodik, a hűségesen szolgáló lények pedig nélkülözhetetlenné váltak a tengerpartok és óceánok emberi kolóniáin. A csillogó felszín alatt azonban indulatok forrnak: legalább annyian űznék el félelemből a kreákat, mint ahányan számításból még inkább az emberhez láncolnák őket.

A tudós Jana és kisfia, Gellard csaknem húsz évet töltött hajótöröttként egy lassú időgépben, miközben a külvilág számára csak órák teltek el. Kiszabadulásuk után mindketten máshogy próbálják feldolgozni a velük történteket. A világtól elzártan felnőtt Gellard Tengerbudapest szigetvárosában próbál összerakni valamit, ami legalább távolról egy hétköznapi életre emlékeztet. Nehézségeit fokozza rég látott, vele közel egyidős apja, akinek köszönhetően hirtelen túl sokak érdeklődését kelti fel. Olyan mindenre elszánt alakokét, akik a krea-emberi viszonyt szeretnék megváltoztatni, és ezért a legmesszebbre is elmennének.

Jana eközben a munkájába temetkezik. Az Atlanti-óceán mélyén, a kreák kiürített sziklahajóján próbálja megfejteni az érkezésüket kísérő számtalan rejtélyt. Az idegenek ugyanis mindent elfelejtettek az utazásukat megelőző időkből, ami épp úgy lehet véletlen, mint egy nagyon is tudatos terv része. Amikor a nő új területeket fedez fel a hegységnyi Lótuszon, még nem sejti, hogy hamarosan sokkalta nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, mint amit valaha is remélni mert.

Könyvadatok:
Téma: sci-fi
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 374 oldal
Megrendelhető: Agave Könyvek

A Mini-könyvklub többi tagjának értékelését ide kattintva tudjátok elérni. 

  

Véleményem:
Bevallom őszintén, hogy többször újra kellett kezdenem a könyv olvasását. Hiába jártam már az ötvenedik vagy a századik oldal környékén, egyszerűen nem állt össze a történet. Végül csak sikerült magamat túlküzdeni rajta, és a kezdeti értetlenséget felváltotta a "hű, de jó sztori" érzés. Utólag természetesen rájöttem, hogy csak a fülszöveget kellett volna elolvasnom, és az első néhány fejezet is értelmet nyer számomra. 

Az események viszonylag lassan követik egymást. Nem mondom, hogy nem izgalmas a történet, egyszerűen csak lassan jutunk el A pontból B pontba. Amint felmerül egy probléma rögtön ezer és egy kérdés követi, és mire meglesz a megfejtés, addigra rengeteg izgalmasabbnál izgalmasabb teória üt szöget az agyadban kedves olvasó. 

A történetnek bizonyos részein könnyebben át lehet siklani, míg másokat olvasva egészen elkalandozik a képzelőerőnk, és akár világok ezreit is bejárjuk. Nagyon mai, de egyben nagyon sci-fi is a mű. A világ rendkívül ötletes, részletgazdag és egyedi. Igazi kikapcsolódás volt róla olvasni, mintha csak nyaralnék. 

A karakterek mindegyike meghasadt lélek. Sokat megtudunk a múltjukról, a jelenükről és a jövőjüket is sejteni véljük. A két főszereplő elméletileg Jana, a biológus és fia, Gerald. Őket ismerhetjük meg a legjobban, de az én szívemhez nem ők álltak a legközelebb. Gerald apja sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám a csendes áldozatával, kár, hogy az ő szála abbamaradt, nem kapott igazi lezárást. 

Vannak karakterek, amelyekről csak benyomásaim vannak. Példának okáért rögtön itt vannak a kreák. Megtudtam, hogy az óceánban bukkantak fel, nem tudják kik alkották őket, és hogyan működnek, de az embert szolgálják. A történet folyamán elég sok mindenre fény derül velük kapcsolatban, de mai napig rejtély számomra, hogy pontosan hogyan is nézhetnek ki. Jobb híján pingvin szerű élőlényekként tudnám őket beazonosítani. A lassú időgépekről is sok szó esik, de valahogy mégis kicsit megfoghatatlan. 

Vannak olyan történetek, amik ugyan a karakterek megértéséhez igenis fontosak, de a történetben nem visznek előre minket. A baj csak az, hogy Gerald és Jana múltja túl sok lapot foglal el. A 20 év fogság akár még izgalmas is lehetne, de egy másik könyvben. 

Tele van egy kiváló ötletekkel, melyek újabb és újabb lehetőséget adnak az írónak, hogy szárnyaljon és valami újat alkosson. A baj csak az, hogy nem él ezekkel a lehetőségekkel. Mintha félne a következményektől és attól, hogy mi történik akkor, ha véleményt nyilvánít. 

Ezért végső soron azt mondanám, hogy bár az alaptörténet alaposan ki van dolgozva, mégis összeszedetlen maradt a könyv. Ez a könyv nem más, mint megválaszolandó kérdések tömkelege. Kincseket rejtő ötletbörze, melynek a felszínét kapargatjuk.. 

Összegzés:

Read More

Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Fülszöveg:
Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Könyvadatok: 
Téma: társadalomkritika
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336 oldal
Megrendelhető: BOOK24

          

Miért pont ez?: 
Nem igazán találkoztam ezzel a könyvvel a Mini-könyvklub előtt. Pedig igazán illet volna hallanom róla. Ebben a hónapban eredetileg a Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság című könyvet olvastuk volna, de az sajnos csak a hónap végén jelenik meg. Így szavaztuk meg Ove történetét, és én igazán nem bántam meg, hogy elolvastam. 

A többiek értékelését innen tudjátok elérni. 

Véleményem:

Annak ellenére, hogy az eleje egyáltalán nem tetszett, mégis olvastatta magát. Annyira lekötött, hogy pár óra alatt végeztem is vele. Teljesen csodálkozva tettem le. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jó fog lenni. Elmondhatatlanul élveztem. 

Ovét egy házsártos, életunt emberként ismerjük meg az elején, aki mellesleg öngyilkos akar lenni. Ennek az oka pedig az, hogy már nem talál értelmet az életben. Gyerekei nincsenek, a munkahelyéről is elküldték és semmi hobbival nem rendelkezik (azon kívül, hogy a szabálytalanul parkoló autókat vizslatja). Az első sokk számomra az volt, hogy Ove felesége, Sonja halott. Van egy fejezet, ahol Ove a nőhöz szól, megpróbálja őt meggyőzni, hogy menjen haza vele. A monológ végén kiderül, hogy Ove valójában egy temetőben van, és a sírkőhöz beszél. 

Szegény, öreg Ove. Élete párja halott. Ezért elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Ami a tolakodó szomszédok miatt elég nehezen kivitelezhető. Mindig a legrosszabbkor zavarják meg. Őszinte leszek: én imádtam ezeket a szomszédokat. Annyira megszerettem őket, hogy ha lehetne holnap már be is költöznék hozzájuk a lakónegyedbe. 

Miközben a jelenben haladunk előre, szépen lassan megismerkedünk Ove múltjával és azzal, hogy hogyan veszített el mindent. És lassacskán megértjük, hogy hogyan válhatott ennyire mogorvává. 

Sokan magunkra ismerhetünk Ove alakjában. Egyáltalán nem egy tökéletes figura, azonban olyan alapvető emberi tulajdonságokkal rendelkezik, amik sokunkban nincsen meg. Mindenek előtt a hűség az, amit megtanulhatunk tőle. Bármiről is legyen szó Ove hű az elveihez, hű a szerelméhez és hű marad önmagához is.  

Biztos, hogy még újra fogom olvasni ezt a könyvet. Annyira megható, érzelemmel teli és elgondolkodtató. A sündisznó eleganciája óta -, amit tavaly októberben olvastam - nem olvastam ennyire jó könyvet.

Összegzés:

A film: 

Nagy megdöbbenésemre a könyvből adaptáció is készült. (Csak kicsit vagyok lemaradva az eseményekkel, de sebaj.) Ami Ovéhoz méltón, hűen tükrözi és emeli át a legfontosabb részeket a könyvből. Nem biztos, hogy végig néztem volna, ha nem olvasom előtte a könyvet. Kicsit lassan indul be, akár csak a könyv, de megéri várni rá, hogy az események kibontakozzanak. 

