2018. február 5., hétfő

Rick Riordan: Az ​elveszett hős

Fülszöveg:
Három ​vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…

Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…

Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
Könyvadatok:
Téma: ,
Sorozat: Az Olimposz hősei 1.rész
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 540
Megrendelhető: KMK
Miért pont ez?:
Imádom Rich Riordan Percy Jackson sorozatát, így nem is volt kérdés, hogy meg akarom tudni, hogy mi történt a szereplőkkel. Új próféciákat, új hősöket és küldetéseket is akartam. Egy szóval: 5 kötet nem volt elég ebből a világból, még többet akartam.

Véleményem:
Nagyon féltem attól, hogy az új sorozat három új muskétása az előző sorozat első hármasához fog hasonlítani. A felállás szintén egy lány-két fiú, akik közül az egyik kitüntetett szerepet kap. Jászonról mindössze annyit tudunk, hogy a neve miatt sok isten gyűlöli, az isteneket a római nevükön szólítja, és olyan dolgokról tud, ami megdöbbenti a Félvér Tábor lakóit. 

Jászon kicsit sem veszélyes küldetésre indul új barátaival, Piperrel és Leoval. Előbbi Aphrodithé lányaként tökéletesen tudja az ellenséget manipulálni. Utóbbi pedig Héphaisztosz gyermeke, ért a gépekhez és a tűzhöz, de van egy titkos képessége, amit nem mer bevallani barátainak. Pluszba kaptunk egy Hedge edzőt is, aki szinte minden szembejövő óriást, embert, fél istent meg akar ölni. Mindemellett ráadásul iszonyatosan ügyetlen ebben a dologban (is). 

A humorból így a 6. könyv elejére Rick Riordan kicsit visszavett, de ez nem is volt feltétlenül baj. Ez által kicsit komolyabbnak és veszélyesebbnek tűnt a küldetés, és minden más próba, amit a triónak ki kellett állnia. 


A Percy Jackson sorozatban megismert történetvezetési módot is megtartotta az író. Először megismerkedtünk a srácokkal, a küldetéssel és a Félvér Táborban is eltöltöttünk egy kis időt. Majd elindultunk és folyamatosan jöttek az újabb problémák és a kalandok. Az eleje egy-két oldalt kivéve nem volt túl izgalmas. Majd egyre jobban telt az idő, közeledtünk a mindent eldöntő csatához. És akkor hirtelen megjelenik Thália a csapatával és minden megváltozott.  


Megint újabb dolgokat tudott tanítani a könyv, mind a görög, mind a római mitológiáról. Olyan kis apróságokra, amiken eddig nem is akadtam volna fent. Sokkal többet meg lehet belőle tudni, mint a Wikipédiából, és még szórakoztató is. Izgalmas és érdekes, és ezért minden apró dolgot meg lehet jegyezni. 


Azért nagyon sok csavart le lehet előre lőni, ha valaki ismeri az ősi történeteket. Mégis mindenkinek azt ajánlanám, hogy hagyja a száraz könyveket, amik a görög és római mitológiáról szólnak és inkább ezt olvassa. 


Összegzés:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése