2016. július 18., hétfő

Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)

Könyvadatok:
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 496 oldal 
Téma: meseátirat, fantasy
Sorozat: Holdbéli krónikák 2. része
Kiadás éve: 2014
Megrendelhető: Alexandra (50% kedvezmény), Bookline

Fülszöveg:
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye. Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet csak még tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel. Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

Miért pont ez?:
A sorozat első részét még tavaly olvastam és rögtön bele is szerettem. Ennek ellenére sokáig vártam a folytatással, mert féltem nem fog annyira tetszeni, mint a Cinder, de pozitívan csalódtam. 


Véleményem:
Hihetetlen, hogy mennyire magába tudott szippantani az egész történet. Marissa Meyer világa újra el tudott bűvölni. A fantasy és disztópikus elemeket ötvözve egy olyan meseátiratot teremt, amit mindenkinek érdemes lenne olvasni.

Az első rész brutalitásához képest egy kicsit visszalép, ami a kiberg technológiát illeti, de annál több izgalom és új dolog vár ránk! Ráadásul a lebegő autóktól kezdve a személyiség kártyákig mindenre van valami tudományos(nak tűnő) magyarázat. A jövőbeli világ így kerül egyre és egyre közelebb hozzánk.


Először féltem, hogy az új cselekményszál el fogja nyomni a régit, de az írónő nagyon szépen megoldotta ezt is. Scarletet rögtön megszerettem és szinte olyan volt, mintha vele együtt éltem volna át a kalandokat. Én is ott voltam a kocsmában, a mezőkön, a vonaton, az erdőben és az Opera-házban is. Ráadásul a segítőtársával együtt, Farkassal annyira aranyosak voltak! Az ő kapcsolatuk sem indult felhőtlenül és bővelkedik bukkanókkal, de együtt igazán jó párost alkottak.

Ami másik hősnőnket, Cindert illeti: nem okozott csalódást. Ugyanolyan kitartó és tökös lány maradt, mint amilyen volt. Tetszett ahogyan mindig talált megoldást a problémákra és megpróbált erős lenni a történtek ellenére is. A többi szereplő szemében először egy lelketlen-szívtelen lány volt, de később rájöttek, hogy ő is ember. Ha nem olvastam volna az előző részt akkor bizony engem is át tudott volna verni. Az ő oldalán Thorne volt az, aki ott állt (igen, ő is új szereplő).


Az egyedüli amit kifogásolnék az, hogy Kai-nak nem jutott csak 2 aprócska kis fejezett. Holott én szívesen olvastam volna róla mégtöbbet. Érdekelt volna, hogy mit gondol és mit érez az események kapcsán. Így gyakorlatilag nem csinált semmit, csak volt.

Rövid volt! Úgy olvastam volna még. Ráadásul tudva azt, hogy magyarul nem fog következő rész megjelenni még jobban kifogásolom a hosszát. Majdnem 500 oldal, de ebbe a mennyiségbe sem tudott beleférni annyi történet, ami nekem elegendő lenne. Erősen gondolkozom rajta, hogy megrendeljem angolul a következő részeket.


Plusz:
Interneten lehet kapni kiegészítőket a sorozathoz.
Az Etsy is egy ilyen oldal, ahol össze vannak szedve a dolgok.
Az alábbi linken el tudjátok érni az oldalt. 



Értékelés:


A sorozat:
0,5 Glithes - nem jelenik meg magyarul
0,6 The Little Android -  nem jelenik meg magyarul
1 Cinder
1.5 The Queen's Army - nem jelenik meg magyarul
2 Scarlet
3 Cress
3,1 Carswell's Guide to Being Lucky - nem jelenik meg magyarul
3,5 Fairest - nem jelenik meg magyarul
3,6 The Princess and the Guard - nem jelenik meg magyarul
4 Winter - nem jelenik meg magyarul
4,1 Wires and Nerve - várható angol megjelenés: 2017

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése