Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Fülszöveg:
Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Könyvadatok: 
Téma: társadalomkritika
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336 oldal
Megrendelhető: BOOK24

          

Miért pont ez?: 
Nem igazán találkoztam ezzel a könyvvel a Mini-könyvklub előtt. Pedig igazán illet volna hallanom róla. Ebben a hónapban eredetileg a Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság című könyvet olvastuk volna, de az sajnos csak a hónap végén jelenik meg. Így szavaztuk meg Ove történetét, és én igazán nem bántam meg, hogy elolvastam. 

A többiek értékelését innen tudjátok elérni. 

Véleményem:

Annak ellenére, hogy az eleje egyáltalán nem tetszett, mégis olvastatta magát. Annyira lekötött, hogy pár óra alatt végeztem is vele. Teljesen csodálkozva tettem le. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jó fog lenni. Elmondhatatlanul élveztem. 

Ovét egy házsártos, életunt emberként ismerjük meg az elején, aki mellesleg öngyilkos akar lenni. Ennek az oka pedig az, hogy már nem talál értelmet az életben. Gyerekei nincsenek, a munkahelyéről is elküldték és semmi hobbival nem rendelkezik (azon kívül, hogy a szabálytalanul parkoló autókat vizslatja). Az első sokk számomra az volt, hogy Ove felesége, Sonja halott. Van egy fejezet, ahol Ove a nőhöz szól, megpróbálja őt meggyőzni, hogy menjen haza vele. A monológ végén kiderül, hogy Ove valójában egy temetőben van, és a sírkőhöz beszél. 

Szegény, öreg Ove. Élete párja halott. Ezért elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Ami a tolakodó szomszédok miatt elég nehezen kivitelezhető. Mindig a legrosszabbkor zavarják meg. Őszinte leszek: én imádtam ezeket a szomszédokat. Annyira megszerettem őket, hogy ha lehetne holnap már be is költöznék hozzájuk a lakónegyedbe. 

Miközben a jelenben haladunk előre, szépen lassan megismerkedünk Ove múltjával és azzal, hogy hogyan veszített el mindent. És lassacskán megértjük, hogy hogyan válhatott ennyire mogorvává. 

Sokan magunkra ismerhetünk Ove alakjában. Egyáltalán nem egy tökéletes figura, azonban olyan alapvető emberi tulajdonságokkal rendelkezik, amik sokunkban nincsen meg. Mindenek előtt a hűség az, amit megtanulhatunk tőle. Bármiről is legyen szó Ove hű az elveihez, hű a szerelméhez és hű marad önmagához is.  

Biztos, hogy még újra fogom olvasni ezt a könyvet. Annyira megható, érzelemmel teli és elgondolkodtató. A sündisznó eleganciája óta -, amit tavaly októberben olvastam - nem olvastam ennyire jó könyvet.

Összegzés:

A film: 

Nagy megdöbbenésemre a könyvből adaptáció is készült. (Csak kicsit vagyok lemaradva az eseményekkel, de sebaj.) Ami Ovéhoz méltón, hűen tükrözi és emeli át a legfontosabb részeket a könyvből. Nem biztos, hogy végig néztem volna, ha nem olvasom előtte a könyvet. Kicsit lassan indul be, akár csak a könyv, de megéri várni rá, hogy az események kibontakozzanak. 

Nem emlékszem, hogy a könyvben elhangzik-e, de szerintem nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy megértsük az öreg Ovét. Parvaneh állapítja meg: Ove úgy tekint Sonjára, mintha egy Istennő lett volna, nem pedig egy halandó ember, szinte piedesztálra emeli. Lehet könnyebb lenne elengedni, ha nem úgy gondolna rá, mint egy szentre. 

A film önmagában is megállja a helyét, de aki kicsit többet akar megtudni a lakónegyedben élőkről és mindennapjaikról azoknak ajánlom a könyvet.