1939, a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
Könyvadatok:
Téma: történelmi regény
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve (magyarul): 2010
Oldalszám: 598
Megrendelhető: OLVASÓK BOLTJA
Pontosan 4 éve akarom elolvasni ezt a könyvet. Az egyik osztálytársam hívta fel rá figyelmemet. Korábban is hallottam már róla, de ekkor neki sikerült rá is beszélni az olvasásra. Bele is kezdtem, csakhogy nem tetszett az író és a narrátor (a halál) stílusa sem. Szinte rettegtem a mostani Mini-könyvklub miatt, aztán sikerült jól le is csúsznom az értékelés időpontjáról (pedig sikerült időre elolvasnom).
Véleményem:
A narrátor elbeszélési módjával most, 4 év után, sem sikerült kibékülnöm. Valahogy nem akart ez a dolog menni. Azt már rég elfogadtam, hogy a halál meséli el Liesel történetét, és közben beszúr egy-két dolgot, ami a saját tapasztalataira alapszik. Például nagyon érdekesnek tartottam ezt a mondatát:
"Azt mondják, a háború a halál legjobb barátja, de nekem erről más a véleményem. Számomra a háború olyan, mint az új főnök, aki lehetetlent követel. Megáll a vállad fölött, és egyfolytában ugyanazt ismételgeti: „Csináld meg, csináld meg!” Úgyhogy keményebben dolgozol. Megcsinálod. A főnök azonban nem köszöni meg. Hanem még többet követel."
"Engem az emberek kísértenek."
A halál azonban sokszor rontja el az izgalmas részeket. Nagyon sokszor (szinte mindig) előrevetíti a fontosabb dolgokat. A könyv végét szinte már az első perctől kezdve tudjuk. Tudjuk, hogy mindenki meg fog halni, aki fontos ebben a történetben.
Most, hogy ennyit beszéltem a narrátorról, beszéljünk egy kicsit a történetről is, amely a II. világháború náci Németországában játszódik. Ehhez híven van benne minden: propaganda, könyvégetés, kommunisták, szegénység, dicsőség, üldözők és üldözöttek. És ezeket nagyon is jól ábrázolja!
Vannak benne aranyos részek. Ilyen például, amikor a Papa mindig harmonikázik, vagy amikor olvasni tanulnak. Számomra ezek a jelentek egy kis meghittséget és szeretetet csempésztek a könyv egyébként komor hangulatába.
A szereplőknek ennek ellenére rengeteg megpróbáltatást kell túlélniük. A mosónő (a Mama) például a lányával viteti és hozatja a ruhákat, hátha megsajnálják szegényt. A gyerekek éheznek, így lopni kényszerülnek. A bombázások megrémisztik a legbátrabbakat is.
Amikor Rudy Liesel könyvéért beugrik a folyóba, és visszahozza neki.
Amikor Liesel és Max ellopja a felhőt.
Összegzés:
A film:
Nagyon jól átadja a könyv hangulatát, és a fontosabb dolgok nagyon jól ábrázolva vannak. A jelenet, amikor Liesel a tűzből kilopja a könyvet jobb nem is lehetett volna. A hangsúly itt áttevődik a holokausztra és Maxra. 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése