A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 4., csütörtök

Sarah Dessen: Along for the Ride – Álom két keréken

Könyvadatok:
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392 oldal
Téma: ifjúsági, romantikus
Sorozat: -
Kiadás éve: 2014
Megrendelhető: Könyvmolyképző

Fülszöveg:
Mióta a szülei elváltak, Auden képtelen aludni. Olyan rutint alakított ki, aminek a segítségével átvészeli az éjszakákat. De amikor úgy dönt, hogy a nyarat a tengerparton tölti apjával és új családjával, megpróbál felhagyni régi életmódjával.
A nyaralás több kihívást tartogat a számára, mint képzelte. Nemcsak apja új családjába kell beilleszkednie, de a környékbeli pletykás lányokkal is meg kell találnia a közös hangot. És ott van még Eli is, aki szintén álmatlanságtól szenved, és aki állandó éjszakai partnere lesz. A hosszúra nyúlt nyáréjszakákon szinte bármi megtörténhet…

Miért pont ez?:
Júliusban, amikor újranyitott a Somogyi könyvtár beugortam megnézni mi a helyzet. Igazából a Mini-könyvklub júniusi könyvét kerestem, de azt nem találtam meg. Mégsem tudtam könyv nélkül távozni. Az Álom két keréken is a hatalmas kupacban szerepelt. Főleg azért, mert a két regény, amit eddig olvastam Sarah Dessentől nagyon tetszett. 

Véleményem:
Lényegében azt kaptam, amire számítottam. Nem jártam utána semminek sem, még a fülszövegét sem olvastam a könyvnek, de az írónőnek nem nagyon sikerült meglepnie. Újra egy nyarat kaptam. Pár tinivel, akik mindennapi életüket élik, próbálnak megfelelni a környezetük elvárásainak és boldogok akarnak lenni. A főszereplő itt sem különleges. Csak ő hiszi magát annak. Természetesen a környezetében élő, vele egykorú emberekkel neki sincs kapcsolata, akárcsak Sarah bármely másik regényének főszereplőjének. 


Igazából 400 oldalon keresztül azt írja le, hogy nem történik semmi. 
Mégis miért tudott ez engem lekötni?
#1: Nyár van, napozni kizárólag egy jó kis könyv társaságában ülök ki a teraszra. 

#2: Olyan dolgokról szól, amik örök érvényűek és, amiken minden tini átesik egyszer. 
#3: Nem csapongott a stílusok és hangulatok között. Megmaradt ugyanolyannak. Nem voltak nagy meglepetések benne, sem hatalmas nagy csavarok.
#4: Egyszerű volt olvasni. Nem éreztem azt, hogy félre kellene tennem, hogy gondolkodni tudjak a történteken.
#5: Igazi strandkönyv.

A karaktereket illetően vegyes érzéseim vannak. 

Először utáltam a főszereplő Auden-t, aki állandóan csak panaszkodni tudott arról mennyire egysíkú az élete. Legszívesebben felpofoztam volna, hogy lássa: ezt magának köszönheti! Sajnálnom kellett volna azért, mert nem járt el bulizni? Mert jobbnak gondolta magát mindennél és mindenkinél? Hogy nem voltak barátai? 
Azonban a sztori előrehaladtával megkedveltem a csajt.  Végül pedig láthattam, ahogyan kinövi magát, képes az előrehaladásra és a változásra. 



Aztán ott volt a másik fontos szereplőnk: Eli, akinek a nevéről ne is beszéljünk (fiúról van szó)...Ő egyből a szívembe lopta magát. Neki is meg voltak a saját rigolyái, ahogyan mindenki másnak, de ez a többiek mellett szinte fel sem tűnt. Úgy érzem kicsit kevés időt szántunk rá, de legyen.


Auden szüleivel sem voltam kibékülve. Egyedül a mostohaanyja volt az, akit meg tudtam érteni. A csajszi többi új barátjáról nem sok szó esett, szerintem nekik is kijárt volna még pár oldal. Pláne azután, hogy képes voltam fejezeteken keresztül azt olvasni, hogy a főszereplőnk éppen mennyi kávét dönt magába, hogy dolgozni tudjon.

A végét kidolgozatlannak éreztem. Az apró részek, amik izgalmassá tették volna kicsit a történetet, eltűntek a könyvből. Érdekelt volna, hogy mi történt a tengerparton első éjszaka. Szerettem volna többet megtudni a bálról. Előbbire halvány utalásokat tettek, utóbbiról nem is beszéltek.


Amit megtanultam olvasás közben: Mindenkinek kell egy második esélyt adni. Ezért eltekintek ettől a könyvtől, a sok felesleges részétől és fogok még Sarah Dessentől olvasni.

Értékelés:

2016. július 1., péntek

A könyvmoly dilemmája: Melyik könyvet NE vigyem a nyaralásra?

Sziasztok!
Régen volt ilyen elmélkedős poszt, így úgy határoztam ma hozok egyet :)

A mai délután folyamán én is elindulok üdülni és hatalmas nagy problémával kellett szembenéznem pakolás közben: nincs elég helyem, hogy az összes olyan könyvet bepakoljam, amit szeretnék elolvasni.

Most megosztok veletek néhány tanácsot és tippet, hogy hogyan lehet leredukálni a könyvek mennyiségét úgy, hogy végül a puszta kezedben is elférjenek és még ki is látszódjon a fejed a halom fölött.
Így kezdtem, 3 könyv ki is maradt...

1, Ki azokkal a könyvekkel, amit már olvastál! 

Én nagy újraolvasós kedvemben szoktam lenni, ha eljön a nyár és a nyaralás ideje. Eddig összesen háromszor olvastam el az egyik kedvenc könyvemet (méghozzá azért, mert előtte nem jelent meg) ugyanazon a tengerparton. Azonban idén megfogadtam: semmit sem olvasok újra! Ez az év az új könyvek és új élmények szerzésének időpontja. Nosztalgiázni pedig máskor is ráérek. 

 Ugyanez vonatkozik azokra a példányokra is, amiket éppen olvasol. Ha az elején tartasz és felkeltette az érdeklődésedet, akkor természetesen nem bűn bepakolni. Ha azonban már hetek óta ezzel a példánnyal szenvedsz vagy már csak 50 oldal van hátra, akkor vagy húzzál bele vagy egyszerűen gondolkozz el azon: biztosan kell neked az a könyv?

Az első kör után

2, Csak semmi komolyat! A végén még megárt.

A képen már látszik, hogy amikor eljutottam erre a pontra, akkor eléggé sok volt azoknak a könyveknek a száma, amit kötelezőként kellene elolvasnom a nyáron. Most is csak azt tudom mondani: a nyár azért van, hogy kipihend az év fáradalmait. Teljesen felesleges a kötelezőkkel fárasztanod magadat!


Ki kerültek a kötelezők...

3, Ne kezdj bele feleslegesen egy új sorozatba! 

Gondolj arra, hogy otthon hány elolvasatlan kötet és sorozat vár arra, hogy befejezd őket. Azzal nem oldod meg a problémát, ha újabb sorozatba kezdesz bele. Főleg akkor, ha már jó előre tudod, hogy nem fogod elolvasni a többi részét. Akkor minek?
Inkább vigyél magaddal pár egy köteteset. Tudom, mostanában nehéz találni ilyet, de biztosan van ilyen könyved, amit már rég el akarsz olvasni :)

....és a sorozatok is. 


4, Ha sehogy sem bírsz dönteni: Sorsolj! 

Bár nálam ez a pont kimaradt, de AniTiger ötletét érdemes megfontolni. Elég egyszerre a könyvmennyiség felét vagy 5 könyvet kisorsolni, aztán azon még gondolkodni egy kicsit. Biztosan van olyan könyv, amit jobban szeretnél olvasni, mint a többit. Hát akkor azt tedd be!
Ráadásul amíg sorsolsz addig azt is el tudod dönteni, hogy melyik az a könyv, amit tényleg szeretnél magaddal vinni. Megsúgom: az lesz, aminek a címét  ismételgetni a fejedben.


5, Az e-book azért van, hogy használjuk! 

Korábban írtam nektek az elektronikus könyvekről és azok előnyeiről. Amellett, hogy könnyen kezelhetőek kis helyet is foglalnak. Akár 500 könyvet is rájuk tudsz tölteni. Az enyémen jelenleg 105 található. Nem is beszélve arról, hogy rengeteg példány van a könyvespolcomon, amit utólag ekönyvben is beszereztem, hogy ne kelljen mindig hurcibálnom magammal a javarészt 500-1000 oldalas óriásokat.

Majdnem kész :)


+  Pihenj! 

Talán ezzel a ponttal kellett volna kezdenem, hiszen ennél nincs fontosabb. Nem azért mész nyaralni, hogy azt csináld, amit itthon is tehetnél. Próbálj meg inkább lazítani egy kicsit és jobban átgondolni az egészet! Ismerd be: Nem fogsz te három könyvnél többet kiolvasni! Tehát pakold ki azt a 8-9 könyvet a bőröndből és inkább rakd be a naptejet helyette, mert arra mindenképpen szükséged lesz, ha nem akarsz leégni.

És ne feledd: internet ott is lesz, ahova mész. Az útikönyv ilyen szempontból teljesen felesleges. Úgyis már hónapokkal ezelőtt kinézted, hogy hova szeretnél menni.

((Az utolsó képre nem volt időm, mert anyukám szólt, hogy a tervezetnél 5 órával hamarabb elindulunk, de ha megérkeztünk megmutatom végül mi került a bőröndbe))

2016. június 16., csütörtök

Nyári tervek + könyvajánló

Bár már 16 napja nyár van, de nekünk iskolásoknak, csak tegnap délután tört ki a tényleges nyári szünet. E jeles alkalom megünneplésére hoztam nektek egy kis könyvajánlót. Valamint megmutatom, hogy nekem milyen terveim vannak erre a 77 napra. 

Tervek (én+könyvek):

Tegnap este szépen kidekoráltam az asztalomat. Lekerültek a tanulásra motiváló idézetek és képek. Helyüket új naptárt, tervező, fotók és vége láthatatlan könyvlisták kerültek az üveg védő alá.
A naptárat Lívia oldaláról, azaz az Urban:eve-ről nyomtattam. Ez csak a Júniusi hónapot foglalja magában, de nagyon tetszik, hogy külön jegyzete és pipálhatós feladat része is van. Így dupla öröm, mert ide rögtön felírhattam, hogy mit szeretnék még elolvasni ezen a nyáron. ((Egyet már sikerült is teljesítenem ;))



Tehát lássuk a júniusi könyves listámat: 1, Amy Kathleen Ryan: Láng -, hogy befejezzem a sorozatot és mert egy kihíváson ezt választották nekem.
2, Jessica Park: Flar-Out Love-, mert egyszer régen megszereztem a második részét, de az elsőt azóta sem olvastam.
3, Anna Woltz: Black Box -, ezt a könyvet Bea ajánlotta nekem. 24.-ig kell visszavinnem a könyvtárba, remélem addig sikerült elolvasnom.
4, 
Jennifer E. Smith: Milyen lesz a búcsú után? - ez volt az a könyv, amit tegnap/ma éjjel kiolvastam. Értékelést a következő napokban várhattok róla ;)
5, Bleeding Bride: A téboly kertje - ez egy molyos utazókönyv, amit az író nagyvonalúan kölcsönadott nekem. A baj csak az, hogy holnap végeznem kellene vele, de eddig bele sem kezdtem (ezt most kihúzom, megírom a bejegyzést és kiolvasom). 

Mivel tudtam magamról, hogy a idén is az utolsó napokra fogom hagyni, így nem csoda, hogy az augusztus listámon csak a 20 kötelező olvasmányom szerepel. Ezeket itt megtudjátok nézni. 8-at közülük már olvastam, de hogy ne telítődjek el tennivalókra a nyár végére, így előzékenyen előre hoztam 2 db kötelezőt a júniushoz:
6, Frank Kafka: Az átváltozás - ide sajnos sokat nem tudok mondani, majd meglátjuk...
7, Virgina Woolf: Orlando - valójában csak ajánlott, de nagyon kíváncsi vagyok rá. :) 

Amit szeretnék megcsinálni a nyáron:

1, Mindennap megsétáltatni a kutyát - ehhez sajnos kora reggeli kellés kell, de ma remekül működött a dolog. Hatkor elmentünk, futottunk egy kicsit és amikor visszaértünk visszafeküdtem az ágyamba aludni.
2, Átmenni végre a KRESZen - régi álmom, januárban voltam tanfolyamon, februárban megbuktam, azóta nem is próbálkoztam, pedig egy pont hiányzott csak. Én nem is bánom viszont a munkához kellene a jogsi :(
3, Felállítani a medencét - jövőhéten már elméletileg lesz, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy idén nyáron is nálunk fog lógni a fél falu.
4, Olasz nyelvvizsga -, mert a felvételinél is kellenek a pontok és vagy ez vagy az angol emelt (,amit télen próbálok meg)
5, Tavaly ilyenkor készítettem egy listát, amiben akkor nem mindent sikerült kipipálnom, és azóta sem teljesítettem. Így az idei évben úgy döntöttem nem készítek újabbat, hanem ezeket a kimaradt részeket próbálom meg pótolni. Egyébként is: nagyon sok pont megegyezne :) 

Strandkönyvek:

1, Tracey Garvis Graves: Kötelék -  Egy hihetetlen szerelmi történet 

A könyv két emberről szól, akik szerencsétlenségükre balesetet szenvednek és az Indiai óceánba zuhannak. Egy lakatlan szigeten kötnek ki, miközben mindenki azt hiszi: meghaltak. A gimnazista, T.J. és a magántanár, Anna története ez, amelyben megtanulnak együtt élni és túlélni.
A borító nagyon becsapós! A tengerpartról készült kép engem inkább a békés nyaralásra emlékeztet, mint a távolságot, ami elválaszt engem az otthonomtól. 

Adatok: 

Kiadó: PioneerBooks
Oldalszám: 332 oldal
téma: romantikus

2, Agatha Christie: Tíz kicsi néger - A krimik királynőjének legjobb könyve

Nem is én lennék, ha nem ajánlanék legalább egy AC könyvet a figyelmetekbe. A Tíz kicsi néger egy olyan krimi, ami sok másikkal ellentétben nem a téli hónapokban játszódik, hanem egy kicsi szigeten (ami nem teljesen lakatlan). Ezúttal 10 versenyzőnk van és elárulom: köztük kell keresni a gyilkost is. Sokakkal egyet kell értenem: ez a valaha volt legjobb krimi. Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy az olvasó rájöjjön a titokra, de végül mindenki hatalmasat koppan. Mégis senkit sem izgat ez a tény, egyszerűen csak élvezi. 

Adatok: 

Kiadó: Európa
Oldalszám: 266 oldal
téma: krimi

3, Imre Anna Viktória: Kísértés Rt. - Egy humoros magyar fantasy

Alapjáraton biztosan nem ez lenne az első könyv, amit strandkönyvént ajánlanék, de én is a tengerparton olvastam először, és ott is bele tudtam szeretni. Csak egy kicsit morbid, nem kell tőle megijedni! :D Komolyra fordítva a szót: nem sok olyan kortárs magyar író van, akik egyszerre tudtak megnevettetni és elgondolkoztatni is.
Egészen egyedi hangvétellel és témaválasztásával engem a Kísértés Rt. levett a lábáról. Ugyan kit ne érdekelne Lucifer és az Anyaúristen háborúja? Egy egy igazi fantasy, amelyben a szerző szabadjára engedte végtelenül nagy képzelőerejét, miközben mindvégig szórakoztató maradt. 

Adatok: 

Kiadó: Főnix Könyvműhely, 2011
Oldalszám: 394 oldal
téma: fantasy

 4, Fehér Klára, Nemes László: Hozzál nekem kengurut! - Egy nem mindennapi útikalauz


Itt az ideje, hogy mindent megtudj Ausztráliáról! A szerzőpár szenvedélyes világjáró, így nem is csoda, hogy egyik utazásukat egy könyve örökítették meg.
Ez egy olyan útikönyv, amit annak is olvasnia kell, aki még nem is álmodott róla, hogy a kontinensen fog kikötni. Egyszerre szórakoztató és tárgyilagos. Az adatok kicsit elavultak, de a lényegen ez sem változtat. A végére a táj, az állatok és az emberek ugyanúgy hozzánk nőnek.


Adatok: 
Kiadó: Táncsics, 1971
Oldalszám: 280 oldal
téma: útikönyv


5, Jenny Han: Nyár-trilógia -  Egy sorozat, ami nyáron a tengerparton játszódik. 

A történet két családról szól, akik minden évben együtt nyaralnak egy tengerparti házban. 3 fiú és 1 lány, nem kell sokat agyalni, hogy előre sejthető legyen a sztori. Ami engem megfogott benne az a hangulata volt. Teljesen élethűen adja vissza a nyár (/nyarak) hangulatát és az érzést, ami mindenki lelkét áthatja ilyenkor. 




Adatok: 

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 256 oldal
téma: romantikus, YA

2016. február 1., hétfő

E. Lockhart: A hazudósok

Follow my blog with Bloglovin

Fülszöveg:Egy gyönyörű és előkelő család. 
Egy magánsziget. 
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 
Hazugságok hazugságok hátán. 
Igaz szerelem. 
Az igazság.

Vélemény:


Ez a könyv nagyon népszerű a molyon, ami a figyeltjeim kívánságlistáját illeti, illetve sokan írtak már róla, így úgy döntöttem: én is adok neki egy esélyt. 
A történetet Cady Sinclair szemszögéből követhetjük végig. A lány egy gazdag család sarja, akik minden nyáron összegyűlnek a saját kis magánszigetükön, hogy egymás társaságát élvezzék. Ezekbe a nyarakba kapunk betekintést. Cady legjobb barátai egyben az unokatestvérei is, akik egymás után születtek ugyanabban az évben. Éppen ezért hasonló az érdeklődési körük és remekül kijönnek egymással. A csipet-csapathoz a nyolcadik nyáron egy fiú, Gat is csatlakozik, akibe később a lány szerelemes lesz. Így ezentúl négyen lesznek: Cady, Johnny, Mirren és Gat. Szinte teljesen tökéletes és idilli életet élnek, amíg a tizenötödik nyáron minden megváltozik. A főszereplőnk nem sokra emlékszik a történtekből: a 3 hónap teljesen kiesett, migrénes fejfájások gyötrik azóta is és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy valami fontosat felejtett el. 2 év múlva azonban visszatér a szigetre és elkezdi összerakni a kirakós darabkáit, szépen lassan rádöbben, hogy mi is történt. 



Mindenki írta, hogy a vége letaglózó. Én nekem is be kell állnom a sorba. Egyszerűen annyira a szívembe tudott markolni az utolsó pár fejezet, hogy hangosan zokogtam azután is, hogy a legvégére értem és becsuktam a könyvet. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire megszerettem a karaktereket időközben. A négy hazudós: Gat, Cady, Johnny és Mirren; mindannyian hozzám nőttek. 


Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam: ha tudtam volna, hogy mi fog történni a végén akkor minden bizonnyal jobban észreveszem a rengeteg árulkodó jelet. IGEN! Amikor befejeztem, visszaolvastam. Nem csak a jelek tűntek néhol túlságosan is kiszámíthatónak és elcsépeltnek, de a karakterek ábrázolása is hagyott némi kívánni valót maga után!  Ott van például a nagyapa. Nem tudtam behatárolni az öreget. Egyszer jószívű volt, máskor őrültnek tűnt, harmadszor pedig Cady kijelentette róla, hogy SZERETI, DE NEM IGAZÁN KEDVELI. Miért? A nagypapája megadott neki mindent, még túl sokat is! 

Ez volt az a rész, amivel nem tudtam azonosulni. Nekem ezeknek az embereknek a problémáik túlságosan is eltúlzottak voltak. Hallottam már arról, hogy családok mentek szét csak azért, mert a gyerekek harcoltak a vagyonért, de nekem egy kicsit sok volt ez a tömény szenvedés. Kezdjük ott, hogy a családfő pénzéből él mind a három család. Semmi egyebük sincs csak az, amit Tőle kapnak. Erre a nagymama halála után elkezdik egymást ölni, hogy minél több dologra és pénzre tehessenek szert. Ez még rendben is lenne. Azonban nem hiszem, hogy úgy bármilyen jogon győztest lehetne hirdetni. Nézzük mivel próbálkoznak a lányok: első szülött unoka bevetése, első szülött fiú unokára való hivatkozás, saját magunk sajnáltatása (amikor 2 ember él egy 5 hálószobás házban, ami túl kicsi nekik, SZEGÉNYKÉK!) és behízelgő módon mindent elnézni az öregnek. 



Azonban ennek ellenére még is érdekes dolgokat boncolgat a könyv. Az elfogadásról és a megértésről szól. Ott van például Gat esete, aki félig india származású. Az Ő és Cady románcát a nagypapa nem nézi túlzottan jó szemmel és megvon bizonyos juttatásokat a lánytól. Kérdem én: milyen magaviselet ez? A legidősebb Sinclair úgy viselkedik mintha ő sohasem lett volna szerelmes. Csak azért mert valakinek nem ugyanolyan a bőrszíne és nem tejföl szőke....
Cady anyját sem tudom megérteni, fél év után eltitkolja a saját lánya elől az igazságot, mert nem képes azzal szembe nézni, ahogyan a gyermek szenved minden áldott nap, amikor elmeséli neki a történteket. Természetesen igaza lett, a csajnak végül tényleg sikerült visszaemlékeznie a részletekre is. Az minden estre eléggé idegesítő volt, hogy mindenki azt mondogatta, hogy VISELKEDJ NORMÁLISAN. MERT NORMÁLIS VAGY. MERT TUDSZ NORMÁLIS LENNI.
A szülői elvárások azonban néhol már extrémek így is, de mindenképpen érdekes dolgokat vetnek fel.

Annyi mindent tudnék még mondani! Most úgy érzem napokon és oldalakon keresztül tudnám elemezni ezt a könyvet, pedig előttem már jó néhányan megtették.
Én is túl érzékeny vagyok, én is hasonló hangvételben írtam volna meg a történéseket (mert tini vagyok). Ezért jó a könyv. Mert az író el tudja hitetni velem, hogy ez egy 17 éves depressziós, amnéziás lány visszaemlékezése/naplója vagy jegyzetei alapján készült. 



Még annyit hogy:
Tetszettek a kis mesék amit Cady írt.
Tetszettek a szlogenek, amiket kitaláltak maguknak a szereplők.
Tetszett Cady és Gat szerelme.
Tetszett, hogy mind a ketten a kezükre írták a mottójukat vagy azt, hogy milyen könyvet akarnak elolvasni.
Tetszett a szereplőábrázolás.
Tetszett, hogy a végén sikerült túllendülnünk azon amitől rettegtem: hogy olyan egyszerű és semmit mondó könyv lesz ez is mint a 
A nyár, amikor megszépültem.

Összegzés:
Cselekmény: 9*/10  - Egyszerűen nem tudok neki 10 pontot adni, mert voltak benne hibák. Ettől függetlenül nagyon megszerettem! :) 
Szereplők: 4/5 - A főszereplő néhol idegesítő volt, de a többieket mind megszerettem. 
Borító: 3/5 - A cím fordítása még mindig szörnyű... Egyébként még annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az angol cím egy kicsikét sejtet is.

2015. augusztus 9., vasárnap

Féléves Könyves Kiakadás Book Tag


Sziasztok!
Tegnap értem haza a nyaralásból és úgy döntöttem, hogy így kipihenve ma rengeteget fogok írni (mert az üdülés alatt rengeteget olvastam). Bepótolom a még meg nem írt értékeléseket molyon, ide is megpróbálok írni és mindenkinek válaszolok, aki üzenetet hagyott nekem ebben az egy hétben. Kezdjünk is neki! Először is:
Nagyon szépen köszönöm Zeynának és Theanának a kihívást! :)

2015. július 8., szerda

SzJG 2 és 3 - újra

Fülszöveg: "Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztálykirándulás és még sok minden más… Az osztályközösség eközben egyre jobban összekovácsolódik.
Reni érdeklődése Cortez iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű…"

2015. június 22., hétfő

Vakáció Book Tag

A taget Zeyna oldalán találtam és úgy döntöttem, hogy én is kitöltöm :)



1.  Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron, mint a többi évszakban?

Igen, ilyenkor általában a kötelezők mellett sokkal több romantikus témájú könyvet olvasok (nem is tudom miért :D) Télen inkább fantasyt és disztópiát szoktam olvasni.