A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
Könyvadatok:
Téma: disztópia
Kiadó: GABOKiadás éve: 2016
Oldalszám: 364 oldal
Megrendelhető: BOOKLINE
Két évvel ezelőtt már kinéztem magamnak ezt a könyvet a Könyvhéten, de nem sikerült hozzájutnom (pénzhiány miatt). Azóta sem olvastam el, mert ahogy látjátok, mostanában egyre kevesebb időm van szórakoztató irodalmat olvasni (maradnak a tankönyvek és a tudományos cikkek). A Mini-könyvklub 11. fordulójában aztán újra szembe jött velem, és most becsületesen ki is olvastam.
A többi Mini-könyvklub tagnak az értékelését ide kattintva érhetitek el.
Véleményem:
Az alap történet annyira nem tudott megfogni. Rengeteg disztópiát olvastam már, és nekem sem a vírus nagymértékű terjedése (biológus vagyok, mindennap találkozom ezzel a problémával), sem a technológia eltűnése nem volt újdonság. Amit szerettem benne az a vándortársulat megléte volt. Valahogy így képzelem el azt, amikor tényleg eljön a világvége: csoportokba verődünk és nekivágunk a nagyvilágnak miközben azt csinálunk, amit szeretnénk. Persze félünk az ismeretlentől, de együtt mindenre képesek vagyunk, van tervünk és van értelme az életünknek, ami visz előre.
Rengeteg szerethető szereplője van a történetnek. Vannak akiket több fejezeten keresztül is elkísérünk, de akadnak olyanok is akik csak hébe-hóba bukkanak fel a könyv lapjain. Mindegyikük ugyanolyan fontos, és mindegyikük életéről egy egész kisregény kihozható lenne.
A másik erőssége a karaktereknek, hogy a szerethetőségük mellett nagyon is valóságosak. Rendkívül kidolgozottak, annyira, hogy végig az volt a benyomásom, minthogy ha egy alternatív világban tényleg léteznének. A kedvenc szereplőm Miranda volt. Eleganciájával és a képregényével abszolút megvett magának. Utóbbi megjelenésére még mindig várok.
Nagyon mély-pszichológiaivonatkozásba akart elmenni a szerző. Ezért sokszor ugrált időben (, ami számomra ugyan nem volt zavaró), és nagyon elnyújtotta a történetet. Annyira, hogy végül semmilyen értékelhető mondanivalóval nem tudott előállni. Maga a regény sok kérdést tesz vesz. Például: egy nagy egész részei vagyunk, vagy csak tengődünk a világban? Fejlődésnek nevezhető -e az, amit eddig elértünk vagy a vadászó-gyűjtögető életmódhoz képest visszaestünk? Az orvostudomány és a technika fejlődése hozzájárulhat -e egy világméretű katasztrófához? Kell -e a vallás és a vallási vezető egy olyan világban, melyben egyedül maradtunk?
"A pokol azok hiánya, akik után vágysz."
Mi a válasza a könyvnek ezekre a kérdésekre? SEMMI. Nyitottan hagyja az összes témát. Felveti ugyan a problémákat, de azokat is csak kapargatjuk, nem látunk bele a mélyükbe. A probléma gyökerét sem tudjuk megragadni, nem hogy választ találni rá.
A másik nagy bajom ezzel a regénnyel az, hogy túlságosan is kiszámítható volt. A PRÓFÉTA személyére nagyon könnyű rájönni, ha figyel egy kicsit az ember. Konkrétan már akkor tudhatjuk, hogy kicsoda, amikor még nem is tudunk az előéletéről (egyszóval még nem találkoztunk vele a múltban szóló történetekben). SPOILER! Én abból a fél mondatból következtettem, ami a századik oldal környékén hangzik el, és a kutya nevek hasonlóságára hívja fel a figyelmet. SPOILER VÉGE.
Összegzés:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése