Tara Westover: A tanult lány

Fülszöveg:

Tara ​Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.
A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is.

A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.

Könyvadatok: 
Téma: önéletrajz
Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 432 oldal
Megrendelhető: LÍRA

Miért pont ez?:

Interneten olvastam pár nagyon pozitív értékelést róla, és a könyvtárban is sokszor szembejött. 2020 első általam olvasott könyve volt a vizsgaidőszak kellős közepén. Egy este úgy határoztam, hogy nem akarok tanulni, inkább elolvasom Tara Westover történetét, még azon az éjjelen be is fejeztem. 

Véleményem:

Számomra ez a könyv egy fajta útkeresés. Voltak olyan részek melyeken jót nevettem, voltak olyanok melyek felzaklattak és melyek megrígattak. 

A könyv eleje mélységesen megrázó volt. Tara szülei kiskorukban nem nagyon törődtek a gyerekeik iskoláztatásával, a megfelelő orvosi ellátásukkal, sőt még anyakönyvük sem volt! Életüket félelemben élték le, a világvégére készülve. Apjuk beteges üldözés mániája egyre inkább pszichotikussá vált az évek során. A hét gyerek anyja bábaként dolgozott, és a kencéivel gyógyította a gyerekek összes gondját-baját, ha azok az apjuk roncstelepén megsérültek munka közben. A gyerekek otthon tanultak (már, ha akartak), aki tehette a zsebpénzéből vásárolt magának tankönyvet, ha főiskolára akart menni. 

A legfurcsább történet az ezred forduló körül játszódó bagatell világvége tévézés volt (a család azért vett TV-t, hogy lássas, ahogy az egész világnak vége lesz). Még sem tudtam soha nevetni ezen a jeleneteken. Ez csak egy történet a számtalan ledöbbentő eset közül. 

Ebből a közegből akart kitörni Tara, aki gyerekkora miatt ebben is korlátozva volt. 

Azonban arra nem számított, hogy nem csak az anyagi függetlenedésért kell harcolnia, hanem érzelmileg is el kell válnia. Ráadásul egy teljesen ellentétes kép alakult ki a világról benne tanulmányai során, mint amelyet otthonról hozott.  

Tarat sokszor csak az ellentétes szél sodorta az iskola felé (meg persze valamilyen csökönyös makacsság, miszerint Ő azért is felvételizni fog), azonban egy idő után ő is el kezdett küzdeni az apja által generált lökéshullámoknak. Csodálatos volt látni, ahogy egyre jobban és jobban küzd.

Összességében nagyon mély nyomot hagyott bennem ez a történet. Sok higgadtság kellett hozzá, hogy végig tudjam olvasni, de megérte.

Kinek ajánlom?: 

Főleg azoknak ajánlanám Tara könyvét, akik nyitottak egy teljesen más világra. Nem csak a mormonokra, hanem Tara gyerekkorára és mindarra, amit át kellett élnie. Valamint annak, aki szívesen olvasegy életen át tartó tanulási és fejlődési folyamatról.

Összegzés: 

Read More

Karinthy Frigyes: Utazás ​a koponyám körül

Fülszöveg:

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Könyvadatok:
Téma: önéletrajz
Kiadó: Kossuth
Eredeti kiadás éve:1937
Oldalszám: 206 oldal
Megrendelhető: BOOKLINE

Miért pont ez?: 
Korábban sokszor szerettem volna nekikezdeni ennek a könyvnek, ugyanis Karinthy egyike a kedvenc íróimnak. Egyszer még a könyvből készült hangjátékba is belehallgattam, de az nem igazán nyerte el a tetszésemet. Viszont a POCKET könyv változata teli találat volt. Utazás közben olvastam, mert tényleg egy retikülben is elfért és bár szépen lassan (napi átlagos 4 oldallal), de végül sikerült elolvasnom a történetet. 

Véleményem:
Érdekes volt látni, hogy egy beteg hogyan tapasztalja meg az agydaganat tünet együttesét, hogyan diagnosztizálja magát, és hogyan éli meg minden egyes percét az életének. Az író többször is figyelmeztet rá, hogy néhány jelenetet átszervezett, kiszínezett, az eseményeket némiképp plasztikázta, de végig megpróbált hű lenni a valósághoz. 

A valóság pedig brutális és kegyetlen. Bár sok dolog szép körmondatokba van foglalva, a mélyükön valódi szomorúság leledzik. Az író végig bizakodó marad, hisz abban, hogy felépül, de ugyanakkor az elmúlásra rettentően nagy hangsúlyt fektet a könyvében. Alapigazságokat közül velünk, melyek elkísérnek mindennap minket, ott vannak a kapualjba, amikor kilépünk reggel az utcára, a munkahelyen, az ebédünkbe és az egész életünkbe, de értelmükre csak akkor jövünk rá, amikor valami nagyobb katasztrófa történik velünk. 

Érdekes az akkori korkép az, hogy a kor embere hogyan viszonyult egy súlyos és gyógyíthatatlannak betegséghez. Még izgalmasabb volt olvasni, hogy egy beteg (, akinek az agyával baj van és megítélőképessége nem megfelelő) hogyan reagál ennek a kornak az elképzeléseire. Mi megy végbe benne, miért dönt úgy ahogy, később hogyan értékelődik át benne minden tette. 

Nekem az első gondolatom az volna, ha kiderülne maholnap, hogy agydaganatom van, hogy vajon melyek azok a tetteim, melyeket én hajtottam végre és melyek azok melyeket a daganat irányított. Mit tettem vagy nem tettem volna, ha nincs ott az a valami a fejembe. Más lett volna az életem vajon? Karinthy is számtalanszor felteszi magának ezt a kérdést. Miközben vívódik a többi emberrel, magával is meg kell küzdenie. 

Ez az örökös harc, mely önmagunk és a világ megismerésére irányul, még sincs sohase vége. 

Összegzés: 

Read More

Dallos Sándor: A nap szerelmese *Mini-könyvklub 8*

Fülszöveg:

Munkácsy Mihály, a legnagyobb magyar festő regényes életrajzának első része ez a könyv. Nehéz fiatalsága, pályakezdő éveinek viszontagságai összegződnek e kötetben, bemutatva a századvégi magyar Alföld világát, a polgárosodó főváros forgatagát, a bécsi festőiskolát. Szinte népmesehősként indul el életútján a kis asztalosinas. Pályája töretlenül ível felfelé, mégis már ebben a kötetben felsejlenek a tragédiák, amelyek egész életútján ott sötétednek. Hite, energiája, a szépség utáni vágya, tehetsége azonban elpusztíthatatlan, a tragédiák is művészete kiteljesedésének eszközei.

Könyvadatok:

Téma: életrajz
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti kiadás éve: 1957
Oldalszám: 506 oldal
Megrendelhető: KMK (a két könyv egyben van, én csak az elsőt olvastam)

Miért pont ez?:

Elfogulatlan vagyok Munkácsy Mihály festményei iránt, viszont a művészről eddig keveset tudtam. Ezért esett erre a könyvre a választásom a Mini-könyvklub 8. fordulójának utolsó hónapjában. Én ezzel a könyvvel és ezzel az értékeléssel búcsúzok a könyvklubtól. Több mint 2 évig voltam a tagja, és minden pillanatát élveztem. Mostanában nagyon nem akartak összejönni az olvasások és az értékelések, ezért döntöttem úgy, hogy egyenlőre a 9. fordulót kihagyom. 

Véleményem:

Dallos Sándornak a könyvében sikerült igazán objektív hangot megütnie. Egy külső szemlélő, egy narrátor meséli el nekünk a fiatal Munkácsy életét. Aki egészen profin írja le a személyek belső világát, a környezetet és a párbeszédeket. tő 

A nap szerelmese 8 éves korától egészen 26 éves koráig meséli el Munkácsy életét. A festő kiskorában mind két szülőjét elvesztette, ezért az eredeti nevét sem igazán használta. Munkácson született., ezért később ezt a nevet vette fel. Nagybátyja, Reök István asztalosnak adta a 11 éves gyermeket, aki szívből gyűlölte ezt a szakmát. Már akkor festegetett és komponált, amiért a mesterektől szidás és verés járt. Később, mikor már az asztalos mesterséggel felhagyott, pártfogót és tanárt talál Szamossy Elek személyében. 1863-ban Pestre költözött, ahol két jó barátot és festőtársat talál magának.Tanult Bécsben is a Képzőművészeti Akadémián Rahl mestertől. Ezt az időszakot egy bárónő társasága is boldoggá tette. És nagyjából a fél könyv ennek az egy évnek a leírásával foglalkozik. A festő élete során nagyon sokat betegeskedett, kezdve a vérbajtól a részleges szemvakságig.  

A könyvben engem leginkább a női alakok fogtak meg. Mindegyik más-más jelenés. Van közöttük parasztlány, öreg banya, fogadott lánytestvér, érzéki szerető. Mindegyik más érzelmeket vált ki a fiatal férfiból. Munkácsy életére nagy hatással voltak a nők. Nekem kicsit úgy tűnt, hogy mindegyik nőben az anyát kereste. Bálványozta őket, múzsaként tekintett rájuk. A teljes feltétel nélküli szeretetet és elfogadást kívánta meg tőlük. 

Úgy érzem, hogy sok újat megtudtam magáról a festőről és a festményeiről is. Sajnos  az utóbbit majdnem sikerült megutálnom. Nem tetszett a gőgje, az, hogy állandóan mások fölé akart kerekedni. A többi festő és a tanítói bálványozták, de ő mégis abba akarta hagyni a festészetet. Egyszóval nagyon indulatos és szélsőséges volt az alakja.

A vége kicsit összeszedetlen és elnagyolt volt. Addig mindent nagy részletességgel mesélt el az író, és a végét csak úgy összecsapta. De lehet csak azért volt ez az érzésem, mert Munkácsynak több képe került előtérben az utolsó fejezetben, mint az egész könyvben.

Összességében teljesen másra számítottam. Az író személye és elbeszélés módja kellemesen hatott, a festőé már kevésbé. 

Összegzés:

Plusz1:

Pár képpel készültem nektek, amik a könyvben szerepelnek és történetüket is megismerhetjük. 

Siralomház:

Munkácsy ezt a képet összesen ötször vázolta fel és kaparta le, mire sikerült olyan vázlatot (!) készíteni, ami megfelelő volt. A vázlatot a kiszínezése előtt egy amerikai kereskedőnek adta el, és addigi képei több mint háromszorosát kereste meg vele. Évekkel később újra megfestette a kompozíciót. A képet egy gyermekkori emlékére alapozva készítette. Amikor a szabadságharc után a betyárokat elfogták, és elítélik. A kivégzés előtti nap látható, ahol a betyártól végső búcsút vesznek az emberek és az ő személyükben az egész magyarság is. 

Vihar a pusztán:

Erről a képről annyit tudunk meg, hogy külföldi tanulmányai során festette. Általában a képeit hazaküldte, hogy itteni pártfogójával eladassa vagy kiállíttassa. A Vihar a pusztán nagyjából egy időpontban keletkezett a Dűlő szénásszekér című alkotásával

A regélő honvéd:

Ez a kép sajnos elveszett az idők során, az itt látható is csak egy vázlat. Munkácsynak ez volt az első képe, amit Budapestre érkezve festett. Egy éjszakát örökít meg, amelyen egy volt honvéd katona meséli el a 48-49-es szabadságharcokat. Munkácsy azt a drámai pillanatot próbálta megörökíteni, amikor a beszélő oda ért, hogy: "Ezerkétszáz honvéd halt meg akkor, ha jól számba veszem, legalább nyolc falu színe-java legénysége két nap alatt". Valójában a szobában csak négyen tartózkodtak, a többi alakot maga a festő képzelte oda. Az egyik festőtársa (Than Mór) kicsit át is festette a képet. Végül Harsányi vette meg tőle 30 Ft-ért, és a Társulata kiállításán kisorsolták.

Húsvéti locsolkodás:

A sok közül ez az egyik kedvencem. Ezt a képet már a regény vége felé festi és szinte csak említés szintjén szerepel a címe. Látszik benne a népies és hagyományos vonal, amit képviselt. 

Petőfi búcsúja a szülői háztól:

Petőfi költészete nagyban hatott a fiatal Munkácsyra. Szinte istenként tisztelte, aki a hazáért mindent feláldozott. A könyvben többször is megjelenik a költő alakja, akit végül Munkácsy meg is festett. Igaz erre már csak akkor került sor, amikor visszatért Budapestre, mert kizárták a bécsi akadémiáról.


Plusz2:
Hoztam egy kis beleolvasót a történetbe, hátha felkeltettem az érdeklődéseteket. :)

Read More

Izolde Johannsen: Gránátok ​a becsületért

Fülszöveg: 

1940 tavasza…
Az Admiral Graf Spee páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át.
A Bismarck, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára…

Könyvadatok:

Kiadó: Underground                      Téma: történelmi

Oldalszám: 450 oldal                     Kiadás éve: 2017
Sorozat: Birodalom tengeri bástyái 2. rész
Megrendelhető: Underground

Véleményem:

A birodalmi kalózt magunk mögött hagyva menetelünk egy újabb történet felé, amely a II. világháborúban játszódik egy méltán híres csatahajón, a Bismarckon.

A Bismarck név talán azok számára is ismerős lehet, akiket nem nagyon izgat a történelem. Amellett, hogy a németegység megteremtő, egy olyan csatahajó névadója is, amely legyőzte a Hood-ot, mely a brit tengerészet nagy csapása volt.

A legjobban a könyv első fele tetszett, ahol találkozunk pár régen látott arccal, és üdvözöljük a legénység új tagjait. Én ezeket a részeket azért is szeretem, mert nagyon sok tévhit kering a német katonákról. Ezeket pedig a könyv rendkívül jól cáfolja azzal, hogy bemutatja: ők is átlagos emberek voltak, néhányuk pedig átlagon felüli tehetséggel rendelkezett. 

Látszik, hogy írónő rengeteg háttértanulmányt végzett az írás előtt/közben/után. A könyv minden mondatából sugárzik egyfajta atmoszféra, mely nem hagyja nyugodni az olvasót. Mi magunk is harcolunk az ellenség ellen, a széllel szemben, és a nehézségek ellenére is erősek próbálunk maradni.

A könyv méltó emléket állít a flotta vezérkarának, a fiatal matrózoknak, a dolgozóknak és mindazoknak, akik hasonló szörnyűségeket éltek át az életük során. Világszínvonalas mű, melyet nem csak hazánkban kellene forgalmazni.

Ha lehet ilyet mondani, akkor ez a rész még jobban tetszett, mint a előző. Nem csak azoknak ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket, hanem azoknak is, akik szeretnének megismerkedni a világháború egy teljesen más oldalával. 

Összegzés:

KÖSZÖNÖM AZ ÍRÓNŐNEK A KÖNYVET! 

Read More