Nem emlékszem, hogy a könyvben elhangzik-e, de szerintem nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy megértsük az öreg Ovét. Parvaneh állapítja meg: Ove úgy tekint Sonjára, mintha egy Istennő lett volna, nem pedig egy halandó ember, szinte piedesztálra emeli. Lehet könnyebb lenne elengedni, ha nem úgy gondolna rá, mint egy szentre. 

A film önmagában is megállja a helyét, de aki kicsit többet akar megtudni a lakónegyedben élőkről és mindennapjaikról azoknak ajánlom a könyvet. 

Read More

On Sai: Apa, ​randizhatok egy lovaggal?

Fülszöveg:
Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

Könyvadatok:

Téma: ifjúsági, fantasy
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 376 oldal
Megrendelhető: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

Miért pont ez?:

Ez a könyv nálam a tipikus esete annak, hogy túl sok könyvem van és egyre kevesebb időm. Évekkel ezelőtt el akartam olvasni, sőt még egy dedikált példányom is volt belőle, de úgy éreztem, hogy kinőttem a tini regényeket (a Vörös Pöttyöst pedig még azelőtt), és inkább rá sem néztem. Amíg szembe nem jött velem a Mini-könyvklub 10. fordulójában. Aminek persze örültem is, meg nem is a fent említett okokból kifolyólag. 

                    

Véleményem:
Maga a történet kicsit lassan és döcögősen indult be, ami kicsit lelassította nálam az olvasást. Nem ez volt az egyetlen egy holtpont, amin át kellett lendülnöm, de ez annak is szólt, hogy egyre gyűlnek a könyvkupacok a szobámba és egyre lassabban haladok velük.

A fantasy része (főleg Öreghon) a könyvnek úgy ahogy elment. Nem nagyon hozott újítást, nem tudott meglepni, inkább kellemesen ismerős volt. Igazság szerint én elbarangoltam volna benne még egy kicsit. Jó lett volna megnézni, hogy milyen amikor béke, nyugalom van, és nem akarnak mindenkit megölni a dólények. 

Van egy-két kiváló ötlet a könyvben, amik még jól is vannak megírva. Kifejezetten tetszett az, ahogyan egyszer-kétszer átverték a főgonoszt. Úgy érzem, hogy a feldühödött és világuralomra törő istenségből szintén keveset kaptam. Én nagyon bírtam a pasast annak ellenére, hogy a karakterből hiányzott egy-két dolog. Mondjuk  ajózan paraszti ész. 

A karakterek mindegyike külön egyéniség, jól van megírva, de nincsen túlgondolva. Egyedül Mia Anne apukájának kórképére van a kelleténél több hangsúly fektetve. Tetszett, hogy mindenféle kapcsolat rendszereket láthattunk. Vannak szerelmesek, ellenségek, olyan testvérek, akik gyűlölik egymást és két olyan ember, akik között bár nincs vérségi kötelék mégis vállvetve harcolnak egymásért. 

Egy valamit tisztáznunk kell: agykutatónak tanulok, nem ilyen az életük. Király szakma, de közel sem értünk mindenhez, még akkor sem értenénk, ha az összes cikket és tudományos folyóiratot elolvasnánk, ami valaha megjelent. 

Van itt még valami, amire eddig még csak utaltam, de inkább kerülgettem a forró kását. Mégpedig az a sok logikai baki és csapda, amikbe a regény szépen lassan belesétált.
Egy: a dólények, az istenség és a csillagfattyúk története szerintem kicsit sem volt összehangolva. Olyan volt, mintha két különböző történetből lett volna összetákolva az eredmény.
Kettő: Az összes többi dolog, ami a happy end érdekében elkövettek. Remélem minél előbb elfelejtem az utolsó 100 oldalt. 

Összegzés:
Kedves kis történet a logikai bakikat leszámítva. A félelmem miszerint túlságosan is csöpögős lesz és inzulint kell beadnom magamnak, csak a könyv legvégén vált valóra. 14-16 éveseknek remek olvasmány, mert fiatalos, üde és van benne egy csöppnyi mágia is. 

Read More