2015. szeptember 4., péntek

Leiner Laura: Hullócsillag

Fülszöveg: Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.
A Hullócsillag a Bexi-sorozat második kötete, a Késtél folytatása.

Véleményem:
Bexi és bandája története ott folytatódik ahol abbamaradt. Nagy Márkkal, Aszádékkal, Lexivel és Körtével együtt. Kicsit bonyolódnak a kapcsolatok: Bexi még mindig nem tudja, hogy mit kellene csinálnia Gerivel. Csak sodródik az árral, miközben a többiek próbálják megakadályozni, hogy a fiú kihasználja.
Aszádékkal karácsonyi fellépésekre jár a "gyerek", Körte továbbra is "szponzorálja" Nagy Márkot, közben persze bekerül Lexi is a klubba. És pár oldalra, de megjelenik Bexi anyukája, húga és apja is, na meg egy Móni nevezetű csaj. Ugye már most bonyolult a szereplők rendszere?És még nem esett szó az ügynökség összes tagjáról és a Londoni idegenvezetőről sem.
Jogosan kérdezhetitek: Hogyan kerülnek mind Londonba? Ehhez a történethez azonban még legalább 6 fő és egy egész kampánycég dukál. Megértem, hogyha valaki elvesztette a fonalat....
Én már a frappáns neveken is kiakadtam. Pedig volt rá két egész kötet, hogy megszokjam a következő furcsaságokat: Körte, Körténé, Plexi, Puding, Bogyó, Pepe. Tiszta pizzafeltét. :D
412 oldalt kaptunk viszont a történet hossza most sem változott: 1 hét, ennyi. ami azt jelenti, hogy vagy kihúzzuk/nyújtjuk az összes eseményt vagy értelmetlen poénokkal tűzdeljük tele. (Pedig régebben tényleg bírtam Laura humorát, ma már kezdek belőle kiábrándulni.)
Azonban az alap történet még mindig nagyon ott van. Nem mondom, hogy valósághű, de nagyon jól példázza a mai tinédzserek problémáit és azt is, hogy milyen nehéz ma Magyarországon befutni előadóként. Ez a könyv szinte mindenről szól: barátságról, megcsalásról, balítéletről, szerelemről, szeretetről, barátokról és a családról is. ezért szeretem :) Nem ülök tűkön, míg a következő rész meg nem jelenik, de érdekel a szereplők életének alakulása, ezért biztos, hogy olvasni fogom a következő részét is.


Kedvenc idézetek:


"Mindenki hibázik, mindenki tanul belőle, mindenkivel megesik, hogy benézi a dolgokat."

"Egy magyarországi előadó úgy él, mint bárki más."

"– Ó, a régi sebek… 
– Begyógyultak, csak kicsit érzékenyek a hegek."

"A te álmod néha más rémálma."



Összegzés:
Cselekmény: 7/10 - az erőltetett vicceken kívül és a túlnyújtottság ellenére nekem tetszett :)
Szereplők: 3/5 - túl sok...
Borító: 5/5 - perfect *-*