Lackfi János: Milyenek ​a magyarok?

Könyvadatok:

Kiadó: Helikon

Oldalszám: 136 oldal

Téma: humor

Sorozat: Milyenek a magyarok? 1.rész

Kiadás éve: 2012

Megrendelhető: Bookline

Fülszöveg:

Milyenek is a magyarok? Kevés beszédű, magányos cowboyok és kocsmai hencegők. Lepedőakrobaták és sámlin reszkető Gedeon bácsik. Hátrafelé nyilazók és cekkerben bontott csirkét cipelők. Alkoholisták. Dehogy alkoholisták, csak megisszák a magukét. Folyton panaszkodók és forrófejűek. Pacalevők és pizzafalók. Asztalsarkon búsongók, akik párszor az asztalra csaptak, és beleremegett a történelem. Valamikor nagyon tudtak focizni, most nagyon tudnak rá emlékezni. Ha meg akartak halni, mindig lerántottak magukkal egy törököt is. Ez az útikönyv elkalauzol a földönkívüliek ismerős birodalmába, kiderül belőle, hol húzódik a belga-magyar határ, kitalálták-e a magyarok az ideális társadalmat, igaz-e, hogy minden magyar tud atombombát gyártani és lóháton állva hatos fogatot hajtani.

Véleményem:

Lackfi János nevével nem most találkoztam először, és nem is utoljára. Ugyanis az ő szerzeményeit, munkásságát, életét kaptunk meg az egyik magyar érettségi szóbeli tételnek. Tehát már lassan 3 és fél éve hetente legalább egyszer meg kell néznem pár Lackfi-féle mémemet jeles költőikről, amit a tanárom posztol ki a közösségi média felületére. Aki nem tudja, hogy miről beszélek, annak itt egy kis ízelítő:

Valójában pont azt kaptam, amire számítottam. Néhol humoros, néhol gúnyos, néhol bántó és néhol vicces olvasmányt, akkor, hogy minket magyarokat hogyan látnak mások. Sok igazság volt benne, de legtöbbször csak egy-egy rossz tulajdonságot próbált meg felnagyítani. Kedvenc idézetem a következő párbeszéd a könyvből: 

"A magyar ember alkoholfogyasztási szokásairól a legpontosabb értesüléssel talán egy közismert vicc szolgálhat. 

Lemegy a televízió stábja egy kis faluba, és betérnek egy paraszt bácsi háza tájára. Beáll a kamera, forog a hang, kérdezi a riporter: 

– Jóska bácsi, kérem, a fővárosi nézők roppant kíváncsiak, hogy zajlik az élet itt vidéken. Elmesélné nekünk egy átlagos napját? 

– Hogyne, kérem szépen. Aszongya, hogy felkelek reggel ötkor, felhajtok egy kupica szilvát… 

– Állj, állj, állj, leállunk – hadonászik kétségbeesetten a riporter. – Jóska bátyám, mit gondolnának magukról a városiak, ha megtudnák, hogy már kora reggel alkoholizálnak? Mondja inkább azt helyette, hogy olvas valamit. Rendben? 

– Rendben. Szóval, akkor reggel felkelek, átfutok gyorsan egy újságcikket. Reggeli mellé aztán átböngészem a napilapot. Kiengedem a jószágot, kimegyek dolgozni a mezőre, viszek magammal egy könyvet is, néha belekukkantok egy kicsit. Ebéd mellé elolvasok még egy fejezetet, aztán délután tevékenykedem a műhelyben, közben átlapozgatok egy magazint. Vacsoránál óvatosan átböngészek pár oldalt, utána meg átmegyek a könyvtárba, és együtt olvasunk a fiúkkal. A könyvtár aztán tízkor bezár, de mi átmegyünk még egy kicsit a Pistához, annak van otthon nyomdája. 

Egyszóval magyar földön éjjel-nappal nagy az általános műveltség."

Én élveztem. Nem egy hosszú olvasmány, de jókat lehet rajta kacagni. Nem kell véresen komolyan venni minden egyes szavát. 

Őszintén szólva voltak olyan részek, amikben magamra ismertem. Voltak benne szituációk, párbeszédek, amik egy az egyben lejátszódnak akár a mindennapjainkban. Igen, mi magyarok a lépcsőházban idős nénikkel beszélgetünk, szeretjük a zsíros ételeket, a pálinkát, és büszkék vagyunk honfitársainkra. 

Az egy pont levonás azért van, mert néhol túl erőltetettnek éreztem. Tudjátok, néha a jóból is megárt a sok. 

Összegzés: