Fülszöveg:
Ocean Vuong könyve brutálisan őszinte, költői nyelven megírt vallomás a szerelemről, a családról, a bevándorlásról, a szegénységről és a szeretetről. A húszas éveiben járó fiú, Kiskutya, anyjának írott levelében meséli el családjuk történetét, amelynek gyökerei a háború sújtotta Vietnámtól az amerikai Hartford városáig nyúlnak.
A fiú alámerül anyja bombák szaggatta emlékképeibe, hogy elmesélje a háború okozta traumákat, a kivándorlás és az új otthon keresésének nehézségeit, valamint kettejük függőséggel és frusztrációkkal terhelt kapcsolatát. Mindeközben keresi azokat a szavakat is, amikkel őszintén megvallhatja a dohányföldeken dolgozó, drogfüggő fiúval, Trevorral való barátságát és vonzalmát. Vuong lenyűgöző sűrűséggel és megértéssel beszél a különböző világok határán lebegő emberekről, arról, hogyan élhetjük túl a való élet sivárságát, és arról, hogyan gyógyíthatjuk és menthetjük meg egymást anélkül, hogy elfelednénk, kik vagyunk.
A fiú alámerül anyja bombák szaggatta emlékképeibe, hogy elmesélje a háború okozta traumákat, a kivándorlás és az új otthon keresésének nehézségeit, valamint kettejük függőséggel és frusztrációkkal terhelt kapcsolatát. Mindeközben keresi azokat a szavakat is, amikkel őszintén megvallhatja a dohányföldeken dolgozó, drogfüggő fiúval, Trevorral való barátságát és vonzalmát. Vuong lenyűgöző sűrűséggel és megértéssel beszél a különböző világok határán lebegő emberekről, arról, hogyan élhetjük túl a való élet sivárságát, és arról, hogyan gyógyíthatjuk és menthetjük meg egymást anélkül, hogy elfelednénk, kik vagyunk.
Könyvadatok:
Miért pont ez?:
Idén a Könyvfesztivál elmaradt, de a kiadók és a könyvkereskedők kedvezményekkel csápítottak el. Ocean Vuong könyve eléggé friss megjelenés volt, és ezekhez mérten eléggé féltem tőle, azonban az angol kiadásról csupa jót olvastam.
Véleményem:
Érdekes, hogy mennyire máshogy indul a könyv az elején, mint amivé a közepe felé válik. Azonban a keretes szerkezet szépen ki van találva, a vége felé visszakanyarodunk a legelső gondolatokhoz.
A könyv rövid pillanatokat, gondolatokat ragad ki egy vietnámi fiú életéből, aki nem csak származásával, de minden mozdulatával kitűnik a környezetéből. Holott az anyja nem felejti el soha emlékeztetni: "ne hívd fel magadra a figyelmet. Éppen elég már neked, hogy vietnámi vagy."
Néhol kuszának találtam a témák közötti gyors váltásokat. Nehéz volt követni az író gondolatait, csapongónak hatott. Egy idő után pedig csak úgy tudtam koncentrálni a szövegre, hogyha elvonultam és körülöttem teljes csend volt. Ami így a karantén ideje alatt nem is volt teljesen lehetetlen feladat.
A könyvnek nem célja, hogy megkedveljük a szereplőit. Inkább csak bemutatja, hogy a generációkon átívelő konfliktusok, egy háború és a szegényes életkörülmények hogyan hatnak a következő generációkra. (Az elbeszélőt a családtagjai csak Kiskutyának hívják, így ezentúl én is így fogok hivatkozni rá.) Kiskutya anyukájával és nagymamájával él egy lakótömbben. Az idősebb generáció tagjai a vietnámi háborúban maradandó lelki sérüléseket szenvedtek, melyeket tovább cipeltek az új hazába is.
Voltak benne részek, amik nagyon tetszettek; voltak, amik kicsit megbotránkoztattak, elképesztettek; és volt egy különösen szomorú rész, amin sírtam.
Úgy mondanám, hogy a könyv tükröt tart elénk a saját kapcsolatainkról. Kiskutya, amint megtanul angolul, anyukájának fordítja le a világ történéseit. Ezért igazán mély anya-gyerek kapcsolat alakul ki közöttük, mely függőségeivel rendkívül egyedi. Kiskutya az egész történetet anyjának írja, akiről tudja, hogy olvasni sem tud, mégis ez teszi bensőségessé az egészet. Az nagyanya-unoka kapcsolat ehhez képest kicsit eltérő, és csak a könyv vége felé csúcsosodik ki. Megindító, ahogyan a szenvedő nagyanya arról beszél, hogy valaha Ő is kisgyerek volt, és boldogan kergette a pillangókat a réten.
Nem lehet a könyvről beszélni anélkül, hogy a szerelmi szálat ne említsük. Szókimondóan van ábrázolva egy fiú-fiú közötti kapcsolat, mellyel a kábítószerek használatának szókimondó leírása is vegyül. Többnyire imádtam, hogy az író nem finomkodott, ugyanakkor néhol kicsit soknak találtam.
Kinek ajánlom?:
Kicsit komolyabb korosztálynak, ugyanis néhol eléggé megrázók a történetek. Bárkinek, aki nyitott egy egyedi történetre és szeret sokat gondolkozni az élet apró eseményein.
Összegzés:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése